CeBIT 2010: ultrahordozható Acer projektor

Sokan fanyalognak a pico projektorok kapcsán, hiszen a kis méret miatt igen komoly kompromisszumokat kell kötni a fényerő és alapvetően a képminőség tekintetében. Ez pedig ellenérzéseket vált ki a felhasználók egy részéből, tulajdonképpen teljesen érthető okokból.

A termékcsoportnak viszont – éppen a hordozhatóság miatt – a jelek szerint van létjogosultsága, amit tökéletesen bizonyít, hogy lassan a meghatározó piaci résztvevők mindegyike előáll egy ilyen jellegű termékkel. Az Acer Hannoverben, a CeBIT-en mutatta be K11 névre hallgató pico projektorát, amellyel a gyártó közleménye szerint sikerült még jobban kitolni a határokat.

A K11-ben a vállalat ötvözte a DLP és a LED világításos technológiát. Ennek köszönhetően pedig állításuk szerint sikerült elérni a lenyűgöző kontrasztarányt, a kategóriában igen magas fényerőt, illetve a hosszú élettartamot. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy elméletileg húszezer óráig semmiféle probléma nem léphet fel az eszköz működésével kapcsolatban, még az izzót sem kell cserélni. A 200 ANSI Lumenes fényerő a nagyobb modellekhez képest édeskevésnek tűnik, viszont ha azt nézzük, hogy más pico projektorok általában csak 70-80 ANSI Lumen előállítására képesek, akkor mindjárt másképp fest a dolog. A 2000:1 kontrasztarány is egészen jól hangzik, mint ahogyan az is, hogy a készülék támogatja mind a 4:3, mind a 16:9 képarányú tartalmak problémamentes megjelenítését.

A mindössze 600 grammos készülék – 12 x 11 centis méretének köszönhetően – egy viszonylag nagyobb zsebben is könnyedén elfér. Natív felbontása 850x600 képpont, tehát otthoni mozizásra azért csak korlátozottan alkalmas, de egy átlagos prezentációhoz már ez is tökéletesen elegendő. Az új modellen található egy VGA, kompozit és HDMI bemenet, egy USB csatlakozó és egy SD kártyaolvasó, aminek a segítségével a számítógép közbeiktatása nélkül lehet dokumentumokat, képeket a vászonra varázsolni.

A projektor áráról hivatalos információt nem árult el a vállalat, de a pletykák szerint 550 dollárért már bárki hazaviheti az Acer K11-et.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés