Samsung notebook blog: ATIV Book 9 Lite, részben egyedi APU-val

Az idei IFA-n a Samsung Book 9 notebooksorozat nemrégiben beharangozott Lite változatát is kézbe vehettük a Book 9 Plus után, amiről korábbi bejegyzésünkben már részletesen értekeztünk. Ám míg a 9 Plus a hagyományos Intel Ultrabook vérvonalat képviseli, addig a 13,3"-es Lite AMD Temash SoC APU-val érkezik. Míg az első információk az AMD A6-5200-at rebesgették, később kiderült, hogy valójában az A6-1450 egyedi módosításokkal rendelkező kiadásával álltak elő. Hogy ez nagyjából mit jelent, azt egy korábbi bejegyzésünkben részletesen kifejtettük.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

A Samsung éppen ezért a paraméterek között csak annyit tüntetett fel, hogy "Quad-Core", de semmi többet, aminek tehát az az oka, hogy nem a létező palettáról választottak egy olyan központi egységet, amit bárki más megvásárolhat – vagy legalábbis nincs hír arról, hogy más is hasonlóban gondolkodna. Az IFA-n arról nem kaptunk felvilágosítást, hogy pontosan miként is befolyásolják majd a teljesítményt ezek a módosítások, vagy hogy mennyivel lesz magasabb az IGP órajele. Értelemszerűen egy kiállításon ezeket nem lehet tesztelni, pedig ez lett volna az egyik legfontosabb a hardcore felhasználóknak a géppel kapcsolatban, de senki sem marad információ nélkül. A notebook ugyanis már tesztlabor asztalán pörög, ez alapján elárulhatjuk, hogy a Samsung csavart egyet a az APU-n, ezáltal nagyobb teljesítménnyel számolhatunk, mint az alap AMD A6-1450-es SoC APU esetében, ellenben a fogyasztás is igen jól alakul, de a tesztek befejezéséig nem bocsátkoznánk részletekbe.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Amit viszont már ott kint meg lehetett állapítani, hogy a külsőre igen kellemes jelenség a "9 Lite", ráadásul a fehér mellett lesz belőle a Plus variánshoz hasonló színű is. A formavilág a második generációs Series 9-es notebookot idézi, csupán kevesebb extra nélkül (a ház műanyag, nincs krómozott él és touchpad keret sem, példának okáért) és vastagabb kivitelben. A zsanér megoldás is hasonló, de a Lite esetében a kijelző már teljesen kinyitható.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Visszatérve picit a hardveres paraméterekre: az említett APU mellett 4 GB RAM és 128 GB SSD lesz fellelhető. A kijelző tekintetében az összeállítás nem túl erős, noha lesz érintős és nem érintős változat. Az 1366x768 pixeles felbontás 13,3"-en akár elfogadható is lehetne, de a TN+film panel miatt kicsit jobban vérzik a szívünk, szívesebben láttunk volna egyet a jóféle PLS panelek közül. Optikai meghajtó nincs, legfeljebb külső, USB-n csatlakoztatható egység. Egyébként USB-ből 1-1 darab 2.0-s és 3.0-s port kapott helyet, továbbá van kártyaolvasó, IEEE 802.11b/g/n-es Wi-Fi és Bluetooth 4.0-s vezérlő, integrált HD webkamera és mikrofon, micro HDMI kimenet és adapterrel Gigabit Ethernet is.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Annyi már bizonyos, hogy a Samsung ATIV Book 9 Lite kijelzőtől függően 200-230 000 forint körül elérhető a boltokban.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés