Hirdetés

Új stratégiára vált az Intel a Xeon AP vonalon

A Cascade Lake-AP korábban nem hozta meg a várt áttörést, de a vállalat nem adja fel az irányt.

Az Intel a Xeon termékskálát alapvetően az SP jelzésű skálázható vonal mentén fejleszti, de korábban megpróbálkozott a cég az AP, vagyis az Advanced Performance irányzattal, aminek eredetileg fontos szerepet szántak a felhőalapú adatközpontok piacán, de a Cascade Lake-AP kódnevű Xeon Platinum 9200 sorozat egyáltalán nem nyerte el a piac tetszését. Ebben természetesen az is szerepet játszott, hogy csak jelentős többletfogyasztás mellett tudta tartani a lépést az AMD akkori Rome platformjával, miközben számos tényező tekintetében kedvezőtlen alapot teremtett a megrendelők számára, gondolva itt a BGA tokozásra, illetve az előre specifikált, kifejezetten drága hűtőrendszerre.

A Cascade Lake-AP-t végül a Cooper Lake-P váltotta le, ami valójában csak fél gőzzel volt az Advanced Performance irányzat része, mivel a teljesítmény tekintetében egészen szerény képességei voltak egy tokozásra levetítve. Emiatt a Cooper Lake-P sem váltotta meg a világot, és az Intel úgy döntött, hogy az AP vonalon egy kis pihenőt ad magának.

Ez azért nagyszerű, mert volt idejük átgondolni, hogy mit is szeretnének, és így nem hozzák évről-évre a haszontalan fejlesztéseket. Az AP vonalat azonban nem engedik el, és végre egy olyan fejlesztés készül a háttérben, ami tényleg a felhőalapú adatközpontok problémáira fókuszál, itt ugyanis az lenne a cél, hogy az ügyfeleket a lehető leghatékonyabban tudja kiszolgálni a szervert biztosító cég, ehhez pedig egy tokozáson belül sok-sok mag kell, ami a Cascade Lake-AP-ben anno megvolt, csak ehhez durva fogyasztás is társult, majd a Cooper Lake-P itt jelentősen visszavágta a rendszert, hogy a fogyasztás értékelhető szintet üthessen meg. Az AP vonal által megcélzott piacnak azonban ennek a kettőnek az elegye kell, sok mag, kevés fogyasztással.

Pont ezt próbálja majd kiszolgálni a Sierra Forest-AP kódnevű fejlesztés, amely a Birch Stream platform részeként fogja újra megszülni az Advanced Performance irányzatot. Ehhez gigantikus, LGA7529-es tokozással készül az Intel, amely már előrevetíti a szerverre a továbbfejleszthetőséget, és ennek a hiánya ugye Cascade Lake-AP egyik nagy problémája volt.

A Sierra Forest-AP fő fegyvere, hogy 128-nál is több magot fog kínálni, de nem tipikusan nagy teljesítményű magokat, hanem az Atomból kinövő vonalat fejleszti fel. Úgy tudjuk, hogy itt a Alder Lake E-Core-jainak jelentősen kigyúrt továbbfejlesztéseit fogja használni az Intel, amivel a fogyasztást is kedvező keretek között tarthatják.

A fentiek alapján a Sierra Forest-AP lehet az első lapka, ami igazából reálisan biztosítani tudja az Advanced Performance irányzat ígéretét, viszont a fejlesztés még igen távol áll a megjelenéstől, leghamarabb 2023-ban kerülhet piacra.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés