CES 2024: továbbra is bízik a Micro LED tévékben a Samsung

A vállalat bejelentette, hogy idén már tényleg érkezik egy kisebb modell.

Évekkel ezelőtt több nagy cég is színre lépett a Micro LED képalkotási technológiára épülő megjelenítőjével. Akkor arról beszéltek, hogy hamarosan érkezhetnek az ilyen tévék, és az eljárás méltó vetélytársa lehet az OLED-nek, illetve az LCD-alapú megoldásoknak.


[+]

Ebből sajnos nem sok valósult meg, de ennek ellenére még mindig vannak, akik bíznak a Micro LED technológiában. A TCL is bemutatott egy ilyen modellt, ugyanakkor a prímet a Samsung viszi, amely cég kőkeményen demonstrálta mindezt a CES 2024 kiállításon.

A dél-koreai óriás több modellt is kiállított, és ezek már külsőre is olyanok, mint egy hagyományos tévé. A cég munkatársai azt is elárulták, hogy 2024-ben biztosan piacra kerül a jelenlegi legkisebb, 76 hüvelykes képátlóval bíró modell. Igaz, az árát nem árulták el, és jó eséllyel meglehetősen drága lesz.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés