Hirdetés

Samsung Series 3 300V – mindenes gép jó áron

Samsung NP300V5AH-S02HU

Néhány hete járt nálunk a Samsung Series 3 családba tartozó 300E, mely amolyan kiegészítése volt 160 000 forintos, 15,6 hüvelykes notebookokat vizsgáló nagytesztünknek. A 300E ugyanazt a házat kapta, mint elődje, a kifutó RV511E, de már a modern, második generációs Core i platformmal (Huron River, vagyis mobil Sandy Bridge). Most egy olyan Samsung notebookot mutatunk, aminek elnevezése csupán egy betűben különbözik, mégis eléggé más. A Series 3 300V lényegében a megújulás második fázisa, mert itt a belső mellett a külső is felfrissült. Furcsa, hogy a Samsung belépőszinten kétféle külsővel tart alapvetően konkurens gépeket. Mennyire különböző is ez a két külső?

Első ránézésre meglehetősen. A 300V szálcsiszolt fémfedelet kapott, még ha érezni is rajta, hogy ez csak egy meglehetősen vékony betét. Körülötte – hála az égnek – matt műanyagkeret fut körbe, ami kissé feldobja az egyébként elég szigorú, szögletes formatervet, ami merőben különbözik a 300E-nél vagy a korábbi RV511E-nél megismert kétszínűtő fazontól. Rápillantva a csatlakozók kiosztására viszont jól látszik, hogy csak a felszín más, az alatta lévő váz és elrendezés teljesen azonos. Így már világos, hogy miért tud a Samsung két konkurens modellt fenntartani: minimális köztük a gyártásbeli különbség. A csatlakozók kiosztása egyébként példaértékű. Elöl semmi sem zavarja majd potenciálisan egeret tartó kezünket, a gyakran használt hang és USB (három darab) csatlakozók mögött vannak a kevésbé gyakran alkalmazottak, a tápcsatlakozó pedig a sor végére került. Legfeljebb a bal oldalon lévő HDMI-t téveszthetjük össze mellette lévő USB-vel.

Belül nem a csuklótámaszra, hanem a szigetes billentyűzet alá kapunk fémbetétet, ami egészen mutatós. Aki szereti a hivalkodó notebookokat, vehet fehér vázas Series 3 300V-t is harsány színű fedéllel és ehhez illő, billentyűzet alatti betéttel. Nekünk ez a komor fekete sokkal jobban tetszett, bár tény, hogy egy kicsit ingerszegény. A touchpad gombjai romlottak a 300E-hez képest, környezetükbe nem illően krómhatásúak, hangosan, olcsóság érzetét keltve kattognak – azért talán bekopnak majd némileg. Jó pontot érdemel viszont, hogy az 1366x768 pixeles kijelző matt, a hangszórókat közvetlenül alá és nem a gépház elejébe rejtették, a touchpad felülete pedig nagyon kellemes.

Alapvetően elégedettek voltunk az összeszerelési minőséggel, kategóriájában egészen korrektnek mondható az 300V. Természetesen a szolid alapmodellek körében nem szabad egy vállalati gép stabilitását várni. E téren egyes ProBookok vagy Vostrók jobbak, de azokért többet is kell fizetni. Konfigurációban a régi kabátban feszítő, múltkori 300E-hez képest 1 GB-tal kevesebb memóriát (3 GB-ot), és az 500-as helyett csak 320 GB-os merevlemezt kaptunk, a vételár viszont magasabb ötezer forinttal, 169 900 forint.

Termék megnevezése Samsung Series 3 300V – NP300V5AH-S02HU
Processzor Intel Core i3-2310M 2,1 GHz
Lapkakészlet Intel HM65
Memória 3 GB DDR3-1333
Kijelző 15,6"-os, 1366x768 pixeles TN+film panel
LED háttérvilágítással, Samsung LTN156AT190 panel
Grafika Intel HD Graphics 3000 – integrált
NVIDIA GeForce GT 520MX 512 MB DDR3 RAM – különálló
Hang Realtek ALC269
Merevlemez 2,5"-os Samsung, 320 GB, 5400 rpm
Optikai meghajtó Slimtype DS8A5SH DVD-író
Kommunikáció Intel IEEE 802.11b/g/n, Realtek Ethernet, Bluetooth 3.0
Interfész - 3 db USB 2.0,
- D-Sub, HDMI monitorkimenet,
- Ethernet,
- audio ki- és bemenetek
Extrák webkamera, kártyaolvasó, több színben is kapható
Akkumulátor 6 cellás – 48 Wh
Méret 367 x 240 x 30-31,6 mm
Tömeg 2,45 kg
Operációs rendszer Windows 7 Home Premium 64 bit
Gyártó honlapja www.samsung.hu
Termék honlapja Series 3 300V – NP300V5AH
Fogyasztói ár 169 900 forint
Garancia 2 év

A többi komponens változatlan maradt, Core i3-2310M és GeForce GT 520MX került a fedélzetre, ami szolid alapot jelent, amit akár némi játékra is be lehet fogni. Ahogy illik, nem hagyták el az n-es Wi-Fit, Bluetooth adaptert, HDMI kimenetet, de sajnos USB 3.0 csatlakozót nem kapunk. Az akkumulátor a szokásos, 48 wattórás, a garancia két év, az árba pedig belefért a 64 bites Windows 7 Home Premium, így minden lényeges tétel megvan.

Próba

Hogyan viszonyul egymáshoz érzésre a Samsung Series 300E és 300V? Szerintünk meglehetősen hasonlóak. A kabát alatt ugyanaz a váz van, ugyanazt a billentyűzetet nyomogathatjuk, ugyanazt a matt kijelzőpanelt nézhetjük (egyezik a típusuk) és szerintünk a hangszórók is ugyanazok (egészen korrektek, bár nem kiemelkedőek). A fedél talán kissé kevésbé horpadt (ezzel kategóriája élmezőnyébe sorolható), viszont a 300V zsanérján jobban (átlagosan) lötyögött a kijelzőpanel. A billentyűzet most is szépen járt, alapja átlagosan mértékben süllyed be, nem lehet rá panaszunk.

Régi ismerősünk a 2,1 GHz-es Core i3-2310M processzor, mely kifutóban van már, helyét a 2,2 GHz-es i3-2330M veszi át. A mellé társított GeForce GT 520MX a sima GT 520 tuningolt változata, GPU órajelét 900/1800 MHz-re emelték, 512 MB DDR2 memóriája pedig 900 MHz-en ketyeg. A páros közvetlen ellenfele az AMD A6-3400M APU és Radeon HD 6470M grafikus kártya.

Processzor megnevezése Intel
Core i3-2310M
AMD
A6-3400M
CPU órajele 2,10 GHz 1,40/2,30 GHz
Magok/szálak száma 2/4 4/4
Gyorsítótár 3 MB L3 cache 4 MB L2 cache
AIDA64 v2.00 – CPU Queen 14 650 11 559
AIDA64 v2.00 – CPU PhotoWorxx 17 666 11 523
AIDA64 v2.00 – CPU Zlib (kB/s) 83,1 73,4
AIDA64 v2.00 – CPU AES 12 889 16 442
AIDA64 v2.00 – CPU Hash (MB/s) 764 992
AIDA64 v2.00 – FPU VP8 1237 1090
AIDA64 v2.00 – FPU Julia 5534 3643
AIDA64 v2.00 – FPU Mandel 2926 1933
AIDA64 v2.00 – FPU SinJulia 1400 1067
Renderelés – Cinebench 10 1 CPU 3474 1947
Renderelés – Cinebench 10 x CPU 7489 6342
Tömörítés – 7-zip benchmark (MIPS) 5700 4894
Kitömörítés – 7-zip benchmark (MISP) 6058 5952
Videókonvertálás – AGknot 2.55 (s) 73 105
Memóriatesztek – AIDA64 3 GB DDR3-1333 4 GB DDR3-1333
AIDA64 v2.00 olvasás (MB/s) 12 305 7239
AIDA64 v2.00 írás (MB/s) 11 614 7252
AIDA64 v2.00 másolás (MB/s) 12 836 6461
AIDA64 v2.00 késleltetés (ns) 60,2 68,5
HDD Tesztek - HD Tune Samsung
320 GB, 5400 rpm
Toshiba
640 GB, 5400 rpm
Átlagos olvasás (MB/s) 74,1 62,6
Késleltetés (ns) 19,9 17,3
Játéktesztek – 1366x768 GeForce
GT 520MX
Radeon HD 6470M + HD 6520G
Far Cry 2 – DX9 közepes 41 49
Far Cry 2 – DX10 maga 31 44
Dirt 3 – noMS közepes 30 44
Stalker – DX11 alacsony 40 51
Starcraft 2 – közepes 51 33
Mass Effect 2 – maximális 38 36

Néhány speciális esettől eltekintve az Intel Core i3-2310M maga mögé utasította AMD konkurensét, de hétköznapi használat, internetezés, irodai feladatok elvégzése közben nem igazán érezni különbséget a két vas között. Sokkal szembetűnőbb a játékban tapaszalt előny, csakhogy azzal már az AMD megoldása rendelkezik. Mindenesetre a GeForce GT 520MX is elég lesz alkalmi játékhoz, közepes vagy alacsony grafikai részletesség mellett a legújabb címekkel is megbirkózik a kijelző 1366x768 pixeles felbontásán. Érdekes, hogy a memória és a merevlemez is megmutatta, hogy a kevesebb néha több. Előbbiből 3 GB-ot kapunk 2 + 1 gigabájtos modulban, így a két csatorna miatt jobban pörög, mint egyetlen 4 GB-os. Vélhetőleg egyetlen, nagyobb adatsűrűségű tányérja miatt a 320 GB-os Samsung merevlemez olvasási tempóban lekörözte az 500 GB-os konkurenseket, melyek a 640 GB-os Toshibához hasonlóan 70 MB/s alatt szoktak teljesíteni.

Talán senki nem lepődik meg azon, hogy a Samsung Series 3 300V nagyjából úgy melegedett, mint a 300E. Nyugalomban, 24 °C-os szobahőmérséklet mellett szép csendben és hűsen tette a dolgát. Megterhelve csak a hűtést rejtő sarok melegedett számottevően, de a billentyűzet 39, illetve a fenéklemez 46 °C-os csúcsértéke átlagos, talán egy kicsit rosszabb annál, akárcsak a 31 dB-es maximális hangerő. Az alsó rész melegedése csak ölbe véve lehet zavaró, de ekkora géppel rendszerint asztalon játszanak, ahol mellé lehet tenni az egeret.

Nemcsak hardverben és teljesítményben, hanem a mellékelt akkumulátorban is azonos a kétféle 15,6 hüvelykes Samsug Series 3: hatcellás, 48 wattórás standard példány jár hozzájuk. Ezzel a Core i3 és NVIDIA Optimus révén igény szerint lekapcsolható GeForce nyugalomban akár hétórás üzemidőt is produkálhat, ami videózással és egy kis Wi-Fis internetezéssel nagyjából a felére csökken, jól meghajtva a vasat viszont egy óra alatt lenullázhatjuk az akkut.

Értékelés

Bár megjelenésre különböznek a Samsung 15,6 hüvelykes, Series 3 laptopjai, a 300E és a ma kipróbált 300V nagyon hasonlóak. Nem csoda ez, hiszen azonos a vázuk, csupán a borítás felső rétegét szabták át. Ízlés kérdése, hogy kinek melyik jön be jobban, nekünk mind a kettő tetszett. A fedél fémbetéte jobban ellenáll a karcoknak, mint a műanyag, a komoran szigorú fekete mellett pedig vidám árnyalatokban is kérhetjük a masinát. Korrektnek tartjuk a 300V összeszerelési minőségét, billentyűzete kategóriájának élmezőnyébe tartozik, a matt kijelző dicséretes, viszont a touchpad krómhatású, kattogó gombjait nem szíveltük. A Core i3-ra és GeForce GT 520MX-re alapozott hardver bőséggel elegendő lesz internetezéshez, multimédiás tartalmak lejátszásához, irodai feladatok ellátásához, sőt kisebb grafikai részletesség mellett a modern játékokhoz is, emellett 169 900 forintos vételára szerintünk rendben van, így a Samsung Series 3 300V ajánlott minősítést érdemel.

Samsung Series 3 300V – NP300V5AH-S02HU
Jellemzés 15,6 hüvelykes notebook átlagos teljesítménnyel, alkalmi játékra is
Pró + kellemes formaterv korrekt kivitelezéssel
+ matt kijelző
+ csatlakozók kiosztása jó
+ árához képest korrekt hardver
Kontra - maximális terhelésen az átlagnál kicsit melegebb és hangosabb
- nincs USB 3.0
Alternatívák Asus K53
Acer Aspire 5750
HP ProBook 4530s
Lenovo IdeaPad Z570
Samsung Series 3 300E
Toshiba Satellite L750


Samsung Series 3 300V notebook

rudi

A Samsung Series 3 300V notebookot a Laptop.hu bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés