Hirdetés

Új alaplapokat kap a Raptor Lake Refresh sorozat

Persze az ősszel érkező fejlesztések a meglévő, LGA1700-as foglalatú megoldásokkal is kompatibilisek maradnak.

Gyakorlatilag biztosnak számít, hogy az Intel idén ősszel frissíti a most elérhető, Raptor Lake-S kódnevű asztali processzorcsaládját, méghozzá a Raptor Lake Refresh sorozattal. Igazából számottevő újításokra nem kell számítani, viszont az új revízióra épülő lapka valamivel nagyobb órajelek elérésére lesz képes.

Bár technikailag az érkező modelleknek is megfelelnek majd a piacon kapható, LGA1700-as foglalatú alaplapok, az Intel a partnereinek frissített, energiafelhasználásra vonatkozó specifikációkat is leadott, így készülnek majd új változatok. A különbség annyi lesz, hogy a Raptor Lake Refresh sorozat valamivel nagyobb maximális fogyasztás mellett is stabilan működik, így kis ideig 350 wattot is képes lesz felvenni, de ehhez nem illeszkedik mindegyik a legtöbb most elérhető alaplap. Ettől még az érkező processzorok működnek a ma megvásárolható rendszerekben, viszont a legnagyobb turbó órajeleket az újabb konfigurációkon tudják majd elérni.

Információink szerint a különbség nem lesz számottevő, tehát egy manapság megvásárolható, kvázi prémium kategóriás LGA1700-as alaplappal is jó teljesítményre lehet számítani, viszont az abszolút maximalistáknak érdemes lehet majd új, modernizált alaplapra váltani, ha a Raptor Lake Refresh sorozatból választanak processzort maguknak, ezzel is nyerve némi extra órajelet.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés