AMD Ryzen XT: extra teljesítmény?

Egyszerű órajelemelés vagy ennél azért több? Megnéztük, mit tudnak az AMD új processzorai.

Bevezetés, specifikációk

Napra pontosan egy éve mutatkozott be a Matisse, az asztali PC-kbe szánt Ryzen processzorok harmadik generációja, és ahogy az korábban az előddel, az ezres sorozattal történt, úgy most is annak lehetünk tanúi, hogy az egyéves évfordulóra egy tuningolt új változattal lép piacra az AMD. Míg azonban a korábbi, Pinnacle Ridge – Summit Ridge közötti váltás komolyabb optimalizációt, több tranzisztort és új gyártástechnológiát hozott, addig a most júniusban bemutatott Ryzen XT-k semmi effélével nem büszkélkedhetnek – úgy néz ki, hogy az AMD nem csinált mást, mint tesztelt, és úgy találta, hogy a 7 nm-es node elég jó már ahhoz, hogy egy minimális órajelemelés után (mindössze 100-200 MHz-ről beszélünk!) új jelzéssel dobjon a piacra néhány processzort.


[+]

Mindez persze nem újdonság, és nem az AMD az egyetlen, aki ilyen „gyári válogatású” CPU-családdal rukkol elő. Esetünkben ráadásul még nem is nagyon erőlteti meg magát, hiszen a 3600XT, 3800XT és 3900XT olyan órajeleket kapott, melyeket a piacon lévő 3600X, 3800X és 3900X nagy valószínűséggel és megfelelő körülmények között amúgy is tudott eddig. Ez a megfelelő körülmény lehet például egy nagy teljesítményű hűtés – és láss csodát: az új processzorok közül egyedül a 3600XT érkezik saját hűtővel, a másik kettőhöz viszont egy legalább 280 mm-es radiátorral rendelkező kompakt vízhűtést ajánl az AMD, ami azért arra utal, hogy az emelt órajelek garantálásával kicsit borotvaélen táncol a cég. Amiért egyelőre mégsem kritizálnánk a gyakorlatot, az az, hogy közben az árakon nem módosított, az XT modellek az X-es változatok áraival kerülnek a piacra, tehát tulajdonképpen ingyen kapunk plusz teljesítményt, még ha csak pár százalékot is. (Ezzel párhuzamosan a 3600X, 3800X és 3900X ára is lejjebb ment.)


[+]

Specifikációk

Tekintettel arra, hogy az AMD az XT szériánál a boost órajelen kívül semmin nem változtatott, mi sem szeretnénk hosszasan taglalni az újdonságok felépítését: a Ryzen 5 3600XT a 3600X-szel, a Ryzen 7 3800XT a 3800X-szel, a Ryzen 9 3900XT pedig a 3900X-szel egyezik meg teljes mértékben, ezekről pedig korábban már részletesen is írtunk.

Tesztünkben most az XT széria két olcsóbb tagját, az 3600XT-t és a 3800XT-t vesszük szemügyre – mellettük pedig pár fontosabb AMD-s konkurenst állítunk még versenybe, hogy kiderüljön, mit is ér az a néhány száz megahertz! A táblázatban összegyűjtöttük a vonatkozó piaci szegmensbe tartozó processzorokat; az árak természetesen a most aktuális, hivatalos összegeket mutatják.

Processzor típusa AMD Ryzen 5 3600 AMD Ryzen 5 3600X AMD Ryzen 5 3600XT AMD Ryzen 7 3700X AMD Ryzen 7 3800X AMD Ryzen 7 3800XT
Megjelenés 2019 2019 2020 2019 2019 2020
Kódnév Matisse
Tokozás Socket AM4
Alap magórajel 3,6 GHz 3,8 GHz 3,8 GHz 3,6 GHz 3,9 GHz 3,9 GHz
Magok / szálak 6 / 12 8 / 16
Max. gyári memória-órajel DDR4-3200 (DC)
Max Boost 4,2 GHz 4,4 GHz 4,5 GHz 4,4 GHz 4,5 GHz 4,7 GHz
L1D/L1I cache mérete 6 x 32/32 kB 8 x 32/32 kB
L2 cache mérete 6 x 512 kB 8 x 512 kB
L3 cache mérete 2 x 16 MB
Kommunikáció a chipsettel x4 PCI Express 4.0 (opcionális)
Integrált PCIe vezérlő 20 sáv (4.0)
Utasításkészletek MMX, SSE, SSE2, SSE3, SSSE3, SSE4.1, SSE4.2 SSE4A, AVX, AVX2, FMA(3), AES, SHA, CLZERO
Egyéb technológiák AMD-V, PTE Coalescing, IOMMU 2.5, Sense Mi Technology
Gyártástechnológia 7 nm FinFet + 12 nm LP FinFet
TDP max. 65 watt max. 95 watt max. 95 watt max. 65 watt max. 105 watt max. 105 watt
Tranzisztorok száma
és lapkaméret
3,9 milliárd
77 mm² (CPU chiplet)
2,09 milliárd
125 mm² (IO lapka)
Integrált GPU (IGP) -
Ajánlott fogyasztói ár 174 dollár 215 dollár 249 dollár 304 dollár 359 dollár 399 dollár

Kattintásra a táblázat kinyílik

Tesztkörnyezet

Tesztplatformunk az olcsóbb Matisse CPU-k, a 3100 és 3300X tesztjében már megismert összeállításra épül, azon egyedül minimális szoftveres fejlesztéseket hajtottunk végre. Mivel az új CPU-k még új BIOS-t sem igényeltek, így az alaplapi firmware frissítése is elmaradhatott, a Windows 10-et pedig most lebeszéltük a 2004-es update telepítéséről, melyet egyébként éppen a tesztek közepénél szeretett volna elvégezni.

Tesztkörnyezet
Alaplap MSI MEG X570 Godlike (BIOS: 7C34v192 Beta)
Processzor AMD Ryzen 5 3600X
AMD Ryzen 5 3600XT
AMD Ryzen 7 3700X
AMD Ryzen 7 3800XT
Processzorhűtő Fractal Design Celsius S36
Memória 2 x 8 GB ADATA XPG Spectrix D40 DDR4-3000
(2 modul a AX4U300038G16-QRS kitből)
Videokártya GIGABYTE AORUS GeForce RTX 2080 Ti Extreme 11 GB GDDR6
(driver: 446.14)
SSD 480 GB Kingston A1000
Ház Cooler Master Test Bench V1.0
Tápegység FSP Aurum PT 1200
Operációs rendszer Microsoft Windows 10 Professional x64 (ver. 1909)
Felhasznált segédprogramok AIDA64 Engineer 6.25.5400
Cinebench R15
Cinebench R20
Corona 1.3 Benchmark
CPU-Z 1.92 x64
HWBOT x265 v2.0.0
MPC-HC 1.7.13 x64
Indigo Benchmark v4.0.64
POV-Ray 3.7.0.msvc10.win64
PCMark 10
RandomControl Arion Benchmark v2.5.0
SPECwpc v2.1 (7-Zip, Blender, Handbrake)
VeraCrypt Portable 1.23-Hotfix-2
V-Ray Benchmark
Deus Ex: Mankind Divided (DirectX 12)
Forza Horizon 4 (DirectX 12)
F1 2019 (DirectX 12)
Strange Brigade (Vulkan)

Alkalmazástesztek I.

Tartva szokásos sorrendünket, a Cinebench 15 és 20 párossal indítottuk a méréseket, melyek érezhető, de nem extrém gyorsulást mutattak az új processzorok esetében – igazából azt kapjuk, amit az AMD ígért, azaz jellemzően 10 százalék alatti sebességtöbbletet. Megjegyeznénk, hogy a Cinebench 20 mérését nem háromszor, hanem tízszer futtattuk le szünet nélkül, gyors egymásutánban, és az eredményben nem jelentkezett szignifikáns eltérés, azaz a megfelelő hűtéssel támogatva a CPU-kat nem lesz gond a melegedéssel a magasabb órajeleken sem.

A további, SPECwpc 2.1 csomagot használó teszteknél vegyesek az eredmények: a 7zipnél gyakorlatilag nincs gyorsulás, míg a Blender esetében már jelentősnek nevezhető, 7 százalékos javulást láttunk a 3600X és XT között. A 3600XT és 3700X közötti meglepően csekély, sőt, időnként az előbbi győzelmét mutató eltérés a TDP különbségének tudható be, hiszen a 3600XT 95 wattos, míg a 3700X csak 65 wattos keretből gazdálkodhat.

Két multimédiás tömörítő tesztünk, a Handbrake és a HWBot esetében ennél kisebb a különbség, látszik, hogy az órajelek helyett inkább a szálak száma (12 vs. 16) lényeges.

Összegezve tehát az első körös tapasztalatokat, röviden azt mondhatjuk, hogy az AMD nem ígért sokat, de azt betartotta, az XT változatok kínálta gyorsulás kimutatható – az már más kérdés, hogy ez normál felhasználás során érezhető-e.

Alkalmazástesztek II.

Renderelő alkalmazásokat tömörítő tesztösszeállításunk is jobbára minimális gyorsulást mutatott a magasabb órajelen dolgozó XT változatok javára.

Végül a teljes rendszer teljesítményét mérő PCMark 10 következett, melyben csak alig észrevehető sebességnövekedést hozott az emelt órajel.

Játékok

Folytatódni látszik az eddig tapasztalt folyamat a játékok alatt is: az új processzorok minimális előnyhöz juthatnak azoknál a címeknél, ahol a CPU órajele komolyan befolyásolja a végső sebességet (ilyen például a Shadow of the Tomb Raider), más helyeken, például a Deus Ex esetében viszont nem látszik különbség.

Tuning, fogyasztás, összegzés

Nem feledkeztünk meg a processzorok tuningolásáról sem, ám azok nem igazán voltak partnerek ebben – hogy ez általánosan igaz-e az új szériára vagy csak hozzánk érkezett példányok voltak ilyenek, nem tudni, mindenesetre hosszas próbálkozás után sem sikerült olyan beállításokat találni, melyek a stabilitás mellett érdemi gyorsulást produkáltak volna akár egy-, akár többszálas feladatok esetén.

Fogyasztás és összegzés

Nem fog senki meglepődni, ha eláruljuk, hogy a magasabb órajelhez magasabb fogyasztás tartozik, de a különbség nem extrém, így amelyik alaplap képes az X-es processzorok igényeit kiszolgálni, az nem fog zavarba jönni az XT-től sem. Mivel a TDP-k is egyeznek, a hűtési igény sem változik, de persze az továbbra is igaz, hogy a Ryzenek maximális teljesítményt csak rendes hűtéssel tudnak nyújtani.

Összegezve a teszt során szerzett tapasztalatokat, az AMD pár százalékos gyorsulást ígért, és ezt nagyjából tartotta is, 0-10 százalék közötti előnyt jelent az XT változatok emelt Boost órajele.

Értékelés

Kezdjük összefoglalásunkat a negatívummal: a két tesztelt új processzor fejlesztési szempontból igazából értékelhetetlen. Ez keményen hangzik, de tény, hogy az AMD kis túlzással nem csinált mást, mint amit egy számítógépes bolt vagy akár egy jó kapcsolatokkal rendelkező felhasználó is megtehet, azaz kellő számú processzort tesztelve egyszerűen kiválogatta a jobban sikerült verziókat, rájuk biggyesztette az T utótagot, és piacra dobta őket. Mindez persze a mi szempontunkból annyival jobb, mintha boltban próbálgattuk volna a CPU-kat, hogy nemcsak eszközök és készletek területén áll a gyártó jobban nálunk, de ő garantálja is, hogy a tuningolt órajelen megbízhatóan működik majd a megvásárolt termék.


[+]

Jó pont ugyanakkor, hogy az új processzorok nem hoznak áremelkedést, tehát praktikusan magasabb teljesítményt kapunk ugyanannyi pénzért. Igaz, a növekedés nem jelentős, de ingyen van, így ezen nincs mit kritizálni.


[+]


[+]

Ne feledjük azonban, hogy mindez általánosan csak a processzorra igaz, az AMD ugyanis szemérmesen elhallgatja, hogy a 3800X és 3900X hűtővel, a 3800XT és 3900XT viszont hűtő nélkül kerül annyiba, amennyibe! Így ha nulláról építünk gépet, akkor ezt a költséget is bele kell számítanunk az árba, ráadásul a gyártó által javasolt, 280 mm-es kompakt vízhűtések nem tartoznak a filléres tételek közé (bár ez nem kötelező). Ez a 3600XT-t persze nem érinti, hiszen itt megkapjuk a Wraith Spire hűtőt, itt tehát egyértelműen emelkedő ár/érték arányról beszélhetünk – a másik két újdonság esetében viszont ez csak akkor áll, ha már rendelkezünk kellően nagy teljesítményű hűtővel. Itt tehát inkább a meglévő X-es modellek azok, melyek jobb ár/érték arányt kapnak a frissítéssel.


[+]


[+]

Mindent egybevetve tehát a 3600XT esetében az ingyen kínált gyorsulás egyértelmű pozitívum, és ez meg is érdemli a Tetszett díjat akkor is, ha maga a termék nem kifejezetten izgalmas. Ebben a díjban pedig benne van a 3600X árának csökkenése is, mely még jobb vétellé teszi ezt a középkategóriás processzort.


AMD Ryzen 5 3600XT processzor

Wombath

Az AMD Ryzen 5 3600XT és 3800XT processzort az AMD bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés