Hirdetés

75 hüvelykes Micro LED tévét dob piacra a Samsung

A 4K felbontású eszköz elméletileg remek képminőséget produkál.

A Samsung a legnagyobb kínai fogyasztói elektronikai kiállításon, az AWE-n (Appliance & Electronics World Expo) is bemutatta, hogy milyen jól halad a Micro LED technológia fejlesztésével.

Samsung Micro LED megjelenítők
Samsung Micro LED megjelenítők [+]

Az eseményen kiállítottak több modell között egy kicsinek számító, 89 hüvelykes terméket is, és a hagyományos televíziókra hasonlító modellt hamarosan a boltokba küldi a vállalat. Ez azonban még nem minden, hiszen a cég bejelentette, hogy a tervek szerint még idén piacra dob egy ennél is kisebb készüléket. Egészen pontosan egy 75 hüvelykes képátlóval bíró terméket ígértek, ami még közelebb viheti az emberekhez ezt a technológiát. Az ár nyilván jó kérdés, hiszen a jelenleg elérhető Micro LED modellek igen drágák, és jó eséllyel e téren idén sem tapasztalunk majd radikális változást.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés