Hirdetés

A GlobalFoundries is gyárt majd APU-kat a konzolokba

Az új generációs Xbox One és PlayStation 4 startja jelentősebb problémáktól mentesnek mondható, viszont a termékekből nem készül annyi, amennyi igény mutatkozik rájuk. Persze jelentős hiány még nincs, így a termékek folyamatos szállításával feltölthetők a raktárak, de a következő évben már arra is gondolni kell, hogy a termékek még több országban lesznek elérhetőek. Éppen ezért több APU legyártását kéri a Sony és a Microsoft az AMD-től, ami a TSMC-n keresztül már igen nehézkes.

A vállalat éppen ezért a következő évben a GlobalFoundries 28 nm-es gyártósorait is igénybe veszi a Sony és a Microsoft új konzoljaihoz tervezett lapka gyártása szempontjából, így egészítve ki a tajvani bérgyártónál készült mennyiséget. Nem mellesleg az AMD számára a GlobalFoundries kedvezőbb alternatívának is számít, mivel jóval olcsóbban jutnak hozzá a megfelelő waferekhez, mint a TSMC-nél, így növelhetik az APU-k eladásából származó nyereséget. Persze a legfőbb szempont mindenképp a két nagy megrendelő igényeinek kielégítése anélkül, hogy ez az egész hátrányosan érintené a GPU-k és a nagyon alacsony fogyasztású SoC APU-k gyártását, amelyek továbbra is a TSMC műhelyében készülnek majd.

Információink szerint később a Samsung üzemeit is hasznosíthatják, de egyelőre a GlobalFoundries és a TSMC gyártókapacitása elegendőnek tűnik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés