A Business Insider nemrég írt egy riportot arról, hogy a redmondi óriáscég kivégezte a HoloLens 3-at, és ez elvileg a teljes termékvonal végét jelenti. Mindezt egy állítólag a Microsoftnál dolgozó, meg nem nevezett forrásra hivatkozva tették meg.
Az ügy mára kellemetlenné vált, így a Alex Kipman, a Microsoft kevert valóság üzletágán ügyködő vezetője kénytelen volt cáfolni a pletykákat. Állítása szerint nem szabad mindent elhinni, amit az interneten lehet olvasni, és a HoloLens jól teljesít. Sőt, megemlítette azt is, hogy a HoloLens 2-t is temették anno, miközben éppen sikeresen megjelent.
Azt nem tudni, hogy mi a teljes igazság, de általában a cégek ritkán reagálják le az ilyen pletykákat, viszont a leírtak tagadása a divíziót vezető szakembertől elég erős alapot ad arra, hogy a HoloLens termékvonalnak egyelőre biztosan nem lesz vége. Ez már csak azért is logikus, mert a célzott piac most kezd kiépülni, ami önmagában nem jelenti azt, hogy a HoloLens biztosan siker lesz, de ma még ennek az ellenkezőjét is nehéz megjósolni.