Hirdetés

Dupla pontosságra kihegyezett professzionális VGA érkezik az AMD-től

A Radeon Pro VII régóta ismert hardverre épül, mégis egy piaci rést tud vele betömni a cég.

Új, professzionális VGA-val erősít az AMD ugyanis bejelentették a Radeon Pro VII nevű terméket. Technikai értelemben nincs szó újdonságról, mivel a 7 nm-es Vega 20 kódnevű GPU már több megoldáson is tiszteletét tette, gondolva itt az általunk is tesztelt Radeon VII-re, vagy éppen a Radeon Instinct M50 és MI60 modellekre. Egyedül a professzionális VGA-k szegmense maradt ki a fejlesztésnek, ami részben koncepció volt, mert maga a Radeon VII sok területet önmagában is lefedett, viszont egyre inkább betörnek a piacra a rendkívül sok szállal rendelkező asztali processzorok. Itt többek között a Ryzen Threadripper 3990X-re érdemes gondolni, amely gyakorlatilag szerverszintű teljesítményt kínál, így ma már relatíve olcsón lehet egészen elképesztő tempót szerezni egy asztali rendszerben is, ami sok cégnek kedvező, hiszen a korábban elfogadott kiadásoknál jelentősen olcsóbban meg lehet kapni a szükséges technológiát és számítási kapacitást.

Igen ám, de például egy Ryzen Threadripper 3990X csak az érem egyik oldala. Van egy teljesítményéhez képest relatíve olcsó 64-magos processzor, és mellé például nem jók a szerverekbe tervezett gyorsítók. Az egyetlen modern VGA, ami mérnöki számításokhoz optimális az az NVIDIA Quadro GV100, hiszen ennek nagy a dupla pontosságra vonatkozó számítási kapacitása, de az ára a 9000 dollárt közelíti, vagyis annyira sokat azért nem nyernének a cégek azon, hogy UHEDT-re ugranak a szerverekről. Persze alulról is meg lehet ezt közelíteni, hiszen a Radeon VII-nek van kellő mennyiségű memóriája, a memória-sávszélességben sem szűkölködik, az AMD kínál hozzá professzionális terméktámogatást, de a dupla pontosságra vonatkozó számítási kapacitása szoftveresen korlátozva van, méghozzá a hardver elméleti tudásának a felére, illetve ECC-t sem támogat.


[+]

Az optimális megoldást a két említett véglet között kellene keresni, de nincs egy modern alternatíva sem, így viszont az UHEDT irány sem annyira kedvező, mint amilyen jól hangzik. Az AMD a Radeon Pro VII-et pont ide szánja. A termék a Radeon VII átdolgozása: engedélyezik a Vega 20 kikapcsolt vagy korlátozott képességeit, így például a PCI Express 4.0-s vezérlőt, illetve a teljes sebességű dupla pontosságot. A konkrét specifikációt az alábbi táblázat részletezi is:

AMD Radeon Pro sorozat (GCN architektúrával)
Típus Radeon Pro VII
GPU kódneve Vega 20
Architektúra GCN5
Maximális magórajel 1700 MHz
Shader részelemek száma 3840
Mintavételezők száma 240
Parancslisták száma 64
QoS-t támogató parancslista van
DMA motorok száma 2
Int4 számítási teljesítmény 104,8 TOPS
Int8 számítási teljesítmény 52,4 TOPS
FP16 számítási teljesítmény 26,2 TFLOPS
FP32 számítási teljesítmény 13,1 TFLOPS
FP64 számítási teljesítmény 6,52 TFLOPS
Effektív memória-órajel 2000 MHz
Memória típusa HBM2
Memóriabusz 4096 bit
VRAM kapacitása 16 GB
Memória-sávszélesség 1 TB/s
Maximális fogyasztás 250 watt
Infinity Fabric linkek száma 2

Az újdonság fő előnye, hogy 6,5 TFLOPS-os számítási teljesítményt kínál FP64 mellett, illetve a fedélzeti memória támogat ECC-t is, tehát kifejezetten azokat a területek célozza, ahol mérnöki számításokra vesznek gyorsítót. A specifikáció azonban nem számítana olyan nagy dolognak, hiszen a Quadro GV100 7,4 TFLOPS-ot kínál ebben a tekintetében, és ugyanúgy támogat ECC-t. Amíg azonban az NVIDIA megoldása 9000 dollárért teszi ezt meg, addig a Radeon Pro VII 1900 dollárért érhető majd el. Ezzel egyértelműen a Ryzen Threadripperek által lefedett UHEDT kategória van célozva, vagyis azok a cégek, amelyeknek nincs igazán szükségük drága szerverekre, szerverprocesszorokra, illetve a bele szánt, szintén nagyon drága gyorsítókra, vegyék meg nyugodtan ugyanazt a teljesítményt sokkal olcsóbban. Az AMD nézőpontjából a legfőbb célterület a számítógéppel segített mérnöki tevékenység (CAE) lesz.


[+]

További adalék, hogy Vega 20 GPU-ban van két Infinity Fabric link is, amellyel két Radeon Pro VII köthető össze 168 GB/s-os kapcsolattal. Ebben a módban a két GPU-hoz tartozó 16-16 GB-nyi VRAM 32 GB-nak látszódik majd a rendszer felé, tehát kifejezetten azokat az alkalmazásokat érdemes célozni vele, amelyeknél a 16 GB-os fedélzeti tár nem elég. Ehhez egyébként szükség van egy 199 dolláros Infinity Fabric hídra, ebből kétféle verzió érhető majd el, attól függően, hogy az egymás mellé helyezett VGA-k milyen távolságra vannak egymástól. A négy GPU-s, gyűrűs topológiával kiépíthető Infinity Fabric dizájn ezen a szinten nem fog működni, ahhoz mindenképpen szerverpiacra szánt termékek szükségesek. Ez vélhetően egy stratégiai döntés, jó eséllyel az AMD sem akar minden technológiát elérhetővé tenni UHEDT szinten, tehát ha egy cég mindenképpen a csúcskonfigurációkra vágyik, akkor igenis fizesse meg a szerverbe való hardvereket.

A Radeon Pro VII a fentiek mellett még hat mini DisplayPort 1.4 interfészt is kínál, ami nyilván a rendkívül méretes kijelzőfalak kiépítésénél lesz hasznos, és ehhez elérhető a FirePro S400-as szinkronizációs modul is, emellett az AMD még minden olyan munkamenetet céloz az új VGA-val, amely 8K-s felbontásra koncentrál, hiszen ezen a szinten már rengeteg VRAM szükséges.

[+]

Mindezeken túl a Radeon Pro VII kínál PCI-SIG SR-IOV (single root I/O virtualization) szabványára épülő, hardveres virtualizációt, amelyet MxGPU technológiaként szokott emlegetni az AMD. Ez egy érdekes tényező lesz a jövőben, ugyanis az új koronavírus-járvány miatt egyre több cég elgondolkodott azon, hogy a távmunka még normálisan működő gazdasági környezetben sem elvetendő gondolat, így várhatóan megnő az igény azon rendszerek iránt, amelyek relatíve olcsón teszik elérhetővé a helyileg kiépített munkaállomás erőforrásait az interneten keresztül. A Radeon Pro VII ebből a szempontból igen hízelgő, mert akár 16 felhasználót is képes kiszolgálni, miközben például a Ryzen Threadripper 3990X-szel párosítva alig 5900 dollárba kerül, plusz a munkaállomás akár 32 felhasználót kiszolgálóvá bővíthető további 1900 dolláros befektetéssel, azaz egy extra Radeon Pro VII-tel. A helyileg kiépíthető lehetőségeket tekintve ez rendkívül olcsónak számít. Ráadásul a Vega 20 lapkában megtalálható az AMD Secure Processor, aminek  segítségével elérhető, hogy a rendszer csak hitelesített környezetben bootoljon be. Ez a hardver megakadályozza a gép elleni rosszindulatú támadásokat, ráadásul a kikapcsolás utolsó pillanatáig üzemel, tehát akkor is képes megfékezni ezeket, amikor már operációs rendszerbe épített védelmek leálltak. Utóbbi manapság fontos szokott lenni, mert az indításkor aktiválódó védelmek beépítése mára oda vezetett, hogy elszaporodtak azok a rosszindulatú kódok, amelyek a leállításkor próbálnak rést találni a pajzson. Mindemellett a Radeon Pro VII biztonsági háttere teljesen izolált virtuális gépeket támogat, vagyis hardveresen védekezik az olyan támadási lehetőségek ellen, amelyek megpróbálják az egyes gépek által feldolgozott tartalmakat ellopni.

[+]

A három év garanciával érkező Radeon Pro VII 1900 dolláros áron lesz elérhető, a szállítása pedig hamarosan megkezdődik.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés