Hirdetés

Dörzsölhetik a tenyerüket a grafikuschip-gyártók

Jelentős növekedéssel zárta a szeptemberben véget ért harmadik negyedévet az év elején még komolyan gyengélkedő grafikusvezérlő-üzletág – derül ki a Jon Peddie Research (JPR) szokásos negyedéves gyorsjelentéséből. A piac hat meghatározó szereplője (ABC-sorrendben: AMD, Intel, Matrox, NVIDIA, SiS és VIA) a júliustól szeptemberig tartó időszakban rekord mennyiségű; nagyjából 97,9 millió grafikus chipet szállított le, ami szekvenciálisan 20, éves szinten pedig 18 százalékos növekedést eredményezett. Az Intel továbbra is vezeti a mezőnyt, de egyre közelebb kerül hozzá az NVIDIA, mely az asztali szegmensben már az év elején átvette az első helyet.

A JPR számadatai szerint 37,2 millió leszállított chippel a teljes grafikusvezérlő-piac (beleértve a diszkrét és lapkakészletbe integrált, mobil és asztali megoldásokat egyaránt) 38 százalékát tudhatta magáénak az Intel a harmadik negyedévben. Az NVIDIA 33,1 millió leszállított vezérlővel 33,9 százaléknyi szeletet hasított ki magának a tortából, a kaliforniai cég emellett az összes gyártó közül a legnagyobb (39,9 százalékos) éves szintű növekedést produkálta. A riválisokkal együtt erősödött az AMD forgalma is, a cég így most 18,7 milliós volumennel 19,1 százalékon áll, jóllehet az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest még mindig 4,5 csökkenést kénytelen elkönyvelni. A negyedév legnagyobb vesztese a SiS, melynek forgalma jelentősen csökkent (a gyártó a harmadik negyedévben 2,1 millió grafikus vezérlőt dobott piacra – 1,6 millióval kevesebbet, mint tavaly ugyanekkor), a VIA is visszaesett 6,6 milliós volumenével, a Matrox pedig jelentéktelen mennyiségű; nagyjából 120 000 chippel képviseltette magát a mezőnyben.

Az idei harmadik negyedévben szállított 97,9 millió grafikus vezérlő 73,6 százaléka (nagyjából 72,1 millió darab) került asztali számítógépekbe, a fennmaradó 26,4 százalék (25,8 millió vezérlő) noteszgépekbe passzol. Az asztali szegmensben az NVIDA vezeti az eladásokat 37,8 százalékos részesedéssel, ezt követi a 33,5 százalékon álló Intel, végül a 17,5 százaléknyi részt birtokló AMD – derül ki a JPR kimutatásából. A mobil megoldások mezőnyében továbbra is toronymagasan első az Intel (50,1 százalékos részesedéssel), melyet akárcsak a teljes összesítésben, itt is az NVIDIA követ 23,4 százalékával, miközben a 22,8 százalékon álló AMD szorosan feljött a kaliforniaiak nyakára.

Az elemzőcég szakembere szerint a grafikus üzletág immár sorban a második olyan negyedéven van túl, mely meglepő, a piaci trendekkel olykor ellentétes eredményeket produkált. A második negyedévben legalábbis általában egyáltalán nem lehet számítani növekedésre, a harmadik negyedév pedig többnyire erősebb ugyan, de a mostanihoz hasonló rekord eladási eredmények legtöbbször az év utolsó hónapjaiban születnek. Az elemzőcég szerint a szokatlanul nagy harmadik negyedéves bővülés hátterében a felgyorsuló Vista-migráció, továbbá az erősebb multimédiás rendszerek iránti felélénkülő kereslet állhat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés