Samsung notebook blog: kezünkben az ATIV Book 9 Lite (videó)

Egy ideje már elérhető a hazai boltokban a Samsung 13,3 hüvelykes elit Ultrabookjának, az ATIV Book 9-nek az egyszerűsített, "Light" verziója, ami valójában AMD processzora miatt nem is Ultrabook. Az USAnotebook laptopmintabolt révén egy példány nálunk is landolt belőle, így lehetőségünk nyílt az IFA után még közelebből is megismerkedni a géppel.

Véleményünk szerint (bár ez szubjektív) kár, hogy egyelőre csak fehérben érhető el a Lite, a fekete sok szempontból praktikusabb, és minden bizonnyal szélesebb vásárlóközönséget szólít meg. A fedél egyébként fényes műanyag, a gép többi része – nem érintésérzékeny példányunknál a képernyő is – matt. Elsőre olyan érzésünk volt, hogy a gép mindjárt eltörik, annyira könnyű (1,44 kg) és vékony (16,9 mm), de a gépház meglepően egyben van, láttunk már sokkal jobban horpadó, fémburkolatú, drága Ultrabookot is.


[+]

Persze, az ATIV Book 9 Lite sem olyan olcsó, sőt a kétszázezer forintos (érintőképernyővel 230 000 Ft) ár magasnak is tűnhet, hiszen ennyiért már Intel processzorral szerelt konkurens is kapható. Igen ám, de nem 128 GB-os SSD-vel, és ebbe az árba Intel oldalon többnyire a Windows 8 sem fér bele. Egyelőre nem lőnénk le a poént, hogy a Samsung igényei szerint átszabott AMD A6-1450-ös APU (négy CPU mag, legfeljebb 1,4 GHz-en és 128 számolóegységes IGP) mire képes, ez majd rövidesen megjelenő cikkünkből kiderül. Annyit mondanánk csak, hogy határozottan meg voltunk elégedve a tudásával és összességében az ATIV Book 9 Lite-tal is. Csak ne lenne annyira fehér...

Azóta történt

Előzmények