Hirdetés

Vélemény: Máris vége lenne a dupla operációs rendszert futtató eszközök korának?

Dupla OS, dupla élvezet?

Az idei év egyik nagy durranásának a dupla bootos, avagy dupla operációs rendszerrel ellátott gépek ígérkeznek, amit az egyes gyártók különféle megoldással képzeltek el. Az ASUS például már korábban bemutatott egy Transformer AiO PC-t, melyen a Windows hagyományos x86, míg az Android egy ARM platformos hardveren fut, a kettő közötti átjárhatóságot pedig kerülő úton, szoftverrel oldották meg. Ez persze csak egy példa a mára szinte komplett termékcsaláddá cseperedett, dupla operációs rendszert kínáló ASUS Transformer eszközökre, hiszen olyan is akad a választékban, a Transformer Book Trio, mely két x86-os hardvert vonultat fel és az előbb ismertetett elven működik, de a lényeg az ASUS esetében nem az architektúrán, hanem a dupla hardveren van.

ASUS Transformer AiO: óriástablet és all in one PC egyben
ASUS Transformer AiO: óriástablet és all in one PC egyben

A CES-en bemutatott Transfomer Duet esetében már változott volna a helyzet, ott ugyanis már  egyetlen Intel Haswellre épülő hardver volt a középpontban. Ennek a feladata lett volna a továbbra is teljesen különálló operációs rendszer futtatása, megszüntetve ezzel a hardveres kétlakiságot, és egyben a legjobb funkciót, ami miatt a gépet kettészedve nem lehetett volna a kijelzős részt tabletként, míg a billentyűzetes oldalt PC-ként tovább használni. Ha visszaemlékszünk, a tavalyi évben bemutatott Samsung ATIV Q hasonló egyhardveres megoldásra épült, de aztán soha nem jutott el a boltokba.

Samsung ATIV Q: beköszönt és eltűnt...
Samsung ATIV Q: beköszönt és eltűnt...

A nagy gyártók, mint az AMD vagy az Intel ennél mélyebb integrációban, de kissé eltérő irányban gondolkodnak a jövőt illetően. Bár mind az Intel, mind pedig az AMD alapvetően egy virtuális környezetben képzelik el a két operációs rendszer futását, de az Intel egyetlen hardveren és emuláció révén, míg az AMD opcionálisan egy külön ARM rendszerchipen végeztetné az androidos alkalmazások számítását, akár teljesen az operációs rendszerbe ágyazva, de az emuláció lehetőségét ugyanúgy felkínálják, mint az Intel. Jelentős különbség tehát az AMD/Intel és az ASUS módszere között, hogy előbbiek egyfajta beágyazott élményt kínálnak, azaz Windowson belül tudják futtatni az androidos alkalmazásokat anélkül, hogy egy másik UI-t (user interface, azaz felhasználói felület) kezelését kellene megtanulni, megszokni, míg az ASUS lényegében két teljesen egyedülálló és külön-külön is használható operációs rendszert kínált, limitált átjárhatósággal. Persze mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya is.

Nem mindenkinek tetszett...

Úgy tűnik, hogy a fent ismertetett elgondolások közül nem mindegyik érheti meg a jövőt; az elmúlt héten részben beigazolódtak azok a korábbi pletykák, melyek szerint a két operációs rendszer gyártója nem nézi jó szemmel, hogy termékeiket egymás mellé telepítve, egy közös fedél alá hozzák, ahogy azt az ASUS tette eddig. Bár az első hírmorzsák arról szóltak, hogy főként a Google ellenkezik az ilyen megoldás ellen, és emiatt az ASUS-nak meg kell szakítania a CES-en bemutatott Transformer Duet piacra dobását, ám a friss információk szerint a Microsoftnak sincs ínyére, hogy közösködnie kell egy másik gyártó operációs rendszerével. Az tehát biztos, hogy az ASUS-nak valóban törölnie kell a Transformer Duet megjelenését, sőt a nemrégiben bejelentett frissített Transformer AiO, a P1802 sem kerülhet már piacra.

Meglehetősen furcsa, hogy amennyiben a Microsoftnak és a Google-nek tényleg problémája volt az ASUS hibrid megoldásával, akkor miért nem tiltakoztak az első ilyen masinák megjelenésekor? Hiszen a Transformer Book Trio és a Transformer AiO már egy ideje piacon vannak, és nem volt titok, hogy az újak is javában készültek. Innen nézve úgy tűnik, hogy a készülőben lévő Transformer Duet verte ki a biztosítékot, az a masina, amihez a platformot szállító Intel látszólag büszkén adta a nevét a CES-en annak ellenére, hogy nem az általuk elképzelt PC Plus hibrid operációs rendszeres megoldás lapult benne – ez persze logikus, hiszen az Intelnek ez egy újabb piacot jelentett volna. Ami ennél még furcsább, hogy a Duet bukása (vagyis buktatása) magával rántotta a frissített, de koncepcióban teljesen eltérő Transformer AiO-t is (hiszen csak a platformok frissülnek, a dupla hardveres felépítés és a szétválaszthatóság megmaradt volna, ami eddig is működött), ami ellen látszólag eddig sem volt kifogás.

ASUS Transformer Book Trio: egy gép, három felhasználási mód
ASUS Transformer Book Trio: egy gép, három felhasználási mód

Pénz beszél?

Két különböző koncepción dolgozott tehát az ASUS, mégis mindkettőt elkaszálták, méghozzá a hírek szerint a Google és a Microsoft közös erővel. Bár az ASUS nem kívánta bővebben kommentálni az értesüléseket, de véleményünk szerint ez a helyzet nem ennyire fekete és fehér, mint amilyennek látszik. A háttérben két dolog merülhet fel az okok között; a pénz vagy a felhasználói élmény biztosítása. Kezdjük az utóbbival! Elképzelhető, hogy a gyártók nem szerették volna, hogy a két operációs rendszer párhuzamosan futtatható legyen, hiszen ezáltal a felhasználónak két szinte teljesen különálló rendszere van, két felülettel, különböző beállításokkal, duplikált adatokkal (például e-mailek), limitált átjárhatósággal. Pont ez az a pont, amit az Intel és az AMD megoldása ki fog küszöbölni, hiszen ott lényegében minden Windows alól fog futni, nincs androidos felület, de az androidos alkalmazások futtathatósága mégis biztosítva lesz (az elképzelések szerint). Az ASUS-féle dupla hardveres megoldás kapcsán ezt kevésbé tartjuk valószínűnek, hiszen itt pontosan az a lényeg, hogy több eszközt kapunk egyben, melyek egymástól függetlenül, pontosabban egymástól távol is használhatóak, tehát nem elsődleges cél, hogy egymással konkurálva fussanak.

ASUS Transformer Duet: idő előtt bukásra ítélve
ASUS Transformer Duet: idő előtt bukásra ítélve

A felhasználói élmény romlását a Transformer Duet kapcsán tudjuk leginkább képzelni, hiszen ott az egyetlen, ráadásul Androiddal nem túl jó barátságban lévő hardverből kifolyólag valóban vannak és elképzelhetőek további szoftveres problémák. Ráadásul itt nem szétválasztható eszközökről beszélünk, hanem valóban "konkurens" (noha ezt ma kijelenteni ilyen formában még erős) rendszerekről egy gépen belül. De ha így is van, kevésbé tartjuk valószínűnek, hogy egy olyan villámsebesen terjeszkedő cégnek, mint Google problémát okozott volna, hogy terméke rákerül egy olyan eszközre, mely korábban főként a Microsoft és a Windows játszóterének számított.

Annak a Google-nek, mely látszólag jóval kevesebbet ad a felhasználói élményre, hiszen ha így lenne, akkor inkább az elképesztően gyenge hardverre és még gyengébb szoftveres támogatottságra épülő okostelefonokat/tableteket is száműzhették volna a kínálatukból, melyek aztán akadozásukkal és lefagyásaikkal a mai napig sok felhasználót kergetnek az őrületbe. Sokkal inkább a Microsoft nyomása kezd kirajzolódni a háttérben, mely vállalat köztudottan (ellentétben a Google-lel) szép summával marketingkerettel tolja meg a gyártók Windows 8-at futtató eszközeit szállító szekerét. Mindennek tudatában persze érthető, hogy a Microsoft nem szeretné a konkurenciát finanszírozni, bár azt is megtehette volna, hogy csak a Duetet nem támogatja, ahogy valószínűleg a Transformer Triót és AiO-t sem finanszírozták.

Vajon a Microsoft tett keresztbe a Transformer Duet megjelenésének? Lehetséges! De valószínűleg bármelyik más gyártó ugyanezt tette volna a helyükben, hasonló helyzetben, ha ekkora összegek és a presztízs forog kockán. Más kérdés, hogy mindezt milyen módszerekkel érték el, ami miatt azok a dupla hardverrel üzemelő masinák is elbukták a jövőjüket, melyekben véleményünk szerint sokkal több potenciál van annál, mint abban, hogy Windows alól futtatni tudjuk majd az androidos alkalmazásokat.

Azóta történt

Hirdetés