Hirdetés

CES 2014: horror áron kerül boltokba a Samsung óriástévéje

A Samsung egy évvel ezelőtt mutatta be első saját Ultra High Definition tv szériáját, az S9 sorozatot. Eddig a család két tagját, egy 85, illetve egy 65 hüvelyk képátlóval bíró változatot lehetett megvásárolni, de most a konszern bejelentette, hogy végre piacra dobják a nagyobbra nőtt testvérüket is, a 110 colos 110S9-et.

Samsung 110S9
Samsung 110S9 [+]

Igazából nem nagyon világos, hogy ezzel miért vártak eddig, hiszen például már a 2013 szeptemberében megrendezésre kerülő IFA-n is meg lehetett csodálni. E készülék is kapott egy speciális állványt, amely többek között a kábeleket és a 2.2 csatornás, 120 wattos hangrendszert is rejti. A széria többi tagjához hasonlóan ebbe is a vállalat cég saját Precision Black Pro képjavító csomagja került, ami állítólag még a feketét is hibátlanul jeleníti meg. Megkapta az Ultimate Dimming technológiát is, azaz képes a háttérvilágításért felelős LED-eket csoportokba rendezni, és azok fényerejét külön-külön vezérelni. Végre elárulták az árát is, egészen pontosan 150 000 dollárba, azaz körülbelül 33 000 000 forintba fog kerülni.

Előzmények

Hirdetés