Hirdetés

Fractal Design Torrent: gépház „nagyravágyóknak”

A gyártó új termékébe papíron szinte bármi befér, mégis érdemes megtervezni, mit is tennénk bele.

Külső

Általában igyekszünk úgy megjelentetni tesztjeinket, hogy témájuk ne ismétlődjön nagyon gyakran, de a véletlen most mégis úgy hozta, hogy közvetlenül egymás után két Fractal Design házat is bemutatunk. A gyártó már hetekkel a hivatalos bejelentés előtt elküldte nekünk legújabb, Torrent névre keresztelt gépházát, és mivel a mai napon jelentik be hivatalosan a terméket, éltünk a lehetőséggel, hogy rögtön egy kész teszttel jelentkezzünk.

A gyártótól eddig ismeretlen név nem véletlen, hiszen az újdonság megjelenését tekintve jelentősen eltér attól, amit a márkától eddig megszokhattunk. Ha kifejezetten szellőzésre optimalizált gépházakat kéne felsorolnunk, valószínűleg kimaradnának a listából a Fractal modelljei, annak ellenére, hogy ilyen téren nem szokott különösebb gond lenni velük, de a vállalat mérnökei ezt egyáltalán nem hivalkodóan szokták kivitelezni. Ellentétben a több mint 11 kilós Torrenttel, amiről már a dobozból történő kiszedéskor megállapítottuk, hogy tervezésekor egyértelműen a minél hűvösebb működés lebegett a szakik szeme előtt.

[+]

A fekete színű ház tömegének nagy részét a kétoldalt elhelyezett, enyhén sötétített üveglap teszi ki, de a Torrent nem csak ebben a változatban lesz elérhető, a konkrét szín-oldallap kombinációk listáját a következő oldalon található specifikációs táblázatban részletezzük. Persze azért a ház többi része sem papírból készült, a főbb vázat acéllemezekből állították össze, míg az előlap és a tető műanyagból lett kiöntve. Bármelyik anyagot is tapogattuk, a minőségérzetre nem volt panaszunk, ahogy az összeszerelés minőségébe sem tudunk belekötni, még annak ellenére sem, hogy a burkolat legtöbb eleme szerszámok nélkül is eltávolítható.


[+]

Az oldallapokat egyszerűen ki tudjuk pattintani a helyükről, és az előlapot is hasonlóan könnyen tudjuk levenni, csavarok kioldására egyik esetben sincs szükség. Az előlapra egyébként mondhatjuk, hogy inkább csak dizájn céljából került a házra, hiszen a rácsozása annyira ritkás, hogy szellőzés szempontjából nem sok vizet zavar, feladata inkább a hátulján elhelyezett porszűrő megtartása és az egyedi megjelenés kialakítása, semmint a ház elejének beburkolása.

[+]

A felső rész már zártabb, és eltávolítása is munkásabb, de még ez is csak két hátsó, kézzel oldható csavar kitekerését jelenti, itt sem fogunk tehát leizzadni, mire bejutunk a lemez alá. Amit még érdemes itt megemlíteni, az a reset kapcsolót, a LED gyűrűvel keretezett bekapcsológombot, a két jack portot, illetve a két Type-A és egyetlen Type-C típusú USB csatlakozót magába foglaló csatlakozópanel, ami a ház tetejének elején, közvetlenül az előlap csatlakozása mögött található.


[+]

A ház hátoldalára akár egyetlen, nagy szellőzőrácsként is tekinthetünk, hiszen a tápegységhez, az alaplapi kivezetésekhez és a bővítőkártyákhoz tartozó kivágásokat leszámítva csak a levegő szabad útját biztosító, hatszögletű lyukakat találjuk itt. Többeknek biztosan szemet szúrt már, de azért mi is felhívnánk a figyelmet a felső tápos kialakításra, ami a legtöbb esetben egykamrás belteret szokott jelenteni, itt azonban két kamrával van dolgunk, még ha a tápegység dedikált helye kisebb teret is csippent le a beltérből, mint azt az alsótápos házaknál megszokhattuk (képek a következő oldalon). A hátoldal kapcsán érdemes még kiemelni a tépőzáras kábelrögzítőket, amelyek nagyban megkönnyítik a perifériákhoz és egyéb külső eszközökhöz futó vezetékek ízléses elvezetését.


[+]

Mielőtt azonban belevetnénk magunkat a beltérbe, vessünk egy pillantást a ház aljára is! Ezen az oldalon a méretes lábakon kívül egy nagy, elölről kihúzható porszűrőt találunk, ami a ház alsó ventilátorait hivatott megvédeni a nagyobb szennyeződésektől. Érdekesség még, hogy a filter két oldalán egy-egy 300 mm hosszú vájat is helyet kapott, ahová utólag vásárolt RGB szalagokat tudunk rögzíteni, így, bár ez a konkrét ház semmiféle RGB világítással nem rendelkezik, utólag azért elég egyszerűen tudunk pimpelni rajta.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés