Hirdetés

A TSMC-nél készülnek az első, új generációs EPYC modellek

A GlobalFoundries csak később kapcsolódik be saját 7 nm-es node-jával. A két bérgyártóra a várható kereslet kiszolgálása érdekében van szükség.

Az AMD a második negyedévre vonatkozó pénzügyi beszámolóján megerősítette, hogy a Rome kódnevű szerverplatform mintáit már szállítják a gyártópartnerek számára, a tokozáson található processzorok pedig a TSMC 7 nm-es node-ján készülnek. A cég ugyanakkor megjegyezte, hogy az érintett processzorokat a GlobalFoundries is gyártani fogja a saját 7 nm-es node-ján.

A fejlesztés láthatóan jó ütemben halad: az AMD az év második felére ígérte a minták szállítását, amit gyakorlatilag már a célzott időtartam elején teljesítettek, vagyis a következő év elejére tervezett megjelenés abszolút tarthatónak tűnik.

A két bérgyártóra azért lehet szükség, hogy a processzorok iránt várható keresletet ki lehessen szolgálni. Ez a cég számára nem túl kellemes megoldás, de korábban már kiderült, hogy a GlobalFoundries módosított is a saját 7 nm-es node-ján, hogy az AMD könnyebben tudja az itt készült lapkákat portolni a TSMC 7 nm-es gyártástechnológiájához, illetve fordítva. Ilyet a bérgyártók jellemzően nem szoktak csinálni, viszont a GlobalFoundries számára az AMD egy kritikus üzleti partner, és az igényeik nagyban befolyásolják a gyártástechnológiai fejlesztéseiket.

A Rome kódnevű szerverplatform alapját képző lapkákról egyébként sok pletyka járja manapság. A legfrissebb híresztelések szerint egy CPU-ban 16 darab Zen 2 mag lesz, amely 10-15%-kal nagyobb IPC-t biztosít az aktuális generációhoz képest, emellett az L3 gyorsítótár 16-ról 64 MB-ra nő. Utóbbi a 7 nm-es node előnyei miatt bőven bevállalható, emellett logikus is, hiszen a memóriavezérlő marad kétcsatornás, ezt azonban 16 mag fogja terhelni, vagyis a gyorsítótárakra nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Mindezek mellett friss adat, hogy a PCI Express 4.0-t támogatja majd az érintett vezérlő, de ez aligha lehet meglepetés, miután a 7 nm-es Vega 20 gyorsító is PCI Express 4.0-s interfészt használ. Ezeket összeadva a Rome platform kétutas konfigurációban 128 magot tartalmazhat, az L3 gyorsítótár összesített mérete pedig fél gigabájt lehet majd. Mivel a tokozás nem változik, így a körítés sem alakul át, vagyis marad a nyolccsatornás memóriakonfiguráció, illetve a 64 darab szabadon felhasználható PCI Express sáv, immáron 4.0-s szabványra építve.

A Rome platform elsődleges célja egyébként nem pont a kétutas konfiguráció terjesztése lesz. A friss adatok szerint az AMD arra helyezi majd a hangsúlyt, hogy egyutas konfiguráció szintjén kínáljon olyan rendszert, amely a beszerezhető kétutas opciók többségénél gyorsabb, megegyező, vagy több PCI Express sávot kínál, miközben lényegesen alacsonyabb az üzemeltetési költsége.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés