Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • tixem

    addikt

    válasz Timer #162 üzenetére

    Ültem már 144 hz-es monitor előtt, 60hz után láthatóan érzékelhető volt a különbség. Vennék is 144 hz-es monitort ha lenne annyi felesleges kidobni való pénzem, hogy mindent hozzá igazítsak a pc-ben. Pedig k*va sokat játszom és főként olyan játékokat ahol előnyöm is származna belőle, de annyira azért estem tőle hasra, hogy egy Forintot is áldozzak rá. Majd ha lesz felesleges 200-300 ezrem monitorra meg hozzá olyan vga-ra ami mellett értelme is van az egésznek, meg akkor ahhoz még egy pariban levő processzor is. LOL a 300 ezer még kevés is lenne ha jobban belegondolok. Szóval jó nekem a 60 is, mint a mellékelt ábra mutatja még mindig élek.

    Egy telefon esetében ugyanakkor nehezen tudom elhinni, hogy bármi haszna vagy értelme lenne. End of story. De azért örülük, hogy neked ennyire tetszik. Számomra abszolút lényegtelen feature. Egy telefon esetében.

    "Egyébként még az is lehet, hogy az én szememnek jobb ez a panel, míg másnak nem. Anno a jelly is az őrületbe kergetett, szidtam is, vissza is küldtem, míg mások az egészből nem láttak semmit..."

    Na itt ugyanez a helyzet. A Oneplus mocskosul megtalálta a sweetspot-od ezzel a 90hz-zel és nem tudod elengedni, hogy másokanak meg annyira nem talált be vele.

    [ Szerkesztve ]

    Galaxy S24 Ultra 1TB ||| ( •_•) ( •_•)>⌐■-■ (⌐■_■)

Új hozzászólás Aktív témák