Toshiba: az embereknek szükségük van 13”-es tabletekre

A Tosiba Thrive tablet szériája több okból sem teljesítette a felhasználók elvárásait és a konkurenciával sem igazán tudták tartani a lépést, ezért a gyártó úgy döntött, hogy egy teljesen új terméksorozattal próbálja meg elnyerni a piac elismerését. Így született meg az Excite 7,7, 10 és 13 hüvelyk képátlójú variánsa. Az elődben gyakran kritizált, olcsó hatású burkolatot itt textúrázott alumínium hátlap váltja, amely már önmagában is sokat dob az összképen, de szerencsére ennél sokkal több változtatást is végrehajtottak.


[+]

Mind a három variánsban NVIDIA Tegra 3 SoC található 1 GB memória társaságában, hátlapjukon 5 megapixeles, előlapjukon 2 megapixeles kamera található. Az SRS Labs hangszórók, a Wi-Fi és a Bluetooth modul szintén mindegyik újdonság alaptartozéka, valamint az előtelepített Android 4.0 operációs rendszer is közös vonás. A legkisebb Excite 7,7 hüvelykes AMOLED kijelzőt kapott, pontosan olyat, mint a Samsung Galaxy Tab 7.7, felbontása 1280x800 pixel. A mindössze 7,6 mm vastag készülék tömege 380 gramm, fedélzetén micro USB és microSD memória kártyahely helyezkedik el, dedikált HDMI kimenet létezését azonban nem említik a sajtóanyagban.


[+]

Egy méretet feljebb lépve következik a Toshiba Excite 10, amelynek 10 hüvelykes, 10 pontos érintőképernyője szintén 1280x800 pixel felbontású, azonban már micro HDMI aljzattal is rendelkezik, valamint az SD kártya foglalat is teljes méretűre hízott. Beépített akkumulátora a gyártó állítása szerint 10 órás aktív használatot és 7 napos készenléti időt engedélyez, teszi mindezt 600 grammos tömeg mellett.


[+]

Mindközül a legérdekesebb természetesen a 13,3 hüvelykes modell, amelynek LED háttérvilágítású panelje már 1600x900 pixeles felbontással büszkélkedhet. A Toshiba meg van győződve róla, hogy ennek a méretkategóriának is van létjogosultsága, elsősorban otthoni mindenes gépnek képzelik el, amelyet a család minden tagja kedve szerint használhat, játékra, böngészésre, filmnézésre vagy bármi másra. Persze a nagyobb képátló egyéb fizikai adottságaiban jelentkezik, pontosabban kerek 1 kg-os tömegében és bő 10 mm-es vastagságában. Vagyis nem árt némi alapozó edzés, ha huzamosabb ideig kívánjuk kézben tartva használni. Cserébe a nagyobb méret combosabb akkumulátor rendszerbe illesztését tette lehetővé, így a középső modell 10 órás üzemideje további 3 órával gyarapodott, valamint plusz két hangszóró is befért a nagyobb készülékházba. Minden más szempontból a 10 és 13,3 hüvelykes verzió megegyezik.


[+]

Elsőként a Toshiba Excite 10 éri el a boltok polcait május 6-án, a 16, 32 és 64 GB-os verzió vételára rendre 449,99, 529,99 és 649,99 dollár lesz. Utána június 10-én érkeznek a többiek: az Excite 7.7 16 és 32 GB-os kapacitás mellett 499,99 és 579,99 dollárba kerül majd, míg a 32 és 64 GB-os Excite 13-ért 649,99 és 749,99 dollárt kell majd a kasszánál hagyni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés