Új területre evezhet az NVIDIA a notebookpiacon

Rene Haas, az NVIDIA notebook üzletágért felelős vezetője igen érdekes kijelentést tett egy interjú kapcsán, melyben azt ecsetelte, hogy a mobil számítógépekhez való külső grafikus processzorok piaca komoly potenciált rejt. Az elmúlt év folyamán látható volt, hogy a PC-s piac egyre inkább eltolódik a kisméretű vagy mobil masinák felé, így a notebookok szegmense kiemelten fontos szerephez jut minden gyártó stratégiájában. Az NVIDIA erre a piacra jelenleg diszkrét MXM modulok felhozatalával nevez, melyek közül a legújabb generációs megoldások a múlt év legvégén lettek bemutatva.

Rene Haas, az XBitLabs-nak elmondta, hogy az NVIDIA célja a grafikus processzorainak terjesztése a lehető legtöbb piacon. Ebből kifolyólag a külső grafikus megoldások és az esetleges GPU-val érkező dokkolók szegmense után is érdeklődnek. Bár a vállalat még nem számolt be konkrét tervekről, de a szóvivő egyértelműen jelezte, hogy figyelemmel kísérik a piac alakulását.

Az AMD már egy ideje kínál hasonló megoldásokat XGP néven. Az AMILO GraphicBooster tekinthető ebből a szempontból a legelterjedtebbnek, melyről korábban egy tesztet is publikáltunk. Azóta készült ilyen modul a Mobility Radeon HD 4670-re és a CES alkalmával már egy Mobility Radeon HD 5830-at rejtő szerkezet is előkerült. Az alapötlet természetesen kiválónak mondható, hiszen az XGP modul segítségével az alacsony fogyasztású notebookok pillanatokon belül grafikus erőgépekké varázsolhatók, ám a kivitelezés mégis hagy némi kívánnivalót maga után. A külső Mobility Radeonokkal főleg az a baj, hogy a gyártók a saját fejlesztésű, XGP porttal rendelkező, AMD alapú mobil gépeikhez kötik, továbbá az árak sem tartoznak a barátságos kategóriába.

Az NVIDIA belépése erre a piacra érdekes változásokat hozna. A vállalatnak gyakorlatilag már nincs mihez kötnie az esetlegesen bemutatkozó külső grafikus processzorait, így várhatóan minden olyan notebookhoz elérhetőek lennének, melyek rendelkezik külső PCI Express 2.0-s interfésszel. Válaszként az AMD is átgondolná a lehetőségeket, és a konkurenshez hasonlóan gyártóktól függetlenül indítaná az NVIDIA elleni XGP sereget. Ez nyilvánvalóan pozitív hatással lenne az árakra, így a felhasználók egyre jobban érdeklődnének a technológia iránt. A legnagyobb kérdés, hogy az NVIDIA mikorra tervezi bevenni ezt a területet. Ameddig ez nem történik meg, addig a Radeonos XGP modulok ára továbbra is magas lesz, és jó eséllyel csak az AMD-s notebookokhoz használhatóak majd fel.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés