Titan Hati
Több mint négy éve járt náluk utoljára Titan processzorhűtő. A hajdanán elitbe tartozó márka bizony az évek során a háttérbe szorult, új nevek vették át a helyét a csúcskategóriában. Mai két tesztalanyunk, a Hati és Fenrir EVO fantázianévvel illetett modellek vajon visszahozzák a márka régi dicsőségét? Méretüket tekintve erre megvan az esély. A kisebb Hati sem egy apróság, igaz, láttunk már nála lényegesen nagyobb hűtőóriásokat is. Bordáját 120 milliméteres ventilátorokhoz igazították, lamellái meglehetősen sűrűn helyezkednek el, három U-alakú hőcső tartja őket egyben. Igényesen alakították ki a bordát, a csövek tetejét csavarok zárják le, a felső lamellába pedig egy tetszetős emblémát nyomtak.
Alul a leglényegesebb részlet, hogy az aktuális trendnek megfelelően egyből a processzorral érintkeznek a hőcsövek. Ennek a kialakításnak az az előnye, hogy csökkenti a fém-fém átmenetek számát a processzor és a tényleges hőleadók – a lamellák – között. Minden egyes ilyen átmenet rontja a hűtő hatékonyságát, tehát a kevesebb jobb. A felület kidolgozását átlagosnak neveznénk, bár ennél komolyabb polírozásra talán nincs is szükség. Több tesztet lehet olvasni az interneten arról, hogy a túlságos polírozás nem használ, sőt még árt is.
A Titannál egyedi ventilátort vetettek be, melynek a szokásos hét helyett kilenc, erősen meghajlított lapátja van. Elsősorban a hátulnézeti képen létszik, hogy szinte teljesen elfedik az átmeneti nyílást, így nagyobb légnyomást tudnak létrehozni a hagyományos megoldásoknál. A felhasznált motor 0,32 amperes ereje közepesnek mondható, kissé meg is lepődtünk, hogy percenként 2200-as fordulatig fel tud pörögni. Csapágyát Z-AXIS rendszerűnek nevezi a Titan, nem sikerült kideríteni, hogy ez a csúszó, golyós, mágneses és hidrodinamikus megoldások közül melyiket takarja.
A borda közel fél kilogramm, ventilátorral – vagy akár ventilátorokkal – minden bizonnyal meg is haladja. Ehhez pedig már illik valami komoly, az alaplap fonákjára is rátámaszkodó rögzítőrendszer. A Titan Hati felszerelhető a ma elérhető lényeges processzorfoglalatokra, Intel oldalon az LGA775-től az LGA1366-ig, AMD oldalon az AM2-től az FM1-ig. Mellékeltek a hűtőhöz egy kis adag pasztát, ami 3-4 felszereléshez biztosan elég lesz. Kapunk még egy négytűs PWM-ről klasszikus háromtűsre átalakító vezetéket és részletes szerelési útmutatót.
A felszerelési művelet a csavarozós, de bolondbiztos fajta. Az AMD platformjainál vagy az általunk is használt LGA775-ös tesztrendszernél az univerzális hátlapba először négy távtartót kell csavarral rögzíteni. Ez könnyen végrehajtható kivágott alaplapi tálcás házakban is, nem kellett túlzottan egyensúlyozni az alkotóelemekkel. Ezután jöhet a hűtőborda, amit célszerű úgy beállítani, hogy a ház hátulja felé nézzen. Itt bajba kerültünk, mert Asus P5E3 DeLuxe alaplapunk memóriamodulok felőli hőcsöves bordájába beleakadt a Titan rögzítőpántja. Szerencsére nem sok alaplapon van ilyen borda, és egy kis lamellarendezéssel nekünk is sikerült célba érnünk.
Végül négy vaskos, kézzel rögzíthető csavarral stabilizáltuk a hűtőt. Ez a művelet házban szerelve ugyancsak megoldható, bár akkor érdemesebb csavarhúzóval behúzni a csavarokat, kézzel nem biztos, hogy elérjük őket. Nagyon elmés megoldással rögzítették a ventilátort: négy kellően vastag és puha gumipöcök tartja a helyén, amiket a borda sarkaira lehet illeszteni. Sokéves hűtős tapasztalatunk azt mutatja, hogy az ilyesfajta rögzítés általában a legcsendesebb. Jó pont, hogy még egy adag ilyen „pöcök” jár a Hatihoz, így akár egy második ventilátort is tehetünk rá.
Felszerelve az alaplapra szépen stabilan tartott a Titan Hati. Nem lógott ki az alaplap vonalából, szóval a legtöbb házba gond nélkül belefér majd. Akkor lehet problémánk, ha az alaplap vonala fölött keresztmerevítős – régi stílusú – házunk van, ott ugyanis a 160 milliméteres borda felső lamellái beleakadhatnak a merevítőbe. Nem először jártunk emiatt pórul Casetek CK-1020 házunkkal, így most egy fűrész segítségével búcsút intettünk a merevítőnek...
Főbb paraméterek:
Termék megnevezése | Titan Hati - TTC-NC15TZ/KU(RB) |
---|---|
Felszerelhető | AM2/AM2+/AM3/AM3+/LGA775/LGA1155/LGA1156/LGA1366 |
Méret | 130 x 160 x 80 mm |
Borda anyaga | alumínium három hőcsővel |
Borda tömege | 454 g |
Ventilátor mérete | 120 x 120 x 25 mm |
Ventilátor csapágyazása | Z-AXIS |
Ventilátor fordulatszáma | 800-2200 rpm PWM szabályozással |
Gyártó honlapja | www.titan-cd.com |
Termék honlapja | Titan Hati |
Forgalmazó | Gold Comp Kft. |
Fogyasztói ára | kb. 8500 Ft |
Titan Fenrir
Ha a Hati nem is, a Titan Fenrir EVO már teljes biztonsággal a csúcskategóriás processzorhűtők közé sorolható – legalábbis, ami a kinézetét illeti. Lamelláit feketére fényezték, középen viszont pár darab aranyt idézően sárga színű, ami egyedivé teszi a hűtőt. Ventilátora sem akármilyen, hanem „aranylapátos”.
Nemcsak színben, méretben is túlmutat márkatársán a Fenrir EVO. Bordája szélesebb, három helyett négy hőcső tartja össze az ezúttal is sűrűre szabott lamellákat. Most is egymás mögé kerültek a csövek, talán hatékonyabb hőterítést érhettek volna el, ha kicsit eltolják őket. Tetejük ezúttal a szokásos, kerek maradt, de a felső lamella a Hatihoz hasonlóan díszes.
Ugyanazt a közvetlen érintkezéses kialakítást alkalmazták a talpnál, itt viszont egy fokkal gyengébbnek véltük a polírozást, némi dörzsölés elkelhet még a „vasnak”.
Ventilátorból pont olyat kapunk, mint a Hatinál. Annyi a különbség, hogy itt álarannyal vonták be a lapátokat, ami egyedi megjelenést ad a hűtőnek. Ezúttal második ventilátor felszerelésére nincs mód.
A rögzítési rendszerben sincs változás, csak annyit módosult a csomag, hogy a jó kis gumik helyett fémszálas a ventilátor rögzítése, mint a legtöbb konkurensnél. Ez a módszer minden bizonnyal olcsóbb a gumipöckösnél, de kevésbé hatékony zajcsillapításban. Az alábbi képen a fényes zacskóban egy méretes fecskendő lapult, sajnos csak egy grammnyi hővezető pasztával töltve.
Pontosan ugyanazzal a módszerrel sikerült felszerelni a Fenrir EVO-t, mint a Hatit. A szélesebb borda miatt itt a ventilátor közelebb került a memóriamodulokhoz, de nem lógott föléjük, így a nagyobb bordás RAM-ok sem lesznek veszélyben. Amivel gond lehet, az a magasabb északihíd-hűtés, bár a mai alaplapokon már ritkán látni ilyet.
Főbb paraméterek:
Termék megnevezése | Titan Fenrir EVO - TTC-NK85TZ/CS2(RB) |
---|---|
Felszerelhető | AM2/AM2+/AM3/AM3+/LGA775/LGA1155/LGA1156/LGA1366 |
Mérete | 124 x 160 x 107 mm |
Borda anyaga | alumínium négy hőcsővel |
Borda tömege | 626 g |
Ventilátor mérete | 120 x 120 x 25 mm |
Ventilátor csapágyazása | Z-AXIS |
Ventilátor fordulatszáma | 800-2200 rpm PWM szabályozással |
Gyártó honlapja | www.titan-cd.com |
Termék honlapja | Fenrir EVO |
Forgalmazó | Gold Comp Kft. |
Bruttó fogyasztói ára | kb. 10 000 Ft |
Tesztelés, értékelés
Új tesztlaborba költöztünk néhány hónapja, ahol mások a hőmérsékleti és szellőzési viszonyok, ezért kicsit átszabtuk processzorhűtős tesztmódszerünket. A jobb átláthatóság kedvéért egyetlen táblázatba rangsoroltuk a mért értékeket, melyeket 24 °C-os szobahőmérséklethez igazítottunk. Feltüntettük a processzort hűtő ventilátor méretét és fordulatszámát, illetve a ház hűtőrendszerének (egy-egy ventilátor elöl és hátul) állapotát.
Maximális processzorhőmérséklet Core 2 Quad QX6700 @ 3,30GHz/1,45 V |
°C |
---|---|
Asus Triton 88 - 2000 rpm - házhűtéssel | 53 |
Scythe Orochi - 1500 rpm - házhűtéssel | 54 |
Titan Fenrir EVO - 2200 rpm - házhűtéssel | 55 |
Titan Hati - 2200 rpm - házhűtéssel | 57 |
Scythe Ninja 2 - 1500 rpm - házhűtéssel | 58 |
Cooler Master Hyper 212 Plus - 2700 rpm - házhűtéssel | 59 |
Titan Fenrir EVO - 1200 rpm - házhűtéssel | 59 |
Scythe Ninja 2 - 1000 rpm - házhűtéssel | 61 |
Thermaltake BigTyphoon 14 Pro - 1500 rpm - házhűtéssel | 63 |
Asus Triton 88 - 1200 rpm - házhűtéssel | 64 |
Cooler Master Hyper 212 Plus - 1200 rpm - házhűtéssel | 64 |
Titan Fenrir EVO - 1200 rpm - házhűtés nélkül | 64 |
Scythe Ninja 2 - 1000 rpm - házhűtés nélkül | 65 |
Scythe Orochi - 500 rpm - házhűtéssel | 65 |
Cooler Master Hyper 212 Plus - 1200 rpm - házhűtés nélkül | 66 |
Arctic Cooling Freezer Extreme - 1400 rpm - házhűtéssel | 67 |
Scythe Orochi - 500 rpm - házhűtés nélkül | 67 |
Arctic Cooling Freezer Extreme - 1200 rpm - házhűtéssel | 68 |
Titan Hati - 1200 rpm - házhűtéssel | 68 |
Asus Triton 88 - 1200 rpm - házhűtés nélkül | 69 |
Arctic Cooling Freezer Extreme - 1200 rpm - házhűtés nélkül | 70 |
Cooler Master Hyper TX2 - 1800 rpm - házhűtéssel | 70 |
Thermaltake BigTyphoon 14 Pro - 1000 rpm - házhűtéssel | 70 |
Titan Hati - 1200 rpm házhűtés nélkül | 71 |
Cooler Master Hyper TX2 - 1500 rpm - házhűtéssel | 73 |
Thermaltake BigTyphoon 14 Pro - 1200 rpm - házhűtés nélkül | 73 |
Cooler Master Hyper TX2 - 1500 rpm - házhűtés nélkül | 75 |
Korábbi tesztjeinkből elég erős mezőnyt válogattunk össze a Titanok mellé, melyek egészen jól állták a sarat. A nagyobb Fenrir EVO a méretes bordának és gyorsan pörgő ventilátornak köszönhetően csúcson pörgetve felállhatott a dobogó legalsó fokára, és a Hati is ott loholt a nyomában. Persze ekkor a hangjuk eléggé meredek volt, legfeljebb egy tuningos benchmark lefuttatásáig bírtuk ki mellette. Teljesen korrekt, halk szintre állítva, percenként 1200-as fordulaton sokkal kellemesebben szóltak, a 4 Celsius-fokkal megemelkedett processzorhőmérséklet szerintünk nem túl nagy ár a csendességért. Kikapcsolva a ház szellőztetését már megmutatkozott, hogy a sűrű lamellák és a lassú ventilátor nem nyerő kombináció. Hasonló felállásnál a ritka lamellás Scythe Ninja 2 sokkal jobb választás. Kisebb mérete ellenére a Hati most sem maradt le lényegesen a Fenrir EVO mögött. Hangban – a gumis rögzítőnek köszönhetően – végig a Hati volt a nyerő. Ha egy igazán csendes járású ventilátorral kombinálják, akkor szerintünk ez a rögzítési módszer a jelenleg beszerezhető leghalkabbak közé tartozik, minden rezgést el tud nyelni, amit egy 120 milliméteres ventilátor kelt.
Értékelés
Nagy örömünkre a Titan Hatiból kijött az, amit sejtettünk, hogy benne van. Bordája elég nagy ahhoz, hogy a közvetlen érintkezésű hőcsövekkel együtt a legnagyobb hűtőkhöz közeli teljesítményt hozzon. Nem sorolható ugyan az abszolút elitbe, de 8500 forintos ára sem éppen csúcskategóriás. Nagyon elégedettek voltunk hangjával, pontosabban hangtalanságával. A gumis ventilátorfelfogató kiváló megvalósítása elsőrangú. Közvetlen konkurenseként a Cooler Master Hyper 212 Plust lehet megemlíteni, mely ugyan pár százassal olcsóbb, és valamivel jobban hűt, de hangosabb. Ennek fényében a Titan Hati különösen ajánlott azoknak, akik egy nagyon halk és hatékony hűtőt szeretnének, ami igény esetén komoly teljesítmény leadására is képes.
Nagyobb testvére, a Titan Fenrir EVO egy picivel hatékonyabb, nagyjából ennyivel hangosabb, és úgy 2500 forinttal drágább. Szerintünk csendmániásoknak nem való, a csúcstuningosoknak pedig talán egy kicsit kicsi. Persze nekik minden borda, radiátor vagy nitrogénes palack kicsi. Azoknak a moddereknek jöhet be a Fenrir EVO, akiknek éppen egy fekete-arany hűtőre van szükségük plexiablakuk alá. Megjelenése, kiváló teljesítménye és nem túlzottan elrugaszkodott ára miatt ajánlott.
Titan Hati TTC-NC15TZ/KU(RB) |
Titan Fenrir EVO TTC-NK85TZ/CS2(RB) |
rudi
A Titan processzorhűtőket a Gold Comp Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.