Hirdetés

Új CPU-k, Skylake-X kupak nélkül, chiptervezési forradalom

Fókuszban a kiberbiztonság, lassan vége a YouTube letöltéseknek.

Irány a 20 TB, új PCIe szabványok, gyilkos BIOS

Nem kisebb kiállítás búcsúztatta 2017 nyarát és köszöntötte az őszt, mint a főként szórakoztatóelektronikáról szóló berlini IFA, ahol azért PC-s és mobilos újdonságok is megjelentek szép számmal. Rengeteg termék vett repülőrajtot a kiállítások és konferenciák alkalmával, ezekről pedig próbáltunk minél átfogóbb képet adni. A témában rengeteg hírt és helyszíni tudósítást közöltünk le mind a Prohardveren, mind a Mobilarénán, így ezekből nem emelnénk ki külön egyet sem, de érdemes visszapillantani erre a bő egy hétre, ha netán elkerülte volna valami az érdeklődők figyelmét.

Szép lassan tehát minden visszatér a megszokott kerékvágásba, a vállalatok is elkezdik felvenni a fonalat, hogy felkészüljenek a közeledő ünnepi rohamra, de egyelőre még elég visszafogott a felhozatal, inkább ígéretekből és pletykákból van több. Ezek közül is a legfrissebb, hogy hamarosan befuthatnak az első asztali Coffee Lake processzorok, és már azt is sejteni lehet, hogy pontosan mely konkrét modellek lesznek az elsők. Eközben az Intel nyugdíjaz is néhány korábbi processzort a Skylake szériából, és itt sem titok, hogy melyek lesznek azok, amelyeket szanálni fognak, ráadásul ez utóbbi nem ígéret, hanem kőbe van vésve. Der8auer eközben lekapta a Skylake-X processzor sapkáját, hogy meglesse, mi van alatta, és hogy kiderítse, vajon az Intel tényleg átállt-e a pasztázásról a jobb hőelvezetést biztosító forrasztásra. Próbálkozásának eredménye itt olvasható. Nem Intel, de processzor, és AMD, méghozzá Ryzen: kiderült, hogy nem tervezési hiba okozza a Linux fura viselkedését egyes Ryzen processzorok használata során.


[+]

Visszatérve az ígéretekre, a PCI Express szabványért felelős PCI-SIG közzétette útitervét, amiből kiderül, hogy 2020 előtt két PCIe szabvánnyal leszünk gazdagabbak, ami elég feszített tempót jelent, így a közelebbit akár át is léphetik a gyártók. Lázasan folyik a merevlemezek fejlesztése is, hiszen egyes gyártók már a 20 TB-ra is ígéretet tettek, noha a mostani 12 TB után a következő lépcső a 14 TB lesz. Ezen a téren lehet egy kis meglepetés, ha az eddig csúcs-tárkapacitásban sereghajtó Toshibának tényleg sikerül beelőznie a másik két nagyvállalatot. Ugyanakkor a 20 TB sincs nagyon messze, legalábbis már kitalálták, melyik anyag lesz a kulcs ekkora tárkapacitás eléréshez.


[+]

Bár nem egyszer volt róla szó, úgy tűnik, hogy a HDD-k esetében még mindig el lehet odázni egy merőben új technikai megközelítést, a chipek tervezésénél viszont nem nagyon látszik más lehetőség, de szerencsére már körvonalazódik a konkrét megoldás a DARPA műhelyében. Ez viszont alapjaiban hozhat változásokat, viszont meglepően sokan csatlakoztak már a kezdeményezéshez.

Az utóbbi időben szép számmal kerültek piacra beviteli eszközök, egerek és billentyűzetek vegyesen, amelyek érdemelnek egy-két szót. Az egyik az új termékek sorában a Razer Basilisk egér, amit kifejezetten FPS mániásoknak fejlesztett a vállalat, ehhez mérten alakították ki felépítését és extra funkcióit. A Logitech is gondolt a gamerekre, a G sorozatba ugyanis új vezeték nélküli egeret és billentyűzetet hoztak, sőt egy egérpaddal is előálltak. Ám mielőtt azt hinnénk, hogy megint csak a játékosoknak áll a zászló, az elhanyagoltnak tűnő hanyattegerek kínálatán is újítottak az új MX Ergo bejelentésével. Nem konkrét termék, de beviteli eszközökkel kapcsolatos további infó, hogy az Xbox One egér- és billentyűzet-támogatása hosszú várakozást követően ráfordult a célegyenesre.


[+]

Végül az összefoglaló hardvereket érintő részét három érdekes hírrel zárnánk. A Gigabyte-nál valami félrecsúszhatott, két alaplaphoz hoztak processzorgyilkos BIOS-t, de aggodalomra nincs ok, már javították a bakit. Bár nem ellensúlyozza az imént említett hibát, de mindenképp pozitív, hogy mostantól szintén a vállalat nevéhez fűződik a világ legrövidebb GTX 1080-as VGA-ja.


[+]

Végül pedig a Windows 10 őszi frissítésére hívnánk fel a figyelmet, aminek kapcsán a shader modell 6.0-ra helyeztük a hangsúlyt.

Adatvesztés dögivel, jelszó: a GDPR

Az IT-szektor lassan pörög fel a nyári szünet után, a hetet szokás szerint a biztonsági incidensekről szóló hírek uralták – ezen valószínűleg nem lepődik meg senki.

Bár minket nem érint, volumene miatt mégis a friss, pénteki híradás tekinthető vezetőnek: egy amerikai gigacég, mely lakossági hitelelbírálással és adósságkezeléssel foglalkozik, a törvényi előírásoknak engedelmeskedve kénytelen volt bejelenteni, hogy hackertámadás áldozata lett, és minden valószínűség szerint a támadók több mint 140 millió amerikai – illetve brit és kanadai – polgár személyes adatait szerezték meg. Habár az USA-ban méretét tekintve nem ez a legnagyobb ilyen adatvesztés, de majdnem. A helyzetet súlyosbítja, hogy itt nemcsak e-mail címekről van szó, hanem pl. társadalombiztosítási számokról vagy hitelkártyaadatokról is, melyekkel komoly visszaéléseket lehet elkövetni. Egészen biztos, hogy jó ideig – és később is – ezt a történetet iskolapéldaként fogják kezelni.

De volt más is. Hogy a kiberbiztonság mennyire létfontosságú, mutatja a Kaspersky jelentése, akik bizonyítékokat találtak arra, hogy egy már rég ismert hackercsoport új módszerekkel igyekszik hozzáférni nyugati energiatermelő vállalatok rendszereihez. És hiába vannak ezek a rendszerek elzárva a nyilvános internettől, vannak olyan érintkező területek, melyek befolyásolásával közvetetten mégis lehet manipulálni az energiaellátást, akár áramszüneteket is elő lehet idézni.

Dragonfly
[+]

Aztán itt van még két terület, melyek kockázataira rég felhívták már a szakemberek a figyelmet: az egyik az IoT, a másik pedig a közigazgatásban használt szoftverek biztonsága. Az elsőre példa, hogy egy gyártó olyan pacemakereket volt kénytelen visszahívni, melyeket kívülről lehetett megtámadni, és ezekből valamennyi Magyarországra is érkezett – hogy ezeket felhasználták-e, arról nincs információ. A másik, szintén pénteki hír, hogy Németországban több forrásból is megerősítették, hogy a szavazatszámlálási eredményeket közvetítő, azokat összegző szoftver több sebből vérzik – szakemberek szerint roppant könnyű őket feltörni, és az adatokat megváltoztatni. (Persze nem magát a szavazást, az továbbra is papíralapú, és az a jogilag hatályos, de komoly hatásai lehetnek egy ilyen beavatkozásnak is.)

Épp a fentiek miatt fontos, hogy jövő év májusában Európában életbe lép az új adatvédelmi szabályozás, a GDPR. E különösen szigorú szabályozási csomag igen súlyos bírságok belengetésével arra igyekszik rákényszeríteni mind a kkv-kat, mind a nagyvállalatokat, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb gondot fordítsanak az adatvédelemre és az információbiztonságra. Igaz, e folyamat akadozik, és Magyarországon pl. megszületett egy olyan javaslat, mely életszerűtlenül magas büntetést is kiróhatna a kkv-kra, meg a felkészülés is lassan halad – de mindez elkerülhetetlen.

A magyar telekom szektor is felélénkült szeptember elején: negatív módon a UPC „lépett” először, amikor sikerült – valószínűleg egy hibás frissítés miatt – pár órás országos leállást okoznia. De ezt gyorsan igyekeztek helyrehozni, amikor új csomagokat és opciókat jelentettek be. A Telenor is hozott új hírt: bevezettek egy új biometrikus azonosítási technológiát az ügyfélszolgálatokon és irodákban.

Google Drive - new
[+]

A nemzetközi IT-világban két fontos esemény történt, mindkettő a Google-hoz kapcsolódik. A legnagyobb amerikai kiadói szövetségnek sikerült elérnie, hogy leállítsák az egyik legnépszerűbb olyan oldalt, mely YouTube-videók konvertálását biztosította online, illetve a Google közölte, hogy valóban vége a Google Drive korábbi működésének, megújították a klienseket, és a korábbi módszer csak jövő tavaszig fog működni.

dajkopali, Daywalker

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés