MeeGo 1.2 a laborban

Mi is az a MeeGo?

A MeeGo neve már ismerősen csenghet, pláne ha követjük az okostelefonos világ történéseit. Nagyjából bő egy éve került a köztudatba ez a Linux alapú, nyílt forráskódú operációs rendszer, melyet elsősorban hordozható készülékekre fejlesztett ki a Nokia és az Intel, ebben a körben is főleg a kapcsolattartásra helyezve a hangsúlyt. Egy olyan operációs rendszerről van szó, mely egyszerűen használható, érintőképernyőn is könnyen kezelhető minden támogatott platformon, és elsősorban a felhasználó külvilággal való kommunikációját teszi könnyebbé, beleértve a közösségi oldalakkal való összekapcsolást is. (ami a mai webes világ egyik legfőbb mozgatórugója)

Maga a MeeGo nem a nulláról épült, igazából két félkész rendszert dolgoztak össze, ha úgy tetszik. Az egyik az Intel Moblinja volt (melyen a szoftver platform alapul), a másik pedig a Nokia Maemo rendszere (azaz a Qt alapú felhasználói felület keretrendszer elődje). A cél egy olyan szoftver platform kifejlesztése volt, ami többféle hardveres architektúrát támogat a legkülönfélébb eszközökön, azaz valamiféle univerzális megoldást akartak összehozni. Ez végül is sikerült, illetve majd valamikor talán sikerülni fog, hiszen a MeeGo még elég félkész érezhetően van még mit csiszolni rajta. Az univerzalitás jelen esetben úgy néz ki, hogy ötféle kategóriára telepíthetjük a rendszert: netbookra, okostelefonra, autós fedélzeti számítógépre (In-Vehicle Infotainment (IVI), Smart TV-re és az általuk média telefonoknak nevezett eszközökre. Ezek többségére le is tölthető már az aktuális verzió, természetesen saját felelősségre.

A leglátványosabb és leghasználhatóbb ezek közül talán a netbookos rendszer, így ezt próbáltuk ki mi is. Egyelőre az Intel Atom processzoros gépeken futtatható nagyobb biztonságban a Meego, ezek közül is bizonyos típusokat jelölnek meg csak teszteltként. Ezeken felül elvileg támogatja az ARM, valamint az SSSE3 (Supplemental SSE3) utasításkészletes x86-os Intel processzorokat is. A támogatott készülékek sora persze napról-napra növekszik, amit a MeeGo Wiki oldalán követhetünk nyomon. A jelek szerint a számos netbookon túl még nettopokra, notebookokra is sikerült sokaknak felvarázsolni. A Wikin egyébként rengeteg további hasznos információt is kaphatunk a rendszer használatával kapcsolatban, érdemes böngészni köztük.

Esetünkben egy Asus Eee PC 1008P állt rendelkezésre, ez kapta a MeeGót, egészen pontosan a legutóbbi, május 19-én megjelent 1.2-es verziót, mely a 2.6.37-es kernelt használja. Egy frissítés, az 1.2.0.1-es egyébként július 15-én jelent meg, a következő nagyobb verzió, az 1.3 megjelenését pedig idén októberre tervezik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Szemet vetett a megárvult MeeGóra a Samsung

    A távol-keleti cég a pletykák szerint kezdene valamit a Nokia és az Intel által is otthagyott operációs rendszerrel.

  • PH!TV – Asus Eee X101, majdnem mobiltelefon

    Nemrégiben szó volt róla, hogy egy mai okosfonban háromszor több a kraft, mint anno az asztali 486-osomban, amivel például játszottam és zenét kreáltam. Most megfordult a dolog. Itt az Asus netbookja, ami visszafelé halad. Vajon jól teszi?

  • PH!TV – Google CR-48, a fekete króm

    Érdekes és kereskedelmi forgalomban nem kapható eszköz érkezett a PH!TV stúdiójába. A kizárólag fejlesztőknek szánt CR-48-as Google note-/netbookot néztük meg.

Előzmények

Hirdetés