64 bites processzoron dolgozik a MIPS

A MIPS Technologies processzormagok, illetve architektúrák tervezésével foglalkozik, és alapvetően az energiahatékonyságot előtérbe helyező termékekben lehet találkozni a fejlesztéseikkel. Ezen főleg hálózati eszközöket és szerverekbe helyezhető kiegészítőket kell érteni, azaz a vállalat chipjeire elsősorban részfeladatokat bíznak.

Az új Prodigy kódnevű fejlesztés a MIPS64 architektúrára épül, azaz az utasításkészlet 64 bites lesz. Ez érdekesnek hangzik elsőre egy főleg részfeladatokhoz alkalmazott processzornál, de például az adatközpontokban használt átkapcsolók esetében már nem ritka, hogy 4 GB-nál nagyobb memóriát használnak a működéshez, azaz az igény megvan az új MIPS processzorra. A Prodigy-re épülő lapkák több magot is használhatnak, és ezek többszálú feldolgozást is kezelnek.

A MIPS újdonságának előnye, hogy teljesen kompatibilis a MIPS32-es utasításkészlettel, vagyis az átjárás biztosított a rendszerek között. Azt persze túlzás lenne állítani, hogy a 64 bites Prodigy IP áttörés lenne a vállalat életében, ugyanis már a kilencvenes évek elején bemutatkozott a MIPS64 architektúra az R4000-es processzorban, ami nem mellesleg a világ első olyan 64 bites megoldása volt, ami bináris kompatibilitást biztosított a 32 és a 64 bites implementáció között.

A Prodigy IP-t már licenszelhetik a partnerek, így talán idén már épülhetnek termékek a MIPS új fejlesztésére.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés