Hirdetés

A Samsung sikeresnek ítélte a világ egyik legegyedibb tévéjét

Még több képpel, és mesterséges intelligencia funkciókkal érkezik a Frame 2018.

Mi is kipróbáltuk Samsung különleges televízióját, amelyre például extra keret pakolható fel, valamint kiemelt hangsúlyt kapott az állóképek bemutatása is. A vállalat háza táján a jelek szerint elégedettek voltak a fogadtatással és az elért eredményekkel, így a Frame saga tovább folytatódik.

Samsung The Frame 2018
Samsung The Frame 2018 [+]

Jön a fantáziadúsan csak Frame 2018-nak keresztelt új verzió, amelynél az alapok nem változnak. Továbbra is megmarad a Művészeti mód, ennek keretein belül már több, mint 800 képzőművészeti alkotás érhető el, és jeleníthető meg a képernyőn. Nem módosul a dizájn koncepció sem, tehát a keretet lehet majd csereberélgetni, és vásárolhatók extra talpak is a készülékhez. Az új Frame is a Tizen smart platformot használja, továbbá megkapta a cég saját mesterséges intelligencia technológiáját, a Bixby-t, amelynek segítségével parancsszavakkal vezérelhető a tévé, működik a hangalapú keresés, és a különféle személyi asszisztens szolgáltatások sem hiányoznak.


[+]

Ha minden igaz, maguk a tévék edge LED háttérvilágításra épülnek majd, és QLED helyett hagyományos 4K LED LCD panellel dolgoznak, amely támogatja a HDR tartalmak megjelenítését is, emellett a HDMI interfészen keresztül elérhető lesz az AMD FreeSync is.

A Frame 2018 55 és 65 hüvelykes változatban vásárolható majd meg 2000 (~550 000 forint), illetve 2800 (~770 000 forint) dolláros áron.

Előzmények

Hirdetés