Beleugrott a gyártástechnológiák átnevezőversenyébe a Samsung

Az SF3 mostantól SF2 node néven jön, így a 2 lett az új 3 nanométer.

Még a 2021-es esztendőben írtunk arról, hogy az Intel átnevezi a gyártástechnológiáit, amelyekből végérvényesen eltüntették a nanométerre vonatkozó jelzést, így gyakorlatilag teljesen tetszőleges számot írnak az egyes node-okhoz. A döntés által keletkező mögöttes problémákról már az említett év nyarán írtunk, megemlítve azt, hogy idővel a konkurensnek számító Samsung és TSMC is beléphet az átnevezőversenybe.

Sajnos eljött az alkalom, amikor ez már nem csak lehetőség, hanem valóság, ugyanis a ZDNet riportja szerint a Samsung a második generációs 3 nm-es eljárásra mostantól 2 nm-esként hivatkozik. Konkrétan az SF3 node SF2 néven fut tovább, miközben a háttérben nem változtak meg a specifikációi, sőt, az elérhetősége továbbra is az idei év második felére van időzítve.

Bár a Samsung hivatalosan nem kommentálta az esetet, egy ilyen lépést a marketing indokolhat csak, ahogy az Intel esetében is főleg a kisebb szám erőltetése volt a kulcstényező. Ettől az SF2 továbbra is 3 nm-es osztályú node, tehát a technológiai háttér megmaradt, noha kapott egy jó adag cukormázat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés