Hirdetés

Aktív témák

  • Allien

    veterán

    válasz -oli- #4288 üzenetére

    Hát, ha 4E nem nagy pénz az EF-ért, akkor 7E sem nagy az SF-ért, ugye? Szvsz.
    Az SF-ben is igenis vannak nagy pályák, és járművek. Egyedül a repcsik hiányoznak, de ugye, KINEK? Az alapban is csak elrontják a játékélményt azzal, hogy szinte lelőhetettlenek földről. Viszont, gond nélkül szét durrantják az embör agyát, ha meg nem tudja mondjuk a helit leszedni, inkább belerepül. Ennek semmi értelme. De, az SF-ben vannak helik, és azokkal már lehet érvényesülni, annak ellenére, hogy bizony maradandó károsodást szenvednek elég sűrün.:DDD Ezen kívül, pont az a jó benne, hogy egy nyomi tankos kemper nem tudja szétcseszni teljessen az emberek játékélményét, az esetek nagy részében, főleg azért, mert éppen az antitankossal (többek között) lehet magasra jutni, ahol már a tank semmit nem tehet ellene!
    Illetve, most voltam először olyan szarveren, ahol a lerakott claymore-om engem is megölt, mint a régi szép időkben.:B Valahogyan beállították, és bizony mindenkire veszélyes! El is kerülöm azt a szervert, vagy ha mégis rámegyek, erre figyelek. Ugyanis, természetessen imádok kéjmort telepíteni. Néha sikerül egyszerre több ellenfelet egyel kinyiffantani. Illetve, trükkössen kell zászlót foglalni, úgy, ahogyan az alapban KIZÁRT dolog, mert ugye nincsen kötélre mászás, vagy kötélcsúszás.
    De, kinek mi, ugye!;)

    Battlefield 2142-ben Alien69 ''the ACE'' | -=SoG=-Alien by Battlefield 2 | Hot Jazz Band 20(05). Jubileumi koncert |

Aktív témák