Hirdetés

Szivárognak az adatok az új GPU-król

Bár a VGA-piac most eléggé csendes, ez nem jelenti azt, hogy az AMD és az NVIDIA a háttérben nem készíti az új szörnyetegeket. Erre már a SiSoftware adatbázisa is ad némi utalást, amely ebből a szempontból nagyon megbízhatónak számít, hiszen a Tonga és a GM204 kódnevű fejlesztésekről is pontos adatokat közölt még a megjelenés előtt.

Az AMD kapcsán már korábban is szóba került, hogy a Tonga mellett egy másik GPU-n is munkálkodnak, amely a GCN V.I. architektúrát használja. Erre vonatkozóan a Synapse Design egyik előadása szolgáltatott némi bizonyítékot, hiszen a vállalat jelezte, hogy egy 350 mm²-es GPU mellett egy 500 mm²-es megoldáson is dolgoznak. Előbbi nyilván a Tonga lett, amely Radeon R9 285 néven már be is mutatkozott, de az utóbbiról semmi adat nem volt eddig.

Kósza pletykák már voltak arról, hogy az új GPU kódneve Fiji, ami úgy tűnik igaz lehet, és a SiSoftware adatbázisában az újdonság meg is jelent. Innen leolvasható, hogy a friss lapkába 64 CU kerül, vagyis összesen 4096 shader részelem lesz benne. Ennél érdekesebb a 4096 bites memóriabusz, ami úgy néz ki, hogy a Hynix HBM fejlesztéséhez köthető.

A HBM-ben lehet logika, ugyanis a Hynix egy évvel korábban úgy döntött, hogy kizárólag az AMD-vel fejezi be a HBM fejlesztését, ami egy kétélű fegyver volt. A memóriagyártó úgy látta jónak, ha a többi érdeklődőt pihenőre teszik, és a fejlesztések felgyorsítása érdekében csak az AMD-re koncentrálnak, majd később a többi gyártó a már kész terméket rendelheti. Ebből kifolyólag elképzelhető, hogy az AMD-nél már jól működik a HBM, hiszen a memória első generációs verzióját már szállítja a Hynix, de sok megrendelőjük nem lehet, hiszen az AMD-n kívül senkinek nincsenek még konkrét adatai az implementálásra vonatkozóan. Ezért is kétélű fegyver egy partnert kiemelni, mert a HBM fejlesztését ugyan gyorsan befejezték, tehát a koncepció elérte a célját, de most meg nincs kinek eladni, ha az AMD-t nem vesszük számításba.

Egy HBM memória egyébként 1024 bites interfészen kapcsolódik az adott lapkához, tehát a 4096 bit négy HBM memóriával jön ki. Ezután kérdés, hogy milyen típusú memóriáról van szó, mivel ettől függően a memória-sávszélesség lehet másodpercenként fél, vagy egy terabájt közelében. Valószínűleg előbbire van nagyobb esély, mivel a Hynix jelenleg a 2 GB-os HBM-et szállítja, ami 1024 biten másodpercenként 128 GB-os adatátvitelre képes. Ez 8 GB-os kártyát eredményezne fél terabájt/másodperces adatátviteli teljesítménnyel.

Az NVIDIA oldaláról egy GM200-as lapkát vár a piac, amelyre vonatkozóan szintén feltűnt pár bejegyzés a SiSoftware adatbázisában. Ennek értelmében 24 darab SMM található benne, ami 3072 CUDA magot eredményez, továbbá az L2 gyorsítótár mérete 3 MB lesz. A 384 bites memóriabuszhoz 12 GB-nyi memória kapcsolódik, ami reálisnak tűnik.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ezeket a termékeket mikor mutatják be, és a feltüntetett órajeleket sem érdemes készpénznek venni, hiszen ezek a megjelenésig még változhatnak. Valószínűleg idén már egyik terméket sem látjuk, de a következő év első felében kiadásra kerülhetnek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés