Hirdetés

A Samsung megkezdte az iparág első ePoP memóriájának tömeggyártását

A Samsung bejelentette, hogy elkészült az iparág első ePoP memóriája, amely egy tokozásban egyesíti a rendszermemóriát és az adattárolásra szolgáló memóriát. Ennek a megoldásnak az előnye, hogy számottevően csökkenti a csúcskategóriás okostelefonok platformdizájnjának helyigényét, ugyanis eddig SoC mellé szükség volt egy eMMC lapkára, amely már két tokozást jelent, és ez az ultramobil eszközök szintjén viszonylag méretes alaplapot igényel.

A Samsung újdonsága mindössze egyetlen tokozásba zsúfolja bele az LPDDR3 és az eMMC lapkát a szükséges vezérlőkkel együtt.

A vállalat újdonsága első körben 3 GB-nyi LPDDR3 szabványú rendszermemóriát és 32 GB-nyi eMMC adattárolót kínál. A rendszermemória 1866 MHz-es effektív órajelen üzemel és 64 bites buszon lehet az adott rendszerchiphez kötni.

Az ePoP memória mérete megegyezik a hagyományos PoP megoldások kiterjedésével, így 15 x 15 mm-es megoldásról van szó. Ezt természetesen lehet magára a rendszerchipre is helyezni, így az alaplapot csak az adott SoC tokozásával járó területhez kell tervezni. Ezzel biztosan megspórolható a 11,5 x 13 mm-es eMMC lapkák által igényelt terület, sőt egy picivel több is, mivel a nyomtatott áramköri lap komplexitása csökken. A felszabaduló helyet el lehet költeni akár nagyobb akkumulátorra is.

Maga a koncepció egyébként nem akkora újdonság a Samsung berkein belül, mivel a vállalat a hordozható eszközökbe már kínál hasonló, bár jóval lassabb és kisebb megoldásokat. Ilyen teljesítmény és kapacitás mellett viszont valóban egy igen hasznos megoldásról beszélünk, amit valószínűleg számos csúcskategóriás okostelefonban láthatunk majd.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés