Hirdetés

Netbook a notebook ellen

Nagy netbook és a nála kisebb notebook

Jó kérdés, hogy hol a határ notebook és netbook között, melyik gépet lehet netbooknak, melyiket notebooknak nevezni. Méretben 11,6-12 hüvelyk környékén mindkét kategóriában találunk laptopokat. Teljesítményben a netbookot többnyire az Intel gyengécske – de sok esetben elégséges – Centrino Atom platformja jelenti. Kétmagos verziója viszont már nem is olyan vérszegény, főleg, ha órajele is elmozdul 1,6 GHz-ről. Ha maradunk az Intel termékpalettáján, notebookos irányból a rendszerint alacsony fogyasztású, 1,2 GHz körüli, egy-kétmagos processzorok jelentik a minimumot. Teljesítményük nagyon közel van a nagyobb netbookokban található CPU-kéhoz. Summa summárum, a határ nagyon vékony a két kategória között, ráadásul az AMD éppen erre a határra állítja Nile platformját.

Az év elején egyszer már megvizsgáltuk a nagy netbookok és kis notebookok viszonyát. Azóta viszont mindkét vonalon generációváltás történt. Mai netbookunk, a 12,1 hüvelykes Asus Eee PC 1215N már az új, IGP-vel egybetokozott, kétmagos Atom D525 processzort kapta, aminek ráadásul az NVIDIA Ion 2 platformja is besegít. Ellenfele, a Toshiba Satellite T210 notebookja 11,6 hüvelykes monitorával egy gondolatnyival kisebb nála. Benne szintén IGP-s processzor, a – ráadásul az Arrandale családba tartozó – Pentium U5400 dolgozik. Kis méretük ellenére mindkét masina nagyon felnőttes megjelenésű. Ugyan a Toshiba fedele még a korábbi divat szerint fényes, de sötét színébe valamivel világosabb mintát nyomtak. Az Asus világos fedelén hajszálcsíkok futnak keresztbe, mégsem kelti szálcsiszolt fém illúzióját. Felülete valahol a matt és teljesen fényes között helyezkedik el, kellemes, selymes tapintással. Szerencsére az ujjlenyomatokra nem volt túl fogékony.

Aki nem egymás mellett látja tesztalanyainkat, nehezen mondja meg, hogy a Toshiba picivel kisebb. A kevesebb mint másfél centiméterrel kisebb képátlóhoz ennyivel keskenyebb házat kapott, de mélységük már egyformán 203 mm, az Asus pedig leheletnyivel kisebb akkumulátora miatt pár grammal könnyebb a Toshibánál. Egyik gép homlokzatára sem került csatlakozó. Hátsójukat méretes, hatcellás akkumulátor tölti ki, ami a Satellite T210 esetében 61 Wh-s, az Eee PC 1215N-nél 56 Wh-s. Érdemes megfigyelni, hogy mennyire vékonyak a Toshiba zsanérjai.


Alul Asus Eee PC 1215N, felül Toshiba Satellite T210

Csatlakozókban mindkét gép túllépi a kis laptopok minimumát. A Toshibának balra, a kártyaolvasó mögött eSATA-val kombinált USB 2.0 aljzata és HDMI kimenete van, a méretes szellőzőnyílás és tápcsatlakozó előtt. Az Asusnál hasonló a helyzet, de ott előbbre került a szellőzőnyílás, az USB nem eSATA-s, a sor végén pedig találunk egy analóg monitorkimenetet. Egyik elrendezés sem rossz véleményünk szerint, de az optimális az lenne, ha az USB a szellőzőnyílás elé, a monitoros csatlakozók pedig mögé kerültek volna.


Alul Asus Eee PC 1215N, felül Toshiba Satellite T210

Jobboldalt szinte teljesen egyforma az aljzatok sorrendje. Mindkét gépnél két audio majd két USB csatlakozó jön, a Toshibán itt van az analóg monitorkimenet, a sort pedig Ethernet és Kensington aljzat zárja. Fontos kiemelni, hogy az Eee PC 1215N-nek a jobboldali USB-i már a gyors 3.0 szabványt támogatják, mely sebessége felveszi a versenyt az eSATA-val.


Alul Asus Eee PC 1215N, felül Toshiba Satellite T210

Belül is egészen felnőttes az Eee PC 1215N formaterve. A kijelző, pereme és a billentyűzetes rész fényes, fekete, alatta pedig méretes, világos, a fedélen megismert felületű csuklótámasz jön olyan tapipaddal, ami alig különül el tőle. Szigetes a billentyűzete, de nem a csúnyácska, felülről egy panelen behelyezett, szépen a borítás alá integrálták. Kicsit Sony érzést keltett az összhatás, ami nem egy rossz dolog, meg is voltunk vele elégedve.

A Satellite T210-et kinyitva mellbevágó élményben volt részünk. A billentyűzet pereme és a csuklótámasz krómhatású felületű műanyagból készült, és ehhez még a csuklótámasz középső részére domború kivitelben rátették a fedélen látott mintát. Természetesen a billentyűzet itt is szigetes, ám elég érdekesen oldották meg a beillesztését. Méretes kerete van, ami oldalt és optikailag alul is sokat elvesz a krómszerű felületből, ezért a gép arányai számunkra furának tűntek. Szóval fura, de érdekes a Satellite T210. Nekünk megjelenésben az Asus netbookja jobban bejött...


Asus Eee PC 1215N és Toshiba Satellite T210

...és nem csak megjelenésben, hanem minőségérzetben is. Bár egy picivel könnyebb és nagyobb volt a Toshibánál, masszívabb gép benyomását keltette. A Satellite T210 teteje becsukott állapotban úgy rugózott, hogy a monitor alsó pereme és a billentyűzetes rész felső pereme kellemetlen nyekergéssel összeért. Szintén zavaróan horpadt a csuklótámasza, igaz az Asusnál meg a billentyűzet alapja rugózott egy kicsit, míg a Toshiba ezen a részen példásan stabil maradt.

Maximális nyílásszögben a Satellite T210 nyert. Ölbe véve is kényelmesen tudtuk használni, míg az Asusnál jó lett volna még 10-20 foknyi döntési lehetőség.

Alul az Asusnál csak a két memóriamodulhoz és az akkumulátorhoz fértünk hozzá. A Toshibánál ezen felül még a szépen becsomagolt merevlemezt is ki tudtuk cserélni. Hasonló mobil gépeknél szerintünk alapfunkciónak kellene lennie a beépített 3G modemnek, de ilyenre csak a Toshibának volt előkészítése az akkumulátor mögött. A hazai forgalomba érkező T210-10X modellnél nem találtunk utalást jelenlétére.


Asus Eee PC 1215N


Toshiba Satellite T210

Platform - CPU, RAM, HDD

Mindkét tesztgépünk érdekes hardvert kapott. A netbook Atom D525 processzora kétmagos, támogatja a Hyper-Threadinget és 1,80 GHz-es, szóval a legerősebb Atom, ami eddig nálunk járt. Az Intel a Pine Trail-D platformba sorolja, amit nem is netbookok, hanem nettopok számára alkotott meg. Örvendetes, hogy az Asus Eee PC-be is beletette. Még jobb, hogy gyengécske integrált grafikus magja mellé az NVIDIA Ion 2 platformja is bekerült korrekt kis GeForce-szal, mely a HD videók kezelésében és a CUDA támogatás révén más feladatokban is a CPU segítségére lehet. A felszerelést 2 GB DDR3 memória 250 GB-os merevlemez, n-es Wi-Fi adapter, 3.0-s Buletooth modul, két USB 3.0 csatlakozó, HDMI monitorkimenet, hatcellás akkumulátor és Windows 7 Home Premium operációs rendszer teszi teljessé. Az Asus Eee PC 1215N eme gazdagon felszerelt változata egészen korrek áron, 140 000 forintért lesz megvásárolható októbertől. Ma nagyjából ugyanennyibe kerül az egymagos Atommal és Ion 2-vel szerelt Eee PC 1201PN.

Legalább ennyire érdekes a Toshiba Satellite T210 belseje, különösen a Pentium U5400, mely az egyik leggyengébb Arrandale (Core i) architektúrás processzor. A korábbi, Core 2 Duo alapú CULV lapkákhoz hasonlóan alacsony, csupán 1,20 GHz-es órajelen jár, emellett megfosztották nem csak a Turbo Boost órajelemelő, hanem a Hyper Threading és virtualizációs technológiáktól is. A korábbi Pentium SU4100-tól tehát „csak” az eltérő architektúra különbözteti meg. Meg a mag, az integrált és grafikus, mely az Atom mellé tokozottal ellentétben boldogul a HD filmekkel, ezért nem tettek mellé másik monitorvezérlőt. Az érdekes processzorral, 3 GB memóriával, 320 GB-os merevlemezzel, n-es Wi-Fi adapterrel, Bluetooth modullal, HDMI és eSATA csatlakozóval, hatcellás akkumulátorral és Windows 7 Home Premium 64 bites operációs rendszerrel a Toshiba Satellite T210 nagyjából 180 000 forintba kerül. A CULV érában már 140-160 000 forintért hozzájuthattunk hasonló tudású vashoz.

Termék megnevezése Asus Eee PC 1215N Toshiba Satellite T210
Processzor Intel Atom D525 - 1,80 GHz, 1 MB L2 cache Intel Pentium U5400 - 1,20 GHz, 3 MB L2 cache
Lapkakészlet Intel NM10 Intel HM55
Memória 2 x 1 GB DDR3-1333 1+2 GB DDR3-1333
Kijelző 12,1"-os, 1366x768 pixeles TN+film panel LED háttérvilágítással,
Hannstar HSD121PHW1
11,6"-os, 1366x768 pixeles TN+film panel
LED háttérvilágítással
Grafika Intel HD Graphics + NVIDIA ION2 Intel HD Graphics
Hang Realtek ALC269 Realtek ALC269
Merevlemez 2,5"-os Seagate, 250 GB, 5400 rpm 2,5"-os Toshiba, 320 GB, 5400 rpm
Optikai meghajtó nincs nincs
Kommunikáció Atheros IEEE 802.11b/g/n, Atheros Ethernet, Bluetooth 3.0+HS Broadcom IEEE 802.11b/g/n, Realtek Ethernet, Bluetooth 2.1+EDR
Interfészek - 2 x USB 3.0,
- USB 2.0,
- HDMI és D-Sub monitor kimenet,
- Ethernet,
- analóg audio ki- és bemenet
- 2 x USB 2.0,
- USB 2.0/eSATA
- HDMI és D-Sub monitor kimenet,
- Ethernet,
- analóg audio ki- és bemenet
Extrák webkamera, kártyaolvasó webkamera, kártyaolvasó
Akkumulátor 6 cellás - 56 Wh 6 cellás - 61 Wh
Méret 296 x 203 x 23-37 mm 284 x 203 x 18-26 mm
Tömeg 1,45 kg 1,48 kg
Operációs rendszer Windows 7 Home Premium Windows 7 Home Premium 64 bit
Gyártó honlapja www.asus.hu www.toshiba.hu
Termék honlapja Eee PC 1215N Satellite T210
Forgalmazó Expert Zrt. HRP Hungary Kft.
Fogyasztói ár 140 000 Ft
(októberben várható)
180 000 Ft
Garancia 2 év 2 év

Sajnos az Everest újabb verzióival nem mértük le a Pentium U5400 elődjének nevezhető Pentium SU4100-at, csak a 100 MHz-vel gyorsabb Core 2 Duo SU7300-at. Az Atom D525 mellé nem tettünk másik Atomot, mert egyértelmű, hogy egymagos társait kenterbe veri, a korábbi kétmagos 330-tól pedig csak 200 MHz-vel magasabb órajelében különbözik processzoros része.

Termék megnevezése Asus
Eee PC 1215N
Toshiba
Satellite T210
Asus
UL20A
CPU Intel Atom D525
1,80 GHz
Intel Pentium U5400
1,20 GHz
Intel Core 2 SU7300
1,30 GHz
Everest v5.3 - CPU Queen 7713 5040 5505
Everest v5.3 - CPU PhotoWorxx 4837 6610 5789
Everest v5.3 - CPU Zlib (kB/s) 18781 16042 16828
Everest v5.3 - CPU AES 4152 4591 4851
Everest v5.3 - FPU Julia 1764 2384 2409
Everest v5.3 - FPU Mandel 317 1280 1236
Everest v5.3 - FPU SinJulia 641 735 644
Renderelés - Cinebench 10 1 CPU 609 1659 1422
Renderelés - Cinebench 10 x CPU 1711 3299 2697
Konvertálás - MPEG2 -> XviD (s) 243 158 176
Tömörítés - 7-zip benchmark 2175 2249 2344
Kitömörítés - 7-zip benchmark 3235 2306 2527
Memóriatesztek 2 x 1 GB
DDR3-1067
1 + 2 GB
DDR3-1067
1 + 2 GB
DDR2-800
Everest v5.3 olvasás (MB/s) 4605 5065 5154
Everest v5.3 írás (MB/s) 3660 3721 4105
Everest v5.3 másolás (MB/s) 3868 3627 3935
Everest v5.3 késleltetés (ns) 94,4 137,3 104,3

Bizony a kétmagos Atom magas órajelen járó négy virtuális magja méltó ellenfele volt a lassabban ketyegő, Hyper Threadinget mellőző, de fejlettebb architektúrás kétmagosoknak. Lebegőpontos számításokban ugyan lemaradt, de ahol érvényesült a többszálúság, ott megelőzte vetélytársait. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy CUDA-képes GPU dolgozik mellette, ami megfelelő támogatással további számítási potenciált mozgósít. Ha nem lenne a 8%-kal magasabb órajel, akkor láthatnánk, hogy a Core i alapú Pentium SU5400 azért gyorsabb a Core 2 Duo alapú SU4100-nál. Az eddigi tesztjeinkben nagyon jól szereplő Arrandale architektúra Hyper Threading nélkül nem tud számottevő teljesítménytöbbletet felmutatni elődjével szemben.

Merevlemezes tesztünkben érvényesült a mondás, mely szerint a kevesebb több lehet. Amikor a Toshiba Satellite T210-et minden telepített Toshiba segédprogrammal teszteltük, az alábbi, ronda merevlemezes grafikont kaptuk. Egy 320 GB-os notebook merevlemeztől nem valami jó az 50 MB/s körüli átlagsebesség. A merevlemezvédelem kikapcsolásával már szebb grafikont, 63 MB/s-os átlagot, és több mint egy milliszekundummal alacsonyabb késleltetést kaptunk.


Satellite T210 bekapcsolt és kikapcsolt merevlemezvédelemmel

Ezután kigyomláltuk a több mint egy tucatnyi további Toshiba „segédprogramot” és láss csodát, eltűntek a csúnya megtorpanások, és a merevlemez minden paramétere tovább javult. Így már gyorsabbnak bizonyult az Eee PC 250 GB-os modelljénél.


Satellite T210 „segédprogramok” nélkül - Eee PC 1215N

Mivel az Eee PC 1215N-ben van egy kis GeForce, nekiállhatunk egy-két régebbi játéknak. Visszafogott grafikával, kis felbontásban az Unreal Tournament 3 vagy a World of Warcraft is elfut rajta, lényegesen jobban, mint a Satellite T210 Intel IGP-jén. Hangzásban az előre helyezett, nem valami komoly hangszóróival mindkét gép csak a szükséges minimum szintet hozta. Egy jó füles sokat javíthat ezen a helyzeten.

Megjelenítés, bevitel

Kijelzőméretben két tesztalanyunk nagyon közel áll egymáshoz. Felbontásuk egyaránt 1366x768 pixel, szóval egészen jól használható. Fényerejük a LED-es háttérvilágításnak köszönhetően egyenletesen erős volt, de a TN+film technológia hátrányait magán viselte az Eee PC 1215N és a Satellite T210 is. Szemből nézve mindkettőnek szépek – a Toshibának valamivel szebbek – voltak a színei, de meredek szögekből torzultak – a Toshibánál kevésbé.


Asus Eee PC 1215N - Toshiba Satellite T210

Megvizsgáltuk a két kis monitor színhelyességét. A dupla VGA-s Eee PC esetében az Intel grafikus maggal végeztük a kalibrálást. Ehhez a GretagMacbeth Eye-One Display 2 kalibrátorát (koloriméterét) és a LaCie Blue Eye Pro szoftverét használtuk. A berendezés azt vizsgálja, hogy a monitoron megjelenő árnyalatok milyen mértékben térnek el a referenciától. Ezt az eltérést deltaE értékben adjuk meg. Egy deltaE a minimális, szabad szemmel látható eltérés. Ha átlagban ennél kisebb értéket kapunk a kalibrálásra, akkor a színhűség szinte tökéletes. Három deltaE értéknél a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól.


Asus Eee PC 1215N - Toshiba Satellite T210

Annak ellenére, hogy ránézésre a Toshiba színei tűntek jobbnak, a műszer azt mutatta, hogy beállítás előtt és után is az Asus a pontosabb. Közös volt a két laptopnál, hogy a sötétszürke, vörös és sárga árnyalat maradt legtávolabb az optimálistól. Az Eee PC 1215N Intel grafikus magjához való színprofil innen tölthető le, maximális fényerőn adja a legpontosabb árnyalatokat. A Toshiba Satellite T210 színprofilja innen tölthető le, és szintén maximális fényerőn adja a legpontosabb árnyalatokat.



Asus Eee PC 1215N - Toshiba Satellite T210

További méréseinkkel arra jutottunk, hogy a Toshiba paneljének valamivel egyenletesebb a fénye, de az Asusnak is csak a felső része gyengélkedett. Vagy éppenséggel a közepe volt túl erős, 195 cd/m²-es maximális fényereje ugyanis lekörözte a Toshiba 176 cd/m²-ét. Mondjuk kis LED-es paneleknél egyik érték sem számít kiemelkedően magasnak. Az Eee PC esetében valamivel 300:1 fölötti, a Satellite T210-nél viszont a túl világos fekete miatt picivel 200:1 alatti kontrasztarányt kaptunk. Az Asusnál a fényerő és kontrasztarány párosa többnyire sikerrel semlegesítette a kijelző fényes felületét, a Toshibánál viszont világos környezetben gondok voltak.

Általános tapasztalatunk, hogy a szigetes billentyűzetek nem rendelkeznek olyan hosszú lenyomási úttal, mint a hagyományos megoldásúak. Amúgy is kicsi tesztalanyunknál ez a probléma hatványozott volt. Az Eee PC 1215N-nél a kivitelezés szép, mert a gombok a borítás réseink kukucskálnak ki. Igaz, hogy ez a lap fényes, minden bizonnyal hamar meglátszik majd rajta a szennyeződés, de legalább meggátolja, hogy a billentyűk alá szennyeződés jusson. A gombok nyomásútjának hossza a helyzethez képest rendben volt, de a magas, kemény nyomáspontot eléggé zavarónak találtuk. Szintén kellemetlen volt, hogy talán éppen emiatt minden leütés hatása érezhető volt a billentyűzet többi részén. Ha balra nyomtunk le egy gombot, akkor még az Enter is egy picit visszaütött és fordítva.

Elrendezés kapcsán nem sok kifogásolnivalónk volt az Eee PC-nél. Igaz, nem a magyar kiosztású billentyűzet járt nálunk, de a majd 30 centiméteres szélességet jól kihasználó klaviatúrán minden a helyén volt. Az Entertől jobbra húzódó oszlopban jól elérhető volt a Home, End, Page Up és Page Down, fölöttük pedig Insertet is találtunk a Delete mellett. Korrekt méretűek voltak a kurzormozgatók is.

Éppen ellentétes tapasztalataink voltak a Toshiba Satellite T210 billentyűzetével. Itt a nyomásút különösen rövid volt, viszont a kellemesen – de nem túlzottan – puha nyomáspont és a stabil alapzat miatt egészen jól esett rajta a gépelés. Itt is volt szennyeződéstől védő keret a gombok körül, de azok egy külön panelen ültek, nagyon laposak voltak.

Szokása a Toshibának, hogy érdekes elrendezést használ klaviatúráin. Jellemző rá, hogy a kurzormozgatók mellé külön Page Up és Page Down gomb kerül, ezeket a Satellite T210-en is megtaláltuk. Kár, hogy a magyar kiosztás nulláját a szóköz bal szélére tették. Az is kár, hogy jó egy centimétert elvesztegettek a gép amúgy sem nagy szélességéből, így picike Tabot kaptunk, és az Enter melletti, magyar ékezetes karaktereket tartalmazó gombok is szűkek lettek. Dicséretes, hogy a Delete és Insert mellé került Home és End, de sajnos a felső sor gombjai nagyon aprók. Szintén kicsik a kurzormozgató, de jól elkülönülnek a többi gombtól, így méretük nem volt zavaró használatuk közben. Összességében fura módon a Satellite T210 klaviatúrája egy fokkal jobbnak tűnt az Eee PC 1215N megoldásánál. Rendezetlenebb látszatot kelt, de stabilabb és puhább nála.


Asus Eee PC 1215N - Toshiba Satellite T210

Tapipadban is eléggé különböző volt a két masina. Az Eee PC 1215N-nek egy méretes, selymes tapintású megoldása volt, a Satellite T210 viszont egy finoman érdesített, meglehetősen elnyújtott darabot kapott. Azt vártuk, hogy a netbooké rövid idő után sikamlóssá válik a felhordott szennyeződés miatt, de nem így történt. Végig kellemes volt használni, legalább olyan jól reagált, mint a notebooké, melyre egy rossz szavunk sem lehetett. Mindkét gépbél eléggé nyersen járó gombokat tettek alá.

Hőmérséklet, zaj, akkumulátor

Azt már láttuk, hogy teljesítményben a kétmagos Atom meg tudja szorongatni a kis Lynnfield magos processzort, de vajon mi a helyzet melegedéssel és fogyasztással? Különösen fontos kérdés ez most, két kisméretű gépnél, melyekben kevesebb hely áll rendelkezésre a hűtés számára, illetve gyakrabb az ölben használat, ergo alul sem melegedhet túl a gépház. Nyugalmi állapotban az Eee PC 1215N-re a megdöbbentően csendes és hűs bizonyult a legjobb definíciónak. Huszonnégy Celsius-fokos tesztkörnyezetünkben felső része még a 30-as értéket sem érte el, de alján sem mértünk 35-öt. Mindenközben a merevlemez enyhe motorhangja volt az egyetlen zaj.

Megterhelve a dupla Atomot szinte semmi sem változott. A CPU hőmérséklete 53-ról 55 °C-ra emelkedett, de hangot továbbra sem hallottunk. Arra egészen a nyolcadik percig kellett várni, amikor a központi egység elérte a 60 °C-ot. Ekkor még mindig 20 dB alatt jártunk. Innentől félórás tesztünk végéig már csak annyi változott, hogy a CPU két fokot melegedett. Hasonló csendet még egymagos Atom mellett is ritkán tapasztaltunk netbooknál. A felület sem melegedett számottevően. Felül alig jutottunk 30 °C fölé, alul azért sikerült belekarcolni a negyvenbe. A kis gép merevlemeze is 40 °C-ig melegedett, ami nagyon rendben van.

Lényegében azt mondhatjuk, hogy a kis Toshiba Satellite T210 notebook ott folytatta, ahol az Asus nagy netbookja abbahagyta. Felső része nyugalmi állapotban a 35, alja a 40 fokot közelítette, miközben hűtése a szinte hangtalanság és a 20 dB-es, szint között váltogatott, ami éppen a váltások miatt volt zavaró.

Terhelve a pöttöm Pentium (reméljük legalább egy olvasó mosolyogva nyugtázza ezeken az alkalmi alliterációkat... próbálunk hangulatot csinálni, na!) elég alacsony, 41 °C-os hőmérséklete csak öt fokkal emelkedett, a gép hangja pedig beállt 20 dB-re, ami így váltások nélkül már sokkal kellemesebbnek tűnt. Örömünk sajnos nem tartott sokáig, már az első perc végén elérte a processzor az 50 °C-ot, és ekkor négy decibelt hangosodott a hűtés. Terhelési tesztünk tizedik percében, 55 °C-os CPU hőmérsékletnél jött a vélhetőleg maximális, 29 dB-es szint, ami az Eee PC-hez képest már ordítónak tűnt, igaz hasonló kis gépeknél nem ritka. Fél óra intenzív terhelés alatt a Satellite T210 billentyűzetes része majdnem 40 °C-ig, aljának hűtős része pedig közel 50 °C-ig melegedett. A gép hőeloszlása is zavaróan egyenetlen volt a két oldal között. Cserébe adataink nagyon jól érezték magukat, a winchester csak 39 °C-ig melegedett.

Hasonló kaliberű akkumulátorral szerelték a két dögöt, így hát ezen a téren is közvetlenül összevethető az Intel Atom családjának csúcsa a Arrandale család aljával. A Toshiba Satellite T210 61 Wh-s telepe nyugalmi állapotban (maximális energiatakarékosság, kikapcsolt Wi-Fi, egy szövegállomány görgetése) nagyszerű, nyolc órás időt futott. Ezzel a nettopokba szánt, ezért órajelét üresjáratban sem csökkentő Eee PC 1215N nem tudta felvenni a versenyt. A nyolc százalékkal kisebb akkumulátorával elért közel hat és fél órás teljesítménye azért nem nevezhető rossznak. Bekapcsolt NVIDIA grafikus maggal is elment majdnem hat órát.

Változott a helyzet, amikor videózásba kezdtünk. A szövegfájlt ekkor egy HD videófilm váltotta. A netbook integrált grafikus magjával majdnem öt órán át szórakozhattunk. Győzelme viszont vitatható, ugyanis az Atom mellé tokozott, vérszegény grafikus mag nem segít be a kódolásnál, a processzor takarékos módban pedig legfeljebb 720p felbontású HD anyagokkal birkózik meg. Full HD-ben tehát ismét a kis Toshiba nyert. Közel négy és fél órás idejével úgy 20 percet vert az NVIDIA IGP-t használó Eee PC-re. Meg kell viszont jegyezni, hogy a képminőségben itt az NVIDIA a nyerő. Persze, ez a kis laptopok kis kijelzőjén nem igazán látszik, csak valami jó minőségű tévén, monitoron.

Teljes terhelésnél ismét vitatható a netbook győzelme. Az Eee PC 1215N nyert három és fél órával. Csakhogy a Satellite T210 alig több mint fél órával (15%-kal) maradt le mögötte, miközben általános teljesítménye azért magasabb. Szóval egy akkutöltéssel rendszerint több feladatot tud elvégezni mint a netbook, hacsak nem kapcsoljuk be az Eee PC-ben lapító kis GeForce-ot, és használjuk kis a CUDA képességeit. Az Eee PC 1215N így is kibírja több mint két és fél óráig, viszont számolásban többszörösen lekörözheti az Intel CPU-ját.

Wattokra átszámolva az akkumulátor kapacitását és üzemidőket arra jutottunk, hogy nyugalmi állapotban a Toshiba Satellite T210 csupán 7,6 wattot fogyaszt. A merevlemez kikapcsolásával ez még egy kicsivel talán csökkenthető. Nagyjából egy wattal fogyasztott nála többet az Eee PC 1215N Intel IGP-vel, az NVIDIA kis GeForce-sza pedig még egy wattot tett hozzá. Videózás közben 11,2 wattal már a netbook volt jobb Intel IGP-vel, igaz csak 720p felbontást bírt. A notebooknak 14,5 watt, GeForce-szal a netbooknak pedig 15,6 watt kellett. Teljes terhelésnél 16 wattal beérte az Eee PC, ha az Intel IGP-t használtuk, az NVIDIA-val 21,1 watt kellett neki. A Satellite T210 hasonló helyzetben 20,6 wattot kért.

Értékelés

Februárban, az Eee PC 1201N nagy netbook és Asus UL20A kis notebook összevetéséből egyértelműen az utóbbi jött ki győztesen. Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán. Az Eee PC 1215N már egy jóval komolyabb külsejű masina elődjénél, formaterve és anyaghasználata is felnőttesebb. Nem kelti alsóbbrendűség érzetét, ha mondjuk a Toshiba Satellite T210 kis notebook mellé tesszük, talán még rendezettebb megjelenésű is. Tapintásra kellemesebbnek találtuk sem nem fényes, sem nem matt, selymes felületeit. Fogásra is jobbnak tűnt a masszívabb fedél – bár itt inkább a Toshiba kialakítása nevezhető gyengének – és stabil csuklótámasz miatt. Egyedül a billentyűzet alatt horpadt a kívánatosnál jobban, és amúgy is lehetne még csiszolni a billentyűzetén kicsit. Ezen a területen viszont a Satellite T210 bizonyult nagyon jónak, csak a külsőhöz hasonlóan a klaviatúra is rendezetlennek tűnt számunkra. Jó a gép, csak nincs egyben a megjelenése. Tehát külsőre mi most a netbookot választanánk.

Hardverben az Intel netbookos és notebookos platformja is fejlődött az elmúlt hónapokban. Elsősorban nem a teljesítmény növekedésében, hanem a fogyasztás csökkenésében mutatkozhat ez meg, ami fokozottan mobil számítógépeknél kiemelt figyelmet érdemel. Az új kétmagos Atom elsősorban magasabb órajelének köszönhette, hogy csak lebegőpontos számolásnál maradt le a sokkal komolyabb, Nehalem architektúrás Pentium mögött. Általános feladatoknál, internetezés, videózás közben érzetre nem volt sebességkülönbség a két gép között. Egyedül a Toshiba merevlemezének megtorpanása tűnt felé néha, hibának is tartjuk, hogy a védelmére rendelt szoftver és a többi Toshiba „segédeszköz” fékezi.

Teljesítmény kapcsán ma már a GPU-t is érintenünk kell a CPU mellett. Az Eee PC 1215N-ben dolgozó NVIDIA Ion 2 platform mikro-GeForce-a a CUDA támogatásnak köszönhetően egyre több esetben kap szerepet, és ha lendületbe jön, akkor a Toshiba Satellite T210-ben dolgozó Pentiumnál lényegesen erősebb processzorokat is leköröz. Multimédiában az Arrandale chipekbe tokozott Intel megoldás már rendben van, de amit az Atom mellé raktak, az nem hozza a 2010-es színvonalat. Ugyan az Intel nem, de a felhasználók sokkal jobban jártak volta egy IGP nélküli Atom és egy NVIDIA chipkészlet párosával.

Térjünk vissza netbookunk és notebookunk összevetésére! Teljesítményben az egál állásból a mini-GeForce és a Toshiba által lassított merevlemez billentette a mérleg nyelvét az Asus netbookja felé. Melegedés és hang tekintetében a Toshiba Satellite T210 egészen jó, de az Asus Eee PC 1215N hangtalanságával és hűsségével szemben nem rúghat labdába. Eddigi pályafutásunk alatt kevés hasonlóan nyugodt gépet láttunk. Többnyire szinte néma merevlemeze volt az egyetlen zajforrása.

Az egyre jobban a netbook oldalára húzó mérleg nyelvét a Satellite T210 nagyszerű fogyasztása sem tudta átbillenteni saját irányába. Igaz, hogy nyugalomban a kis notebook lényegesen – másfél órával – tovább bírta a nagy netbooknál, de videózásnál és teljes terhelésnél már kiegyenlítődött a helyzet.

Végül, de nem utolsósorban itt van az árazás. Ugyan az Eee PC 1215N csak októberre várható, de 140 000 forintos ára 40 000 forinttal alacsonyabb a Satellite T210-énél. Mindezek fényében az Asus Eee PC ajánlott minősítést kap, de a Toshiba Satellite T210 is tetszett. Kíváncsian várjuk, mit tudnak kihozni a konkurensek ezekből a platformokból. És hogy mire lesz képes Nile, az AMD bajnoknak szánt boxolója.

Eee PC 1215N Toshiba Satellite T210
Jellemzés Komoly tudású, nagy netbook Kis notebook korrekt teljesítménnyel
Pro + érdekes borítás, jó megjelenés
+ éppen elégséges hardver
+ hatékony, hangtalan hűtés
+ kis GeForce CUDA támogatással
+ HDMI és USB 3.0
+ hosszú akkumulátoros üzeimdő
+ kedvező ár
+ korrekt bár kissé rövid úton járó billentyűzet
+ kompakt méret
+ éppen elégséges hardver
+ HDMI és eSATA
+ hosszú akkumulátoros üzeimdő
Kontra - túl merev billentyűzet, horpadó alappal - horpadó fedél és csuklótámasz
- világos környezetben zavaró volt a monitor tükrözése
- merevlemezt lassító alkalmazások
Alternatívák Acer Aspire 1551
Asus Eee PC 1201N
Lenovo IdeaPad U165
Acer Aspire TimelineX 1830T
Asus UL20
Asus Eee PC 1215N Toshiba Satellite T210

rudi

Az Asus Eee PC 1215N-et az Asus hazai képeviselete, a Toshiba Satellite T210-et a HRP Hungary Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés