Hirdetés

Felsőkategóriás fülhallgató a Samsungtól

A Samsung bejelentette, hogy Európában is elérhetővé teszi új, prémium kategóriásként meghatározott fülhallgatóját, az EO-HS5303BE típusjelzésű terméket. A készülékért 90 eurót kell letenni az asztalra, ami azt jelenti, hogy ebben a termékkategóriában egyértelműen a drágább darabok közé tartozik.

Samsung EO-HS5303BE
Samsung EO-HS5303BE [+]

Konkrét technikai specifikációkat a cég egyelőre nem árult el a modellről, azt viszont tudni lehet, hogy kétutas hangszórók kerültek a fém színű készülékházba.  A cég állítása szerint a hangminőség remek, a megszólalás erőteljes és dinamikus. Bár értelemszerűen elsősorban zenehallgatás mellé szánják a terméket, headsetként is bevethető, hiszen a kábelére egy távirányító társaságában, építettek egy mikrofont is. A gyártótól kapott információk értelmében egyébként a vezetéket egy speciális anyaggal burkolták be, aminek köszönhetően az nem gubancolódik össze.

Samsung EO-HS5303BE
Samsung EO-HS5303BE [+]

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés