Hirdetés

Sarló a Kalapácsnak?!

Legutóbbi nyilatkozatában Hector Ruiz, a cég feje úgy nyilatkozott, hogy a cég nyolcadik generációs processzora, a Clawhammer már év végén megjelenhet minimális példányszámban, 2003 elején pedig minden bizonnyal megkezdődik a Hammer tömegtermelése.

Köszönjük szépen. Korábban is jeleztük már, hogy baj lehet a Hammerrel, pontosabban a 0.13 mikronos gyártással, és úgy látszik, valóban ez a helyzet. A Thoroughbred késett, amikor 2001 elején beszéltünk az AMD-vel, még 2002 elejére ígérték, holott még most sem kapható (bár bejelentették). A Hammer esetén mindig is 2002 vége volt A dátum, de kizárt, hogy a 0.13 mikronos SOI gyártást igénylő chip körül addig minden rendeződjön. Főleg, hogy még mindig csak 800 MHz-es tesztpéldányokat láthattunk.

Az AMD nem az a cég, aki nem csinál iszonyatos hírverést, ha valami sikerül nekik. Nem is tehetnek másképp, marketing költségvetésünk töredéke az Intelének. Aki picit is ismeri az AMD-t, tudhatja, hogy ha valamiről hallgatnak, amiről beszélni kéne, az sosem jelenti azt, hogy rendben mennek a dolgok.

A Hammer az AMD nagy esélye. Amikor az Athlon megjelent, a kutya sem foglalkozott vele. Nem voltak chipsetek, az Intel ráadásul hosszú hónapokon át sikeresen félemlítette meg a piac többi szereplőjét, akik végül semmilyen szinten sem támogatták az AMD-t az Athlon debütjében. Ehhez képest a Hammert az egész iparág tárt karokkal várja. Az AMD nevet szerzett magának. És most elvesztheti.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés