Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Teszla_

    senior tag

    A korábbi gondom a meg nem kapott sms-ekkel megoldódott. A Motorola W388 volt a hibás, de hogy miért, az rejtély. Na mindegy.

    Voltunk ma bent a vodánál olyan problémával, hogy ha gépről netezünk k3520-as modemmel, akkor pár perc után bontja magát a net. Egyszerűen elmegy a net.
    Ezt már egy ideje csinálja és gondoltuk bevisszük gariztatni a modemet. Szépen át is vették, adtak egy ugyanolyan cseremodemet is, ment minden mint az álom, ilyen kiszolgálást ritkán látni.
    Hazajöttünk és kipróbáltuk a cseremodemet, de azzal is ugyanez volt a szitu, pár perc után dobja a hálózatot. Mintha nem lenne térereje egy telefonnak.
    Két poén is van. Régen ugyanezen a településen simán ment a hsdpa, mivel közel van egy város, ahol van ilyen lefedettség. A másik, hogy jelenleg is netezek telefonról mindennemű hiba nélkül, akár 3G-vel is.
    Akkor most mi a gond? Rosszabb lett a szolgáltatás, mint régen volt? A gép jó, mert más városban tökéletesen megy vele a netezés.
    Komolyan nem tudok mire gondolni már. A saját modemünket frissítettem, feltelepítettem másik usb-ben, de mindig ugyanaz.
    Tud valaki valami okosat?

Új hozzászólás Aktív témák