Samsung notebook blog: apró frissítést kapott a szupervékony Series 9

Tavaly ősszel teszteltük a második generációs, 13,3"-es Samsung Series 9 ultrakönnyű és szupervékony notebookját, ami idestova hét hónappal a megjelenése után sem veszített vonzerejéből. A komoly és fiatalos, egyben légies notebook ma is frissnek tűnik, ami igen ritka egy olyan piacon, ahol féléves távlatokban váltják egymást a végfelhasználóknak szánt új notebookok. Egy szó, mint száz, a második generációs Series 9-essel szerintünk egy időtálló darabot sikerült alkotni, de az érdeklődést muszáj fenntartani, különben ilyen időtávlatban erős konkurencia mellett szinte bármely könnyen gép kieshet a fókuszból, rendelkezzen akármilyen jó tulajdonsággal.

Éppen ezért itt volt az ideje egy kis ráncfelvarrásnak, amivel újra a figyelem középpontjába kerülhet a „kilences”. Mindenesetre azt a gyártónál is érezték, hogy komolyabban beavatkozásra nincs szükség, illetve a modellváltás ideje sem most jött el. Éppen ezért csak finoman nyúltak hozzá az eredetileg NP900X3C jelzésű géphez, a modellfrissítésen átesett variáns ugyanis már az NP900X3E jelzést viseli, és csupán egyetlen ponton lehet eltérést felfedezni: ez a kijelző. Az NP900X3C 13,3"-es, HD+ (1600x900 képpont) felbontású, matt felületű, nagy betekintési szögekkel operáló PLS paneles kijelzővel készül, amire nem volt panasz, ám aki ennél többre vágyik, az most garantáltan elégedett lesz. Az új modell ugyanis örökölte az említett panel minden jó tulajdonságát, de felbontása immáron Full HD-re, tehát 1920x1080 képpontosra hízott.

A képátló természetesen változatlan, akárcsak a többi technikai paraméter, így a 313,8 x 218,5 x 12,9 mm-es fizikai méretek és az 1,16 kg-os tömeg is a már megszokott. Hardver szempontjából sincs eltérés, a számításokért az ultraalacsony feszültségű Intel Core i5-3317U processzor és HD Graphics 4000 IGP felel, mellettük pedig 4 GB DDR3 memória és a 128 GB-os SSD teljesít szolgálatot. A legjobb hír, hogy az NP900X3E-A01HU jelzésű Samsung Series 9 notebook idehaza is elérhető már korlátozott példányszámban, három év garanciával. A nagyobb felbontásért azonban komoly felárat kell fizetni, hiszen 50 000 forinttal kerül többe, mint a HD+ kijelzős változat, így nagyjából 384 000 forintért juthatunk hozzá a Full HD élményhez.

Azóta történt

Előzmények