Hirdetés
-
Színészek hangjait lopta el egy AI-cég
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
-
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
-
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
-
PROHARDVER!
ATi Radeon HD 5750 / 5770 / 6750 / 6770
Új hozzászólás Aktív témák
-
nfsu17
veterán
Elnézést kérek mindenkitől, akinek múltkor azt mondtam, hogy 9.11-el is előjött a szürkehalál.
Pontosítanám a dolgot:
Utána olvastam a Crysis topikban és az emberek nagy százalékának az utolsó hadihajós pályán a Crysisnek nem tetszik a win7+dx10 párosítás, mert mindig kifagy. Ezért ott dx9-ben célszerű menni.
Gyanús volt nekem is, hogy majdnem 100 óra játék alatt nem volt semmi gond, majd azon az egy pályán ugyanazon a ponton 5 percen belül 2x is előjött a fagyás. Bár nem sima fagyás volt, hanem az az úgynevezett szürkehalál, amit már láttam korábban jutub videón is.Szóval azóta már újabb jópár órát Grid-eztem, Crysis-oztam az első pályán és semmi fagyás.
Valóban az utolsó pálya ami "kiakasztó".
Szóval elnézést, vkiket emiatt megzavartam.
-
sNORh
addikt
re..
még telepitgetek, de eddig winbe böngészésnél(láttam másnál itt is előjön) eddig semmi csík, bug
most teszem a gameket, majd ott elválik
közbe rájöttem hogy a Sapphire oldaláról leszenvedett 10-20k/s driver ugyan az mint az atiról szedett, csak bevolt csomagolva a szemetek, aszittem valami zafír edisönAz önbizalom egyszerűen az a nyugodt, magabiztos állapot,ami pofára esés előtt eltölti az embert. "bár a két legismertebb tesztprogram, a Prime95, meg a world of warcraft hiba nélkül lefut" xD by Soni84
-
mleslie
tag
Na regiztem és rendeltem én is egyet!
Ha ennyiért van kiírva az ára, akkor ennyiért is kell adniuk.
TESCO-ban nemegyszer volt már ilyen, és mindig szó nélkül blokkolták, ahogy megemlítettem a fogyasztóvédelmet.
Ha őket belekeverik, akkor még jól meg is büntetik a cégüket.
Azért egy screenshotot én is csináltam, mert a bizonyításhoz szükség lehet rá!Egyébként netes vásárlásnál 8 napon belül indoklás nélkül visszaküldhetjük a cuccot, ha trükköznének és valami mást próbálnának kiküldeni!
-
mleslie
tag
válasz sp@rtan #6555 üzenetére
Nézzétek csak meg milyen státuszok vannak! Fogadjunk, hogy az utólsóval fognak kezdeni!
Státuszok jelentése:
- Fügőbben lévő: a termék PC Parts-os visszaigazolásra vár, a megadott érkezési időpont csak tájékoztató jellegű.
- Visszaigazolt: a termék a megadott időpontban érkezik be, melyet automatikusan elfogadotnak tekintünk.
- Visszamondott: a terméksor végén található ikonra mozgatva az egeret megtudhatja a visszamondás okát. --> Természetesen ha megteszik, akkor azonnal lehet keresni a fogyasztóvédelmet, hiszen például regisztráltunk a jó ajánlatuk miatt, így az adatainkat megszerezték az ajánlatot meg visszamondták! ;-) -
Killer01
őstag
Én is rendeltem
Szerintem ebből nem lesz semmi, odaírták hogy "folyamatosan ellenőrizze az árakat" -
darál0w
Jómunkásember
nahát, már várom a fejleményeket
Aki viszkető seggel fekszik, az büdös ujjal ébred... :]
-
Killer01
őstag
-
mleslie
tag
Tessék itt egy kis info: http://torvenyeswebaruhaz.com/img/torvenyeswebaruhaz/webaruhaz_torveny.pdf
Most nincs időm átolvasni, de valaki belenézhetne, hogy leírja-e ezt az esetet!
-
titán
Valóban. Azonban bejelentik, hogy nincs raktáron, és levan a gond
P.S. én is rendeltem
edit: Azonban ha elbénázzák, és azt mondják, hogy téves ár, akkor bingó, nyert ügy
[ Szerkesztve ]
evDirect villanyautós töltőhálózat
-
kriszbon
őstag
"Azonban ha elbénázzák, és azt mondják, hogy téves ár, akkor bingó, nyert ügy"
Ezt nem egészen értem, esetleg bővebben lehetne?Mindörökké az első tökösebb gépem 4S akkuval: https://www.youtube.com/watch?v=ryVAamO5QpI (a többit már magam építettem kicsit jobbra) Netuddki, valahol a térben és időben! Vazze eltévedtem! Valaki?? Segitsééééééég!!
-
sNORh
addikt
mostjöttem rá nemtom h de dx9-ben ment az mw2, de oh most eldobom az agyam annyiraszép..
minyá felteszem a BC2-t 11-be milyenAz önbizalom egyszerűen az a nyugodt, magabiztos állapot,ami pofára esés előtt eltölti az embert. "bár a két legismertebb tesztprogram, a Prime95, meg a world of warcraft hiba nélkül lefut" xD by Soni84
-
sNORh
addikt
van betakulcsom, ez csak multi sajna.. csak kulcsal lehet kipróbálni
Az önbizalom egyszerűen az a nyugodt, magabiztos állapot,ami pofára esés előtt eltölti az embert. "bár a két legismertebb tesztprogram, a Prime95, meg a world of warcraft hiba nélkül lefut" xD by Soni84
-
Geffry
aktív tag
Bogarásztam a topicot de nem tudtam rálelni a válaszra (lehet hogy csak rossz keresőszavakat használtam) szóval a nagy kérdés:
Talált már valaki valami használható hűtőt 5770-re? Olyat ami elbír vele csendesebb ventivel?
Az Asus féle rezesbanda egyik tagja került a birtokomba ("CuCore" = cukor) és szó se róla, ütős kis hűtője van, de két évnyi AC S1 után kicsit zúgós.
Az S1-et kipróbáltam... nos, szűkös:És ami a legrosszabb, hogy nem is igazán hűt 2db kaze jyu slim-el szinte semmit nem ér, azontúl volt itthon ilyen 3fokozatos Antec-em, ami minimum fordulaton halk, de kb az originál ref hűtő teljesítményét hozza, míg magasabb fordulaton már semmi különbség nem hallható a gyárihoz képest...
[ Szerkesztve ]
A PH-n mindenki mindig jobban tudja. Fél óra Google keresés után...
-
hétalvó
addikt
a legtobb hazban ilyen, a slim ventiket nem tartom sokra, tegyel ra rendes 12-est pl arctic-ot, 1 eleg boven, a szabalyzas mar nehezebb kerdes.
en a prociventi melle szoktam kotni parhuzamosan, igy ha no a prociterheles, akkor a vga is jobban hul es azt mar lehet szabalyozni pl a vcore-al vagy valami kis progival mint az et6.
ha valaki tud atalakitot szoljon 5770-hez, venticsati to pwm venti.
ha jol latom kiutne a hagkartyadat akkor mar pont mint nalam, ez ilyen esetleg slim-bol 10cm+12cm egymas melle, 12+8 biztos elfer, ki kellene probalni.
[ Szerkesztve ]
https://drive.google.com/file/d/1PaO_rKpCcAc7h7-HJCCqz8rbWeJlRSDz/view?usp=drivesdk
-
Geffry
aktív tag
válasz hétalvó #6575 üzenetére
A kép csalóka a szög miatt, a hangkari még messze van, de akár mehetne még egyel lejjebb. 12essel mint írtam próbáltam, igaz hogy annak molex csatija van és csak egy kis szabályozó bisz-baszal tudom low-med-high-ra állítani, de egyelőre az a tapasztalatom vele hogy max fordulaton is csak alig ér többet az S1 mint a gyári, ellenben a hang probléma (ami miatt a cserén gondolkozom) még mindig megvan... persze a szabályozós gondolat nem rossz... de ennyi erővel azt is tehetem hogy rázúzok valami S-flex-et vagy tudomisén mit a gyári bordára és kész.
A slim ventiknek amúgy szvsz van létjogosultságuk, csak nem itt. Anno 4830ra egy is elég volt S1-el.
[ Szerkesztve ]
A PH-n mindenki mindig jobban tudja. Fél óra Google keresés után...
-
aram01
nagyúr
játszott már valaki a dirt2 teljes/demo-val támogatja a kormányokat? mert akkor leszedem hogy teszteljem a kártyát dx11-be
Isten jól sikerült alkotása vagyok, elvégre rögtön bőrkötésben adott ki...
-
bundaska
aktív tag
Nekem egy olyan kérdésem lenne, ha rámegy az S1 akkor a Twin Turbo is rámenne egy Sapphire 5770 Vapor-x verzsönre, vagy azon tényleg felesleges lecserélni, akkor már érdemesebb a ref. hűtőset venni és arra rárakni??
Köszi előre is!Az élet egy szar játék, de a grafikája nagyon ott van! - !!
-
hétalvó
addikt
alulfeszelve 1.0V-on az 5770-em 400rpm-en egy arctic 12-es pwm-el fank alatt 75 fok, nem jo ertek? ha nem vagy a kozeleben akkor ott valami nem jo en atpasztaznam ujra...
akkor mar inkabb egy 800-as coolink-et az csak 2k.
[ Szerkesztve ]
https://drive.google.com/file/d/1PaO_rKpCcAc7h7-HJCCqz8rbWeJlRSDz/view?usp=drivesdk
-
-
Geffry
aktív tag
válasz bundaska #6579 üzenetére
Hú... nehéz kérdés. Alapjáraton úgy tudom hogy a referencia kialakítású nyákra nem passzol az S1 mert valahol túllóg. A képen látszik hogy az én non-ref verzióm se idális talapzat neki mert eléggé túllóg, noha szerencsére elég nagy a házam...
Persze azt is jó lenne tudni hogy az a bizonyos kari milyen zajszintet produkál meg persze mennyire hűt.És itt elérkezek hétalvó kollega hsz-éhez:
Ezekszerint nekem utána kellene néznem annak hogy mik az elfogadható hőfokok sajnos én ilyen finnyagép vagyok és 70 körül már rosszalló tekinteteket szórok. De ha a nagyközönség szerint ~75 még elfogadható, akkor megfontolom még egy jól szabályozható nagyobb venti ötletét, bár az hogy a borda éppencsak befér, továbbra is negatív tényező. Ezért is kérdeztem hogy valaki próbált-e már valami mást S1-en kívül? A thermalright féle megoldások netán? Vagy legendás auras? Bármi ami az ellenkező irányba lóg? mert nekem ott van némi hely még.
[ Szerkesztve ]
A PH-n mindenki mindig jobban tudja. Fél óra Google keresés után...
-
liqquid
tag
Na sikerült az MSI Afterburnerrel feltuningolni a legkisebb 5750es párosomat amik sapphire 512 megásak. Órajelet feltoltam 870-re a memó órajelét pedig sikerült 1300 fölé is emelnem, alap hűtéssel és teljesen stabilan, volt hogy 1400on is működött de ott lépett fel néhol képi gond így azt visszaább vettem, azért azt mondhatom, hogy sztem ez nem semmi , főleg azt nézve h a legolcsóbb fajta, sztem nagyon megérte, csak ajánlani tudom mindenkinek! Sapphire4eva
-
werszomjas
őstag
Nekem eddig semmi csíkos vagy bármilyen halál.
Egy Vapor-X em van, semmi tuning, a vele kapott CD-t tettem fel.
Igaz nem régóta van meg, néhány napja.Pedig az előbb vagy 3órát COD-oztam, max hőmérsékel 63°C volt, az sztem barátságos.
De nem fagyott egyszer sem, remélem így is marad (koppkopp)üdv
-
Killer01
őstag
A zalman vf 700 Cu feltehető ezekre a karikra? Vagy egyáltalán érdemes-e feltenni a gyári hűtés helyett....
-
1hijjanhusz
senior tag
Üdv Urak!
Az Asus melyik 5770 karijaira válallja az 1.4v-t?lúzer sport club/ A pohár már félig van.
-
#49155328
törölt tag
válasz 1hijjanhusz #6589 üzenetére
Ezt most hogy érted
-
bundaska
aktív tag
Igen, most, hogy ismételten megnéztem a fényképet, tényleg elég hülye helyen van a "közepe" ahova felszereled a hűtést Megnézem a Vapor-X-nek is milyen, ha ilyen, akkor eladásra szorul a jó kis halk Twin Turbo, ha megveszem az 5770-et Bár még van esély a halk videokarira, az Accelero L2 Pro is állítólag halk, és viszonylag jól is hűt (de a Twin Turboval nem akarom összehasonlítani)!!
[ Szerkesztve ]
Az élet egy szar játék, de a grafikája nagyon ott van! - !!
-
hétalvó
addikt
azért a csendnek ára van és a fizika szabályait nem lehet áthágni. az accelero az egyik legolcsóbb hűtő, birkózni kell vele.
Az a Twin Turbo lehet rámenne az msi 5770-re? mert akkor lesz egy eladó accelero-m
lehet veszek blöffre egyet.[ Szerkesztve ]
https://drive.google.com/file/d/1PaO_rKpCcAc7h7-HJCCqz8rbWeJlRSDz/view?usp=drivesdk
-
ZBO
tag
A köv. problémára szeretnék megoldást:
A filmet átküldöm a TV-re a kép felső harmadában csikozódás van, amint egy kicsit mozgalmasabb a jelenet. Játékot és Heaven Bensmarkot is futtattam, de ott ez nem jelentkezik. Ezért kizárnám a szerény procit, és a 10m-es olcsó HDMI kábelt. (Januári driver van, 5750-es VGA) Film alatt GPU core 400MHz, load: 0-9 között. -
-NoVa-
addikt
Azért a 70 fok is soknak tűnik, nekem S1-el Furmark alatt 60 fokra áll be a kártya, játéknál 50-55 fok körül megáll. Távtartók nélkül van erősen rácsavarozva a GPU-ra nagyon vékony pasztaréteggel, a távtartók nem engedték rendesen ráfeszülni. Még a kártya tetejébe kapaszkodó műanyagmerevítők is javítottak 1-2 fokot, mert nem feszül ferdén a magon.
-
werszomjas
őstag
Miért akartok mindenáron hűtőt cserélni?
Nekem a gyári hűtővel:
Furmark
1920×1080
MSAA=8×61°C-ra beállt, és a fan ekkor is 45%on ment.
üdv
-
-NoVa-
addikt
válasz werszomjas #6596 üzenetére
Mert a gyári hűtő zajszintje 45%-on legalább 30-40dBA... Az 500RPM-en pörgő Scythe ventillátoré meg 10. A gyári hűtő passzívhoz szokott fülnek bántó üvöltés, azért. Nem szeretünk gépzajban ülni.
-
shteer
titán
válasz werszomjas #6596 üzenetére
igen, egy full csendes gépben ekkor már üvölt
..szerintem jónak tűnik
-
MrCsiT
addikt
Sziasztok!
5750 tulajokat kérdezném: ha a CCC Overdrive szerint 860/1420MHz a Gpu/Mem max, az mennyire jó eredmény?
"Nekem a "link" egy hivatkozás legyen, ne egy ember ?!" - by Mr.CsiT
-
Új hozzászólás Aktív témák
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Plazma TV topic
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Huawei Watch Fit 3 - zöldalma
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Arena Breakout: Infinite
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Háztartási gépek
- E-book olvasók
- Hálózati / IP kamera
- További aktív témák...
- Gainward RTX 4070 Ghost 12 GB felbontott videókártya, 36 hó garancia, Áfá-s számla
- BESZÁMÍTÁS! ÁRGARANCIAI! Új nVidia Quadro Tesla Radeon Pro videokártyák rendelésre 3 év gar. 27% áfá
- ASUS ROG Strix GeForce GTX 1060 OC 6GB GDDR5 192bit /Gyári állapot/Csavarmatrica/Beszámítás/
- Zotac Twin Edge OC RTX 3060 Ti
- Új, bontatlan, 3 év garancia Inno3D GEFORCE RTX 4080 SUPER X3 NVIDIA 16 GB GDDR6X
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen