Windows blog: olvasó mód az új Wordben

Mai témánkkal ismételten visszakanyarodunk az új Office szoftvercsomaghoz, azon belül is annak szövegszerkesztő alkalmazásához. A megújult Wordről már korábban is szót ejtettünk, a mai bejegyzésben azonban kifejezetten egy felhasználási terület, az olvasási nézet megújulásáról lesz szó.

Bár a szövegszerkesztési funkciók mellett az olvasás apróságnak tűnhet, azonban a Microsoft kimutatásai szerint az alkalmazás használatának kétharmada kimerül a dokumentumok olvasásában. Erre figyelve a fejlesztők a külsőségek csiszolásakor erre a területre is nagy hangsúlyt fektettek: a már a korábbi változatban is minimálisra csökkentett opciómenyiség az új olvasó módban még visszafogottabb lett, vagyis az ilyenkor elérhető menük épp csak úgy vannak elrendezve, hogy az ne zavarjon a teljes képernyős olvasásban.

Eltérő felosztások oszlopos nézetben
Eltérő felosztások oszlopos nézetben [+]

Olvasási módban az eredeti oldalak szerinti felosztás mellett választhatunk úgynevezett oszlopos elrendezést (pontosabban ez az alapértelmezett nézet), melynek köszönhetően a megjelenítés minden esetben a képernyőnk méretéhez igazodik, legyen szó szövegről vagy képről, táblázatról, grafikonról. Utóbbiakat dupla kattintással nagyíthatjuk is. Oszlopos rendezési formán belül három nézetből választhatunk, a normál elrendezés mellett – mely 1024x768-as felbontásban és a felett két oldalt jelent – szélesebb és keskenyebb elrendezés áll rendelkezésünkre. A bekezdések tördelésének köszönhetően mindhárom nézetben és eltérő ablakméret mellett is remekül olvasható a szöveg, melyet szükség esetén a jobb alsó sarokban található csúszkával változtathatunk.

Definiálás funkció
Definiálás funkció

Az új nézetek mellett az olvasáshoz felhasználható eszköztár is bővült. Természetesen van navigációs sávunk és a hozzáfűzött megjegyzések megelenítése is külön opció. A jobb olvashatóság érdekében a hátteret is megváltoztathatjuk, amennyiben a fehér színt túl vakítónak találjuk, állíthatunk inverz színösszeállítást vagy csak egy szimpla szépia stílusú hátteret. Eszköztárunkba tartozik még a Binggel történő keresés lehetősége is, azonban ennél is érdekesebb funkció a definiálás. Bár jelenleg még csak angol nyelvi támogatással működik, de a funkció az egyes szavak értelmezésében és azok szinonimáinak megkeresésében segít.

Az új Office próbaváltozatának további érdekességeire a későbbiekben még visszatérünk, addig is, akik ki szeretnék próbálni az irodai csomag legújabb kiadását, azok az alábbi linkre kattintva tölthetik le azt.

Inarus

Azóta történt

Előzmények