Acer Aspire S7 Ultrabook kívül-belül: kipróbáltuk és benéztünk a fedél alá is!

Nem tagadjuk, az Acer Aspire S7 a Computexen ejtett rabul bennünket először és egyben utoljára, ugyanis azóta nem tudunk szabadulni a gondolatától. De anélkül, hogy elfogultak lennénk, mindenki látni fogja, hogy az S7 messze-messze túlszárnyalja a jelenlegi Aspire S családba tartozó notebookokat, pontosabban Ultrabookokat, mind minőségben, mind felépítésben. Kezdjük rögtön egy rövid, ámde saját készítésű videóval, csak a bemelegítés kedvéért!

Az S7-ről már az összes információt leírtunk, amit tudni lehet, kezdve a pontos technikai paraméterektől az áráig mindent, így ezeket nem ismételnénk el újból, hanem azokat a tapasztalatokat osztanánk most meg, amit az első nyugodt próba (amikor nem 10-30 másik ember akar hozzáférni a géphez) során tapasztaltunk meg. Kezdve rögtön a külsővel, a 13,3"-es darab java részben fehér műanyagból készül, a fedélre pedig Gorilla Glass került, ami már önmagában is ellenálló. Azonban arról korábban nem esett szó, hogy mindez egy szép, ezüst színű, masszív fémkeretbe van foglalva, aminek oldala már-már élesnek mondható, de mégsem vágja hordozója tenyerét. Ha jobban megnézzük, ez a fémkeret nem csak egy egyszerű díszítőelem, hanem ez adja a fedél vázát is, ugyanis a kijelzőfedél és az alsó fél forgópontjainak találkozásánál is ugyanezzel az anyaggal találkozunk.


[+]

Ha már a zsanéroknál tartunk, meg kell jegyezni, hogy ilyen feszességgel még nem találkoztunk eddig, legalábbis az Acernél biztos nem. A holtjáték totálisan nulla, nincs, egyszerűen nem létezik! Kinyitott állapotában abszurd erővel kell rázni a notebookot ahhoz, hogy kibillentsük az adott szögből, ennek megfelelően pedig remegés sem tapasztalható. Mivel a fedél 180 foknál nagyobb szögben nyílik, szükség is van erre a feszes megoldásra, mert elég furán venné ki magát, ha egy kisebb döccenőre vagy suhintásra összecsuklana vagy éppen sarokig nyílna a kijelző. Arról nem is beszélve, hogy érintőképernyőről van szó, aminek ellen kell állnia az ujjak böködésnek is. Maga a kijelző persze fényes, ami ebben az esetben teljesen érhető, de minőségére nem tudunk rosszat mondani, a Full HD felbontású IPS panel jól vizsgázott, az érzékenysége is megfelelő volt, így kedvünkre maszatolhattunk. Bár magunk sem hittük ebben a koncepcióban, ölben használva a notebookot szívesebben maszatoltunk a kijelzőn, mint a touchpadon.


[+]

Lentebb vizsgálódva megállapítható, hogy a kijelző körüli alumíniumból készült a billentyűzet körüli rész is, ami egyben a csuklótámasz is, hiszen a kettő között nincs átmenet, egyetlen lapból lett kivágva. Ebbe az összképbe szépen illeszkedik az egyébként remek touchpad, és a kicsit szokatlan billentyűzet, aminek háttérvilágítása egy másik gyártó másik prémium kategóriás billentyűzetéhez hasonlóan zöld színű. A billentyűzet sajnos kevésbé jó, mint a tapipad, ami az S7 vastagságának tudható be, mivel spórolni kellett a hellyel. A gombok az eddiginél kevésbé emelkednek ki a síkból, és nagyon rövid úton járnak, ezáltal a gépelési érzet nem teljesen tökéletes, de valószínűleg idővel ez is megszokható. A csomagban egyébként egy egeret is találunk, ha a hagyományos beviteli eszközök rabjai lennénk.


[+]

Be- és kimenetekből és csatlakozóból sincs sok, amiért szintén a méretek okolhatók. Be kell érnünk egy kártyaolvasóval, két USB 3.0-s kapuval, egy micro HDMI kimenettel és egy 3,5 mm-es jack aljzattal (dobozban ezekhez találunk olyan kiegészítőket, mint az USB->Ethernet és a micro HMDI->D-Sub átalakító). Természetesen az akkumulátor nem cserélhető egy mozdulattal, de ha probléma lenne, az energiatároló könnyen hozzáférhető a notebook aljának eltávolításával, amit 11 darab csavar tart (ebből kettőnek eltérő a hosszúsága, erre érdemes figyelni a buherálásnál). Mivel kíváncsiak voltunk mi lapul a fedél alatt, ezért éltünk a lehetőséggel és bepillantottunk alá.


[+]

A burkolat alatt a látványt az orbitális akkumulátor uralja, ami csak területre nagy, valójában rendkívül vékony. A lényegi hardverelemeket a váz felső harmadába száműzték, így a hűtést is itt valósították meg: alul a sűrűn perforált részen szívja be a levegőt, a meleg pedig a hátsó szellőzőrácsokon át távozik. Nem mondjuk, hogy az S7 az évezred leghalkabb Ultrabookja lesz, de az ezzel kapcsolatos véleményünkkel még megvárnánk a végső verziót, mert nem voltunk teljesen elégedettek.


[+]

Egyelőre nem mondanánk ítéletet, de bizakodásra ad okot az Aspire S7 első igazi próbája, de kíváncsiak vagyunk, hogy muzsikál majd a végleges változat, lesz-e egyáltalán valami változás, és ha igen, az milyen irányban történik. Erről viszont valószínűleg már csak az európai premier alkalmával fogunk megbizonyosodni, amire a hónap utolsó napján kerül sor Londonban. Mi ott leszünk és tudósítunk!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények