Hirdetés

Új okostévé rendszerrel ellátott tévék jönnek Európába

Az Xperi által fejlesztett TiVO OS platform állítólag nagy szabadságot biztosít a partnereknek, és keresni is lehet vele.

Ha valaki nem akar saját okostévé rendszert fejleszteni a televízióihoz, annak több megoldás áll a rendelkezésére. Választhatja a Google által fejlesztett Android TV vagy Google TV platformokat, illetve fordulhat a Rokuhoz is. A közelmúltban a Xperi nevű cég azt jelentette be, hogy kifejlesztett egy saját rendszert, amellyel a tévégyártókat célozzák meg.


[+]

A TiVO OS-ről az Xperi azt állítja, hogy minden korábbinál nagyobb függetlenséget biztosít a partnereknek. Tehát, ha minden igaz, akkor nem kell ragaszkodni a fejlesztő által kijelölt alkalmazásokhoz, hanem el lehet dönteni, hogy például milyen applikációk legyenek a készülékre telepítve gyárilag. Emellett az érintetteknek módjuk nyílik arra, hogy az általuk kiválasztott alkalmazások kerüljenek például az ajánlóba. Ez egyben azt is jelenti, hogy a cégek saját maguk is értékesíthetik a szponzorációs felületeket, így bevételhez juthatnak ily módon, ami nyilván komolyan felkeltheti az érdeklődést a platform iránt.

Jon Kirchner, az Xperi elnöke ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a felméréseik szerint az az okostévék piacának csaknem 40%-a keres egy valóban független platformot, tehát abszolút van létjogosultsága a TiVO OS-nek. Az első ilyen okostévé rendszerrel megtámogatott televíziók már 2023-ban felbukkannak Európában, hiszen az Xperi megállapodott a Vestellel, a hatalmas török gyártóval. Ez a cég Magyarországon is jelen van néhány márkával, így jó eséllyel nálunk is lehet majd találkozni az új TiVO OS okostévé rendszerrel.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés