Hirdetés

Tanglewood: a Montecito utódja

Amíg többen is bírálják – a Sunnal az élen – az Intel Itanium processzorait, a cég töretlenül fejleszti tovább ezt a termékcsaládot. Korábban beszámoltunk a 2005-ben érkező Montecito fedőnevű processzorról, mely két maggal és hatalmas, 18 MB integrált L3 gyorsítótárral rendelkezik.

Nos, mint megtudtuk, már ennek a processzor-óriásnak is tervezik az utódját, ez pedig a 2006-2007 környékén jelentkező Tanglewood lesz. Sokat nem tudni róla, csak annyit, hogy kettőnél több processzormagot integrálnak bele, a fogyasztása alacsonyabb lesz a Montecitonál (tehát minden bizonnyal kisebb – valószínűleg 65 nanométeres - csíkszélességgel gyártják), magasabb órajelen üzemel, és persze még nagyobb L3 cache is lesz benne.

2006-2007-ben azonban ez a gigász nem lesz egyedülálló technikai szempontból, addigra például az IBM is rendelkezni fog olyan processzorral, melyben kettőnél több mag található, s tíznél több szálat képes egyszerre kezelni. Amiben az újdonság újat tud mutatni, az valószínűleg az ár lesz, hiszen az IBM legfejlettebb Power processzorai rendszerint több tízezer dollárba kerülnek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés