Megújult tesztkörnyezet, specifikációk
A SATA 6 Gbps támogatással rendelkező meghajtók elszaporodásával szükségszerűvé vált SSD tesztrendszerünk frissítése is. A korábbi P55-ös alaplap nem rendelkezett a legújabb SATA szabvány natív támogatásával, így ennek a helyét egy P67-es chipkészlettel szerelt modell vette át, amely már két porton képes a 6 Gbps-os átviteli sebességre. Az új chipkészlet (pontosabban inkább a foglalat) okán a processzor is megváltozott. Immáron egy Intel Core i7-2600K próbálja kipréselni az SSD-kből az utolsó szuszt is. Most is úgy döntöttünk, hogy a Turbo Boost lehetőségét mellőzzük, mivel a Sandy Bridge processzoroknál a maximális turbó órajel nem csak fogyasztás, de hőmérséklet függvénye is, ezért fennállhatna olyan szituáció, hogy ugyanazon teszt alatt esetleg más órajelen dolgozik a CPU, ami befolyásolhatná az eredményeket. Ezt természetesen nem szeretnénk, így inkább kikapcsoltuk a turbót. A változások sora itt még nem ért véget, ugyanis mindezek mellé nem kevesebb mint 16 gigabájt G.Skill RipjawsX DDR3 RAM is betársult, hogy a tesztek alatt egészen biztosan ne fogyjon el a szabad memóriánk sem.
Tesztháttértárak | OCZ Vertex 3 120 GB VTX3-25SAT3-120G (SandForce SF-2281VB1-SDC) - fw.rev 2.06 Intel SSD 320 160 GB SSDSA2CW160G3 (Intel PC29AS21BA0) - fw.rev 0302 Intel SSD 510 250 GB SSDSC2MH250A2 (Marvell 88SS9174-BKK2) - fw.rev PWG2 Intel X25-M G2 80 GB SSDSA2M080G2GC (Intel PC29AS21BA0) - fw.rev 2CV102M3 Silicon Power V20 60 GB SP060GBSSDV20S25 (SandForce SF-1222TA3-SBH) - fw.rev 346A13F0 |
---|---|
Processzor | Core i7-2600K (3,40 GHz) EIST / C1E / C-state bekapcsolva; Turbo Boost kikapcsolva |
Alaplap |
MSI P67A-GD65 (BIOS: 1.C) - Intel P67 chipset |
Memória |
G.Skill RipjawsX 16 GB (4 x 4 GB) DDR3-1866 F3-14900CL9Q-16GBXL |
Videokártya | AMD Radeon HD 6870 1024 MB - Catalyst 11.5 WHQL |
Háttértárak | Intel SSD 510 250 GB SSDSC2MH250A2 (SATA 6 Gbps) Kingston SSDNow M Series SNM225-S2/80 GB (Intel X25-M G2) Seagate Barracuda 7200.12 500 GB (SATA, 7200 rpm, 16 MB cache) |
Tápegység | Cooler Master Silent Pro M600 - 600 watt |
Monitor | Samsung Syncmaster 305T Plus (30") |
Operációs rendszer |
Windows 7 Ultimate 64 bit |
A megváltozott tesztkörnyezet miatt újra kellett mérnünk a meghajtókat. A lefuttatott tesztek nem változtak a korábbiakhoz képest, de az eltérő alaplap, processzor és memória miatt nem minden esetben helytálló összevetni a most kapott értékeket a korábbi cikkekben szerepeltekkel. A főszereplővel együtt összesen öt darab meghajtó állt rendelkezésünke a jelenlegi teszthez. Az érdekesség kedvéért egy első generációs SandForce-ra épülő SDD is bekerült a rendszerbe, konkrétan a Silicon Power V20 60 GB-os verziója. Ennek tesztelése nem volt éppen zökkenőmentes, ugyanis valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a meghajtót nem ismerte fel az operációs rendszer, ha fel volt telepítve az Intel AHCI drivere. Egylőre nem tudjuk, hogy ez a meghajtó belső szoftverének vagy esetleg az alaplap aktuális BIOS verziójának volt-e köszönhető, de a többi tesztelt meghajtóval szerencsére nem futottunk bele hasonlóba. Mindenesetre ebből kifolyólag a Silicon Power meghajtóját a Windows 7 beépített AHCI driverével mértük meg.
SSD megnevezése | OCZ Vertex 3 | Silicon Power V20 |
---|---|---|
Tesztelt méret | 120 GB (kb. 111,8 GB formázva) | 60 GB (kb. 55,8 GB formázva) |
Típusjelölés | VTX3-25SAT3-120G | SP060GBSSDV20S25 |
Formátum | 2,5" | |
Típus | MLC | |
Vezérlőchip | SandForce SF-2281VB1-SDC | SandForce SF-1222TA3-SBH |
NAND chip típusa | Intel (IMFT) 25 nm | Intel (IMFT) 34 nm |
SATA szabvány | SATA 6 Gb/s | SATA 3 Gb/s |
Olvasási sebesség | max. 550 MB/s (SATA 6 Gb/s) | max. 285 MB/s |
Írási sebesség | max. 500 MB/s (SATA 6 Gb/s) | max. 275 MB/s |
IOPS 4 kB olvasás | max. 20 000 IOPS | nem ismert |
IOPS 4 kB írás | max. 60 000 IOPS | nem ismert |
Olvasási késleltetés | nem ismert | |
Írási késleltetés | nem ismert | |
MTBF | 2 millió óra MTBF | |
Garancia | 3 év | 3 év |
Bruttó fogyasztói ár | kb. 70 000 Ft | kb. 28 000 Ft |
Gyártói oldal | OCZ Vertex 3 Series | Silicon Power V20 Series |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!