Hirdetés

Intel és AMD harca két ASUS ZenBookban

Két egyforma külsejű, jól hordozható notebookban eresztettük egymásnak a rivális platformokat.

Bevezető és dizájn

Az AMD elmúlt időszakban aratott sikerei közül a legutóbbi az ultrahordozható notebookok piacára való betörés volt: ez az a kategória, ahol az Intel tapasztalatai, termékeinek tudása és persze beágyazottsága révén még mindig jelentős előnyben volt vetélytársával szemben. A Renoir azonban alaposan felkavarta ezt is, hiszen hiába az évtizedes barátság és a sok szerződés, ha a vásárlók egyre nagyobb része szeretne Ryzent látni a notebookokban, akkor a gyártóknak lépnie kell.

Többek között ennek is köszönhetjük, hogy az utóbbi időszakban már nemcsak mellékszereplőként láthatunk AMD platformra épülő noteszeket, hanem egyre gyakrabban főszerephez is jutnak. Jó példa erre az Asus ROG Zephyrus G14, mely a nagyobb teljesítményű szegmensben mutatta meg a Zen 2 erejét, most pedig itt van két ZenBook, az UX425 és az UM425 – az előbbi Ice Lake, az utóbbi Renoir processzorral.

Nem ez az első eset, hogy egy cégtől két hasonló kategóriás, de eltérő platformra építkező notebook fordul meg nálunk, de eddig gyakori volt, hogy az AMD-s változatban teljesen más körítést kapott a CPU: kevesebb memóriát, másféle háttértárat, kijelzőt, esetleg kisebb akkumulátort. Itt azonban nincs erről szó, ugyanazt a gépházat és szinte az utolsó csavarig ugyanazokat az alkatrészeket látjuk viszont a két ZenBookban.

Külső

Ha a matricákat levennénk, bekapcsolás nélkül nem is tudnánk megkülönböztetni az UX425-öt és UM425-ös egymástól, így nem is írunk külsejükről külön. A felsőkategóriás, elegáns, jól hordozható kategóriát célzó ZenBookok természetesen alumíniumburkolatot kaptak, a fedlapon pedig ott a megszokott körkörös szálcsiszolás is, ami a termékcsalád jellegzetes ismertetőjegye.


[+]

A többi részen maradt az ujjlenyomatokat közepesen gyűjtő selyemfény, és esetünkben a sötétszürke szín, melyet a gyártó Pine Grey névvel illet – ezen kívül a notebookok világosabb, ezüstös-rózsaszínes színben is elérhetőek, melynek neve Lilac Mist.


[+]

A 425-ös ZenBookok kézbevételekor rögtön érezni lehet a minőséget, a ház összeszerelése példás, viszont a billentyűzet hajlékonyabb a kelleténél, ujjunkkal benyomható. A zsanérok finoman mozognak, és a kijelző állításához elég egyetlen kéz is. Bár az ASUS már nem hirdeti külön az ErgoLift megoldást, azért ez itt velünk maradt, hiszen a képernyő felhajtásakor a notebook hátulja is felemelkedik némileg, ami szellőzési és ergonómiai szempontból is hasznos. A kijelző körül szinte alig van káva, a NanoEdge megoldás 90%-os kijelző/előlap arányt kínál, de a webkamera azért még elfért a megszokott helyen, a panel felett.


[+]

Bár a ZenBookok tulajdonképpen az ultrahordozható kategóriába tartoznak, az ASUS azért itt nem áldozott fel mindent ennek oltárán, amit egyébként a 14 mm-es vastagság és 1,27 kg-os tömeg is jelez. Vannak tehát ennél vékonyabb és könnyebb gépek is, viszont itt nemcsak 14”-es kijelzővel, de egy kompromisszummentes, 67 Wh-s akkumulátorral és megfelelő csatlakozókínálattal is párosították a hordozhatóságot, ami mindenképpen piros pontot érdemel.


[+]

Ez a csatlakozósor – ahogy a ZenBook UX425 bemutatásakor is ígérték – a felhasználók igényeinek megfelelően két darab Type-C konnektort tartalmaz, és kapunk még egy Type-A és egy HDMI kivezetést is a microSD kártyaolvasó mellett. A Type-A USB 3.2 Gen1 sebességet tud, a két Type-C-k viszont az inteles UX425 esetében Thunderbolt, az AMD-s UM425 esetében pedig USB 3.2 Gen2 képességűek.

A töltésre egyébként mindkét gépnél a Type-C konnektor használható, a számítógép mellé pakolt töltő pedig egy standard, 65 wattos USB-PD szabványú egység. Akinek esetleg nem tűnt volna fel, annak most jelezzük: az analóg hangcsatlakozó kimaradt a listából: ha fülhallgatót szeretnénk használni, akkor ott a Bluetooth, vagy használhatjuk a dobozban található Type-C–jack átalakítót. A tartozékok között egyébként egy USB Type-A–Ethernet adapter is megtalálható, így a vezetékes LAN sem elérhetetlen.


[+]

Utoljára hagytuk a notebook alját, melyen csak középen, hátul találunk szellőzőnyílásokat. Eltávolítását az ASUS igazából nem támogatja, a csavarok közül ugyanis kettőt a ragasztott talpak alá rejtettek. Sok értelme amúgy sincs kinyitni a gépet, mert csak az SSD-hez férünk hozzá, de azt is egy feltépendő matrica védi a házilagos cserétől.

Balra az UM425, jobbra az UX425Balra az UM425, jobbra az UX425 Balra az UM425, jobbra az UX425 [+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés