Hirdetés

Visszahozná a szoftveresen frissíthető CPU-kat az Intel

Tizenegy éve már volt példa hasonlóra, de a koncepció akkor oltári nagyot bukott. Most viszont a Xeonok lehetnek célkeresztben.

Tizenegy év telt el azóta, hogy először írtunk az Intel, szoftveresen frissíthető CPU-kra vonatkozó tervéről. Ez a koncepció meg is valósult, csak bődületesen nagyot bukott a piacon, így a vállalat gyorsan ki is hátrált mögüle. Mára viszont újra felmerült ennek a gondolata, ugyanis az Intel GitHub oldalán megjelent egy olyan dokumentáció, amely az SDSi, vagyis a Software Defined Silicon képességet ecseteli.

A leírtakból világos, hogy az Intel most a Xeonokat veszi célkeresztbe, vagyis olyan területre fókuszál, ahol a szoftveresen frissíthető CPU-knak még van is értelme. A koncepció az lenne, hogy egy megvásárolt hardver nem feltétlenül tartalmazná az összes olyan funkciót, amit elméletben biztosítani tudna. Ezáltal az egyes ügyfelek a vásárlás után eldönthetnék, hogy mely képességekre van szükségük, és melyekre nem, így utólag az adott területen hasznos funkciókat szoftverlicenc keretében megvásárolnák az Inteltől, majd a kapott kóddal és szoftverrel aktiválnák azt a már működő CPU-kban.

Az aktiválható funkciók sokrétűek lehetnek, ez tényleg részletkérdés, de ilyen módon például kezelhető szoftveresen frissíthető formában mondjuk a Hyper-Threading, az AVX-512, vagy akár a gyorsítótárak kapacitása is. Az Intelnek csak annyit kell biztosítania, hogy minden CPU-t ellenőriznek a maximális funkcionalitásra, majd az egyes képességeket szoftveresen letiltják, hogy később feloldhatók legyenek.

Arra egyébként egyáltalán nincs garancia, hogy egy ilyen koncepció bejönne a célzott szegmensnek. Elméletben működőképesnek hangzik, meg is valósítható, de ha megnézzük az Intel fő konkurensét a szerverpiacon, akkor azt látjuk, hogy az AMD például a legolcsóbb szerverprocesszorokban is engedélyezi az adott hardver összes képességét, és pusztán a teljesítménnyel, illetve a fogyasztással játszanak a termékskála kialakításánál. Ez egy erőteljes felfogásbeli különbség a két vállalat között, viszont úgy néz ki, hogy az Intel nincs meggyőződve arról, hogy az AMD jó úton halad.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés