Megérett az iPad egy notebook leváltására?

Szerkesztőnk saját bőrén tesztelte, hogy képes-e helyettesíteni egy iPad egy notebookot a napi munka során.

Bevezető

Az Apple az iPad 2010-es bemutatásakor az okostelefonok és a notebookok közé pozicionált termékkategóriába sorolta új termékét, és ugyan már 2010 előtt is léteztek táblagépek (melyek inkább hasonlítottak egy fizikai billentyűzetet nélkülöző bumszli notebookra), mégis az iPadet tekintjük a mai értelemben vett tablet kategória megteremtőjének.

Steve Jobs az első iPad bemutatóján, 2010-ben
Steve Jobs az első iPad bemutatóján, 2010-ben (forrás: MacRumors) [+]

Az eredeti modell óta persze már több generáció is megjelent, sőt 2012-ben bemutatkozott a kisebb, 7,9 hüvelykes modell, 2015-ben pedig lehullt a lepel a 9,7 és 12,9 hüvelykes iPad Próról. Utóbbiak esetében fogalmazott először úgy a gyártó, hogy ezek már képesek akár egy számítógép leváltására is, legalábbis a hardver tekintetében mindenképp.

Az első 12,9 hüvelykes iPad Pro
Az első 12,9 hüvelykes iPad Pro (forrás: AppleInsider) [+]

Tavaly aztán bemutatkoztak a FaceID néven emlegetett, arcalapú azonosítással ellátott, és mára második generációs Apple Pencilt támogató iPad Prók, melyek az USB Type-C csatlakozó, a tartozékként megvásárolható billentyűzetes tok és a fejlettebb fájlkezelzést elhozó iPadOS operációs rendszer együttesével valóban kiválthatnak egy notebookot.

A legújabb, 2018-as iPad Pro
A legújabb, 2018-as iPad Pro (forrás: Apple) [+]

Szerencsére a gyártó nem irigykedett, és a hatékonyabb munkavégzést segítő funkciókkal gazdagon megpakolt iPadOS-t az iPad Pro mellett az összes, Air 2 vagy Mini 4, illetve ezeknél újabb iPad modellre elérhetővé tette, ezzel további opciókat adva azok számára, akik munkára kívánják használni almalogós táblagépüket, de nincs szükségük az extra nagy kijelzőre, az (Apple állítása szerint) asztali gépekéhez mérhető teljesítményre vagy például a fejlettebb hátlapi kamerára.

iPad (2019) iPad Mini 5 iPad Air 3 iPad Pro 3
Színek - ezüst
- asztroszürke
- arany
- ezüst
- asztroszürke
Kijelzőméret 10,2" 7,9" 10,5" 11/12,9"
Kijelző felbontása (pixel) 2160x1620 2048x1536 2224x1668 - 11": 2388x1668
- 12,9": 2732x2048
True Tone Nincs Van
Laminált kijelző Nem Igen
DCI-P3 színtérlefedettség Nincs Van
ProMotion (120 Hz képfrissítés) Nincs Van
Processzor Apple A10 Fusion Apple A12 Bionic Apple A12X Bionic
RAM 3 GB 4-6 GB
Tárhely
32-128 GB 64-256 GB 64 GB - 1 TB
Előlapi kamera 1,2 MP 7 MP
Hátlapi kamera 8 MP 12 MP
Vaku Nincs Van
Biometrikus azonosítás TouchID FaceID
Apple Pencil támogatás 1. generációs 2. generációs
Csatlakozók - Lightning
- 3,5 mm jack
- Smart Connector
- Lightning
- 3,5 mm jack
- Lightning
- 3,5 mm jack
- Smart Connector
- USB Type-C
- Hátoldali Smart Connector
Fizikai méretek 250,6 x 174,1 x 7,5 mm 203,2 x 134,8 x 6,1 mm 250,6 x 174,1 x 6,1 mm - 11": 247,6 x 178,5 x 5,9 mm
- 12,9": 280,6 x 214,9 x 5,9 mm
Tömeg 483 g 300,5 g 456 g - 11": 468 g
- 12,9": 631 g
Alapár (Wi-Fi only, legkisebb tárhellyel) 134 990 Ft (32 GB) 154 990 Ft (64 GB) 194 990 Ft (64 GB) - 11": 309 990 Ft
- 12,9": 379 990 Ft (64 GB)

A fenti táblázatban összegzésre kerültek a jelenleg az Apple palettáján elérhető tabletek főbb specifikációi, a továbbiakban pedig kiderül, hogy valóban leválthat-e egy iPad egy notebookot, melyik modellt választottam erre a célra és miért, valamint hogy milyen áldozatokat kell hozni egy mobil operációs rendszer használatával egy asztalival szemben.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés