Hirdetés

Frissíti a VivoSticket az ASUS

A pendrájv méretű számítógép alapjai mondjuk nem változtak, így a sebesség jelentősebb növekedése sem valószínű.

Közel öt éve már, hogy az ASUS bemutatta a pendrájv méretű, HDMI csatlakozójával bármilyen képernyőhöz, projektorhoz, tévéhez csatlakoztatható VivoSticket, mely ugye az Intel 2015-ös Compute Stickjét vette alapul. Ez a készülék kapott most egy frissített változatot, mely egyelőre csak Japánban lesz elérhető – és az előzetes információkat böngészve nem is biztos, hogy sokakat sírásra kényszerítene, ha ez így is maradna, a gyártó ugyanis nem használta ki az elmúlt öt év technikai fejlődését.

Talán a legnagyobb csalódás, hogy az eredeti VivoStick TS10-hez hasonlóan most is az Atom X5-Z8350-et kapjuk majd (miközben ugye léteztek, léteznek Compute Stickek Core m3-6Y30-cal is), viszont a RAM és a háttértár méretét duplázták, így 4 GB memóriára és 64 GB eMMC-re számíthatunk. Szoftveres téren a Windows 10 Home helyett a Pro érkezik, marad a két USB Type-A és egy microUSB port (utóbbi a tápellátáshoz kell), a kombó audio ki- és bemenet és persze a HDMI 1.4b konnektor, mint a legfontosabb csatlakozó. Árról és érkezésről egyelőre nincs pontosabb információ.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Előzmények

Hirdetés