Költséghatékony nyomtatópáros a Samsungtól
A monokróm lézerprinterek elegáns megjelenésűek és egyszerűen használhatók. – írta: ndavid, 2 éve
A Samsung bemutatta két új monokróm lézernyomtatóját, az ML-1660 és az ML-1665 típusjelzésű készüléket. Az új printerek helytakarékosabbak, mint a korábbi Samsung modellek, sőt a legkisebbek a piacon, tehát ideálisak a kisebb munkakörnyezetekben is. Megjelenésük stílusos, elegáns fekete borítással rendelkeznek. Ehhez a modern külsőhöz a kimeneti tálca kialakítása is hozzájárul, aminek a borítása a zajszint csökkentését is elősegíti. A készülékek nyomtatási sebessége eléri a 16 lap/percet, az első oldal nyomtatási ideje pedig kevesebb, mint 8,5 másodperc.
Az új nyomtatók intuitív nyomtatást nyújtanak a felhasználóknak, a termékek egyes funkciói egyetlen gombnyomással is elérhetők, ezzel is egyszerűsítve a mindennapi használatot. A Print Screen gombbal például könnyen kinyomtatható a számítógép képernyőjén látható tartalom. A bekapcsológombot a szokásos helyéről, a nyomtató hátsó részéről az elejére költöztették, így könnyítve meg az üzembehelyezést. Ezzel a felhasználókat is ösztönzik a környezettudatos viselkedésre, mivel a cég arra biztatja vásárlóit, hogy inkább kapcsolják ki a nyomtatókat, amikor nem használják azokat. Ugyanis készenléti módban 10 wattot, kikapcsolt állapotban viszont csupán 0,45 wattot fogyasztanak a printerek.
Az ML-1660-as és ML-1665-ös gépek 2.0-s USB porton csatlakoznak a számítógéphez, 8 MB memóriával rendelkeznek, a bennük található fekete toner pedig 1500 oldal teljesítményű. A mellékelt AnyWeb Print szoftverrel a kiválasztott weboldalakról csak a kívánt tartalom nyomtatható ki a teljes oldal helyett, ezzel is kímélve a tonert és visszafogva a papírfogyasztást. A két új Samsung az év második negyedévétől lesz elérhető Európában, így hazánkban is.
Azóta történt
Gyors A4-es nyomtatók az OKI-tól
Takarékos Samsung és Brother nyomtatók
Megérkeztek az OKI új, C800-as sorozatú A3-as nyomtatói
Féltucat új nyomtató az Epsontól
Gyors mono LED-es nyomtatók az OKI-tól
Költséghatékony nyomtatók az Epsontól
A Xerox lézernyomtatókkal, míg a Ricoh digitális másolóval állt elő
Temérdek nyomtatót dob piacra a Samsung
Előzmények
CES 2010: teljes 3D rendszert mutatott be a Samsung
Költséghatékony színes lézerprinterekkel bővíti kínálatát a Samsung
Hazánkban is megjelent a Brother új irodai mindenese
IFA 2009: termékáradat Samsung módra
-
Szupergyors Samsung
A Samsung legújabb, csúcskategóriás színes lézernyomtatóját teszteltük, amely beépített duplex egységgel rendelkezik és hálózatra is köthető.

![Samsung ML-1665 [+] Samsung ML-1665 [+]](/dl/cnt/2010-02/57420/p_ml-1665_front_s.jpg)
![Samsung ML-1665 [+] Samsung ML-1665 [+]](/dl/cnt/2010-02/57420/p_ml-1665_r45_s.jpg)
![Samsung ML-1660 [+] Samsung ML-1660 [+]](/dl/cnt/2010-02/57420/samsung_ml1660_top_s.jpg)
