Hirdetés

A Samsung még idén elérhetővé teszi a virtuális valóságot

A Samsung az idei IFA-ra egy érdekes meglepetéssel készült. A virtuális valósággal kapcsolatban a vállalat korábban sem volt közömbös, de a Sony és az Facebook által felvásárolt Oculus is azt mondta korábban, hogy a virtuális valósághoz szükséges eszközök csak a következő évben érkeznek. A Samsung azonban még idén piacra dobja a Gear VR Innovator Edition nevű terméket, mely technikailag az első virtuális valósághoz tervezett szemüvegként értékelhető.

Ugyanakkor a Gear VR eléggé speciális, mivel a terméknek nem része a kijelző. Erre a feladatra a szintén érkező Galaxy Note 4 okostelefon lesz használható, tehát a Gear VR tulajdonképpen egy keret arra vonatkozóan, hogy az említett mobil eszközt oda lehessen tenni a felhasználók szeme elé.

A Galaxy Note 4 egyébként 5,7 colos, 60 Hz-es AMOLED kijelzőt használ, melynek felbontása 2560x1440 pixel. Ennek lényegében elégnek kell lennie a megfelelő élmény biztosításához. Szintén az említett okostelefon feladata lesz a hangzásvilág biztosítása, ami fülhallgató segítségével lehet megoldani. Mint ismeretes a virtuális valósághoz megfelelő háromdimenziós hangzás is kell, különben az emberi agy furcsának fogja érezni, hogy a hangok nem a látottaknak megfelelően érkeznek. Ne felejtsük el, hogy a szemüveg teljesen elzárja a szemünket a külvilágtól, hogy a látásra használt érzékszervünk ne találjon viszonyítási pontot. Ezért is hatékony a technika, viszont ha ehhez nem megfelelő háromdimenziós térhangzás társul, akkor a szem és a fül egymásnak ellentmondó információkat kap, ami rosszulléthez vezethet.

Samsung Gear VR Innovator Edition
[+]

A Gear VR kiegészítő teljes egészében a Galaxy Note 4-hez lett tervezve, így az említett mobil eszköz tökéletesen beleillik. Az optikai lencsék 96 fokos látószöget tesznek lehetővé, emellett természetesen a termék részét képzik a különböző mozgásérzékelő szenzorok. A bemeneti adatokat USB interfészen keresztül lehet biztosítani a Galaxy Note 4 számára.

A Samsung a Gear VR csomaghoz egy 16 GB-os microSD memóriakártyát is kínál, amelyen különböző virtuális valósághoz tervezett tartalmak találhatók.

Fontos kiemelni, hogy bár a Gear VR fejlesztésében az Oculus is részt vett, és támogatják is a terméket, de a rendszer a jelenlegi formájában még nem üzemképes PC-vel. Ennek leginkább az az oka, hogy a Galaxy Note 4-re csak Miracast felületen lehet eljuttatni a képet és a hangot. Ezt ugyan számos mai PC-ben található IGP támogatja, de maga a vezeték nélküli összeköttetés gyakorlati késleltetése túl magas. Az Oculus mérései szerint az AMD Wireless Display átlagos késleltetés 50 ezredmásodperc, míg az Intel WiDi esetében 130 ezredmásodperc fölötti értékekkel kell számolni. Nyilván utóbbi szóba sem jöhet, ám még az előbbi érték is túl magas a megfelelő élmény biztosításához.

A PC tehát ebből kimarad, de a Samsung Gear VR Innovator Edition és a Galaxy Note 4 párosítása önmagában is komplett csomag, amihez érkezhetnek majd konkrét fejlesztések. Ezek az Oculus szoftveráruházába kerülnek fel.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés