Hirdetés

Káosz és ködösítés a DX10-es kártyák csúcsszegmenségben

Ember legyen a talpán, aki képes bármilyen érdemi információt kihámozni az elkövetkezendő néhány hónapban érkező DirectX 10-kompatibilis csúcskategóriás videokártyákkal kapcsolatos hír- és pletykaáradatból. Az elmúlt pár hétben gyakorlatilag nem telt el úgy nap, hogy ne érkezett volna valamilyen új „hírmorzsa” az új nagyágyúkról, elsősorban persze az AMD rég várt R600-as GPU-jára épülő szörnyetegekről.

Big gun

Az R600-ra épülő csúcsmodellre csakugyan illik ez a jelző, az előzetes információk alapján ugyanis szinte biztosnak tűnik, hogy grandiózus méreteivel (a kártya OEM-változatának teljes hossza állítólag eléri majd a 31,5 centimétert) ez a kártya lesz az egyik legnagyobb PC-s bővítőkártya. Az AMD új üdvöskéjének lassú születését ugyanakkor a szokásosnál is nagyobb titkolózás és ködösítés övezi, a fejlesztői szakembergárda senkinek nem nyilatkozik a technikai részletekről, így jobbára csak következtetések és spekulációk keringenek szakmai berkekben.


Talán ilyen lesz a csúcsmodell OEM-változata
Forrás: OCWorkbench

Egyelőre azt sem tudni biztosan, hogyan nevezik majd az újdonságokat. Néhány nappal ezelőttig mindenki Radeon X2800-as típuscsaládot emlegetett az R600 kapcsán, ám a minap a korábban számos – meg nem erősített – információt elhintő VR-Zone weboldal (tőlük kerültek ki az első állítólagos képek is az újdonságról) biztos forrásra hivatkozva már azt állította, hogy az új kártyák a Radeon X2900-as típusnevet kapják.

Az oldal, amelyik túl sokat tudott

A lap egy tegnapi rövid hírében, bár konkrét részleteket továbbra sem árult el az új szériáról, azt mindenesetre előrevetítette, hogy az R6xx-as sorozatú GPU-kra épülő kártyákról korábban kiszivárgott információk (beleértve az árakat is) jelentős része téves és félrevezető. Így hirtelen meglehetősen kevés hitele lett az olykor komolyan beletrafáló The Inquirer összefoglalójának, mely négy Radeon 2800-as modellt emleget (Radeon X2800 XTX, Radeon X2800 XT, Radeon X2800 XL, Radeon X2800 GTO), plusz egy ikerprocesszoros megoldást (Radeon X2800 XTX2), melynek megvalósítási módjáról bevallottan elképzelése sincs az oldalnak.

A 80 nanométeres gyártástechnológiával készülő (ez ellenben egy biztos információ) grafikus processzorok órajele a pletykák szerint 750 és 840 MHz között alakul majd a különböző modelleken, a kártyákra GDDR3 és GDDR4 memóriák kerülnek, melyek 256-512 bites adatsínen csatlakoznak a GPU-hoz. Ha az információk igaznak bizonyulnak, az R600-alapú kártyákra minimum 256 MB, maximum akár 2 GB memória is kerülhet, a kereskedelmi forgalomba kerülő első csúcsmodellek azonban jó eséllyel 1 GB memóriát tartalmaznak majd.

A többi paraméterhez hasonlóan ellentmondásos információk érkeznek az új AMD csúcskártyák áramfogyasztásáról is. Az első hírek még a 300 wattot is elérő csúcsfogyasztásról szóltak, ez mostanra érdekes módon nagyjából 100 wattal mérséklődött. Azt sem tudni pontosan, milyen tápellátása lesz a kártyáknak: egyes képeken úgy tűnik, hogy két 6 tűs PCIe konnektorból kapja majd a plusz áramot a vezérlő, máshol az egyik 6 tűs csatlakozó helyén egy 8 tűs aljzatot látni.

A pletyka mint a marketing diadala

Végeredményben tehát az látszik, hogy az AMD-nek az utóbbi időben gyakorlatilag anélkül sikerült folyamatosan fenntartani az érdeklődést egy új, egyelőre nem is kapható terméke iránt, illetve anélkül sikerült nap mint nap a lapok címoldalára kerülnie, hogy akár egyetlen mondatnyi hivatalos információt is elárult volna új nagyágyújáról. Mindent összevetve alighanem egy gondosan megtervezett marketingstratégia megvalósítását láthatjuk most az AMD-nél, mely a jelek szerint tökéletesen be is válik a cégnek, hiszen sikerült elterelni a figyelmet az NVIDIA napokban megjelent új üdvöskéjéről, a GeForce 8800-as széria legolcsóbb típusáról.

A konkurencia azonban a jelek szerint visszavágni készül: már érkeznek az első hírek a 80 nanométeres gyártástechnológiával készülő G80-as processzorokat tartalmazó NVIDIA csúcskártyákról. Állítólag ezek közt is lesz egy ikerprocesszoros típus (ez lenne a GeForce 8950 GX2), a mostani csúcsmodell utódja pedig a GeForce 8900 GTX lehet.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés