Hirdetés

Kiábrándító eredményekkel zárta a tavalyi évet a VGA-piac

Bár elemzők a tavalyi utolsó negyedévre pozitív változásokat jósoltak a videokártyapiac szereplői számára, az üzletág végül az ünnepi szezon dacára kiábrándító eredményeket produkált – derül ki a Jon Peddie Research napokban publikált jelentéséből. Míg a videokártyák eladásai gyakorlatilag stagnáltak ebben az időszakban, a cégek árbevétele drasztikusan csökkent mind az előző negyedévhez, mind pedig az egy évvel korábbi időszakhoz hasonlítva. A végfelhasználók jelek szerint ismét jól jártak, a grafikus bővítőkártyák átlagos fogyasztói ára ugyanis ennek megfelelően valamelyest csökkent a tavalyi év utolsó hónapjaiban.

A JPR kimutatása szerint a tavalyi utolsó negyedévben 21,1 millió videovezérlő fogyott, összesen 4,5 milliárd dollár értékben – ez az eladott darabszámot tekintve 2,9 és 5,7 százalékos forgalomcsökkenést feltételez szekvenciálisan, illetve éves szinten, az eladásokból származó bevétel mindemellett 9,6 és 15,1 százalékos mértékben csökkent. Az elemzőcég szerint a visszaeséshez alapvetően négy tényező járult hozzá: a grafikus alrendszert már alapszinten is megizzasztó Vista kiskereskedelmi változatai, illetve az ezekkel ellátott PC-k csak idén januárban kerültek az üzletekbe, így a vásárlók az új operációs rendszer érkezéséig kivártak a bővítéssel, vagy az új PC beszerzésével. Szintúgy kivárásra késztette (illetve készteti most is) a felhasználók egy részét az AMD új nagyágyújának, az R600-nak a halasztgatása is, jóllehet ez esetben egy másik szegmens vásárlóiról van szó.

Az elemzőcég rámutat, hogy a G80-as grafikus processzorra épülő NVIDIA kártyák idő előtti megjelenése sem jött jól a gyártóknak, az új csúcsmodell ugyanis komoly árletörő hatást generált, mely ráadásul pont a legnagyobb árréssel kecsegtető csúcsszegmensben érvényesült leginkább. Végül a JPR tanulmánya megemlíti, hogy az alaplapi chipsetekbe integrált videovezérlők piacának erősödése is hozzájárult az önállóan értékesített bővítőkártyák forgalmának csökkenéséhez – ahogy az IGP-k egyre komplexebb megjelenítési feladatokkal képesek megbirkózni, többen inkább az integrált megoldásokat választják a bővítőkártya vásárlása helyett.

Bár a tavalyi év utolsó negyedévére tett előrejelzések végül nem igazolódtak be, a JPR továbbra is optimista a videokártyapiac jövőjét illetően. A stagnáló forgalmat idén fellendítheti a Vista terjedése, jóllehet az AMD kilátásai továbbra sem túl rózsásak a csúcsszegmensben, ahol még mindig sok a bizonytalan tényező az R600-zal kapcsolatban.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés