Samung notebook blog: mi várható Samsung Series NotePC fronton?

Két nappal ezelőtt írtuk meg a Samsung Series notebookok érkezésével kapcsolatos híreket, de a Series 2, 4 és 6 csak az üzleti család kínálatát fedik le. A hírben azt írtuk, hogy a többi kategóriába szánt, új NotePC-k (mely elnevezés a Samsungnál a notebook és netbook PC-ket egyaránt lefedi) még csak ezt követően fognak érkezni. Azt is megírtuk, illetve egy korábbi, szintén Samsung notePC-k nevezéktanával foglalkozó bejegyzésünkben is említettük, hogy az új gépekkel a számozási rendszer is megváltozik. Ez késztetett bennünket arra, hogy kicsit jobban körbejárjuk az új jövevények számozási sémáját, de a kutatás „úgymond” nem várt eredményekkel is járt, aminek következtében félig-meddig fény derült arra, hogy még milyen gépek megjelenésére számíthatunk az év folyamán – természetesen részletes specifikációk nélkül.

Először lássuk az elnevezéseket! A jelenleg használt számozást egy korábbi írásban ismertettük, de most álljon itt még egyszer, hogy könnyebben összehasonlítható legyen az új rendszerrel.

 alt=

Az új elnevezések az alábbi táblázat szerint módosulnak:

Az összehasonlításból azonnal kiderül, hogy az eddig parlagon hagyott harmadik cella mostantól jelentéssel bír, méghozzá ez jelzi a szériát – tehát amikor arról írunk, hogy Series 2 vagy 5, akkor valójában erről a számról beszélünk. Az alábbi táblázatban összefoglaltuk, hogy mely számok mit jelentenek majd pontosan. Érdemes megfigyelni, hogy a netbookok számozása mostantól nem tér el jelentősen a notebookokétól, csupán kapnak egy „N” végződést. Ez a táblázat azért is különösen fontos, mert ebből azt is megtudhatjuk, hogy nagyjából milyen gépek megjelenésére számíthatunk az elkövetkező időszakban.

Széria Notebook Netbook Üzleti (B2B)
Prémium 900X - 800B
Mobil-pro 700M 700N 600B
Nagyteljesítményű 500P 510N 400B
Divatos 500S 500N 200B
Mindenes 300R 310N
Kedvező
ár/teljesítmény
300V / 305V AMD) 300N
300E / 305E (AMD)

A széria után álló betűk nagyrészt a felszereltségre, egyes esetekben pedig a szérián belüli pozícióra (például B, mint üzleti vagy N, mint netbook) utalnak.

NotePC utótagok
Funkciók Azonosító
Prémium X eXtreme
Játék G Gaming
Mobil-professzionális M Mobile
Divatos S Style
Nagyteljesítményű P Performance
Ár/teljesítmény R all-Round
Többfunkciós V Versatile
Alacsony árfekvésű E Essential
Netbook N Netbook
Üzleti (B2B) B Business

A kijelző méretéről mostantól nem a típusszám legelső számjegye ad konkrét információt (hiszen az most a szériát jelzi), így ezt az adatot hátrébb száműzték.

Kijelzőméret NP500P5A-S01UK
Méret 8,x" 10,x" 12,x" 13,x" 14,x" 15,x" 17,x" 19,x"
Azonosító Eight 0 2 3 4 5 7 9

A gépre telepített vagy hozzá mellékelt operációs rendszer meglétéről eddig is kaphattunk némi információt, ami kicsit kaotikussá vált időközben az újabb gépek érkezésének köszönhetően, de az új számozási rendszer kiküszöböli ezt a csorbát és egy külön betű fogja jelezni az operációs rendszer pontos típusát. Mivel ezek a gépek javarészt még nem kaphatók, a betűk pontos jelentésére csak később – valószínűleg a gépek megjelenésekor – fog fény derülni.

Generáció és OS NP500P5A-S01UK
  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
Windows A B C D E F G H J K
DOS - Linux Z Y X W V T S R Q P

A grafikus kártyák, ahogy eddig is, külön megjelölést kapnak, azonban a betűkből várhatóan nem csak az derül ki, hogy integrált vagy különálló egységgel van dolgunk, hanem a pontos típusra is utalást tesz. Akárcsak az operációs rendszernél, egyelőre itt sincsenek pontos információk a betűk jelentéséről.

Grafikus kártya NP500P5A-S01UK
  1. változat 2. változat 3. változat 4. változat
Belső A B C D
Külső S T U V

Azóta történt

Előzmények