Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • tbc2

    tag

    Sziasztok!

    Hangos az új hűtőm. Egy Gorenje NRK6192AS4-ről beszélünk, tavaly év végén vettem.

    Minden mással elégedett vagyok, jól hűt, szép, az anyaghasználat és polckiosztás rendben van, a mérete is jó, csak hangos. Jóval hangosabb, mint a 15 éves elődje volt. Mindezt fele áramfogyasztással teszi (~0.7 kWh/nap vs. 1.3 kWh/nap a réginél)

    A hangját úgy írnám le, mintha egy daráló hangja lenne, vagy a kompresszor szárazon, nem olajban futna (ami azért elég meredek lenne). Az adatlapja szerint 39 dB a hangereje, ez biztosan több annál, a szomszéd LG hűtőjére 38 dB-t írnak, és konkrétan alig lehet meghallani, ha bekapcsol, az enyémet pedig a szoba másik feléből is zavarónak mondanám, illetve adott körülmények között (éjszaka nyitott ajtók mellett) az emeletről is meg lehet állapítani, hogy éppen megy-e a kompresszora (jó, itt már azért fülelni kell). Tehát a zavaróság határán némileg felül van a hangerő, a feleségemet kevésbé zavarja, engem jobban (legyünk őszinték, ez a jobbik eset! :)). A kikapcsolás után lehet igazán hallani, hogy milyen hangosan ment a kompresszor. Szerencsére csendes környéken lakunk, lehet, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy hangosnak érzem a hűtőt. A régi hangosan kapcsolt be, és pár másodperc után lehalkult, ez kb. ugyanolyan hangosan kapcsol be, és nem halkul el. Cserében SOKKAL gyakrabban kapcsol be, az idő kb. harmadában-felében jár a kompresszora.
    Két kérdésem lenne: a 14 napról már láthatólag lecsúsztam, illetve másoktól azt hallottam, hogy állítólag az összes új hűtő hangos manapság hűtőközeg-technológiaváltás miatt, szóval nem feltétlenül lennék beljebb azzal sem, ha egy másik gyártó hasonló árkategóriájú hűtőjére váltanék, ezért
    1. van-e értelme annak, hogy a Gorenje szerelőit kihívjam (nyilván kiszállási díjért jönnek csak ki), és eléjük tárjam azon gondolataimat, miszerint ez 39 dB-nél hangosabb (szerintük meg nyilván nem, és mivel a mérésügyi hivatal által hitelesített hangnyomásmérővel egyikőnk sem rendelkezik, ezért patthelyzet alakulna ki). Kinek mi a tapasztalata? Van olyan, hogy visszaveszik, visszacserélik, adnak helyette ugyanilyet, csak halkabbat? Vagy ez itt K-Európa, és körberöhögnek miközben a térdüket csapkodják? Vagy nem röhögnek, csak szimplán azt mondják, hogy ez kérem ilyen, tessék megszokni, 10e Ft lesz, aviszonlátásra?
    2. vagy ha a megszoksz/megszökszből a megszoksz-nál maradunk, akkor vannak-e bevált technikák a hűtő hangjának csökkentésére? Gondolok itt arra, hogy bedobozolom (ez nyilván a légáramlást csökkenti, de kifejezetten nem melegszik egyik része sem, tehát együtt tudnék élni a gondolattal, hogy be van dobozolva a hűtőm), vagy hallottam egy olyat, hogy "szoknyát" ragasztanak a hűtő aljára. Azaz egy olyan gumilapot végig körbe az aljára, ami leér a földig, mert ÁLLÍTÓLAG a hűtő és a padlólap között "keletkezik/verődik vissza" a zavaró zaj/frekvencia, és ha ezzel a gumiszoknyával bent tartom, nem engedem ki, akkor nagyot halkítok a hűtőn. Kicsit úgy képzelem el, mint a légpárnás hajót, ami a levegőt nem engedi ki maga alól, ugyanígy ez a szoknya a hangot nem engedné ki/csillapítaná... Nem igazán hiszek benne, ezért kérdezem, hogy van-e ilyen tapasztalata valakinek. Vagy gumiszőnyeg a hűtő alá, hogy ne legyen ennyire sík a talaj, amiről visszaverődik a hang? A hang egyébként egyértelműen a kompresszor daráló hangja. Tehát nem a szörcsögés zavar, nem a ventillátor, stb. hanem egyértelműen a kompresszor. A "nem ér hozzá valami valamihez, és nem az rezonál-e" vizsgálatokon már túl vagyok, és arra jutottam, hogy nem. A frekvenciáját tekintve (spektrumanalizátor appal mértem! :)) van egy keskeny frekvenciacsúcs 46-51 Hz-nél és egy szélesebb tartomány 400-500 Hz között. Ez utóbbit könnyebb csillapítani, a 48 Hz-et elég nehéz. A padlóra letett telefon a leghangosabbnak a hűtő elején hallotta, furcsa mód nem a hátulján oldalt, ahol a kompresszor van. Tehát lehet abban valami, hogy a sima padlólap felületéről verődik vissza ez a 46-51 Hz közötti hang, amit erősebbnek hallok. A hűtőtől 5-6 méter távolságból egyértelműen ez a 46-51 Hz közötti tartományban van a csúcs.

    Szóval jöhetnek az ötletek, praktikák, kíváncsian várom a tapasztalatokat!

Új hozzászólás Aktív témák